17. V. FERDINÁND VÁLTÓJA
17. V. FERDINÁND VÁLTÓJA
A jó öreg királyról ott Prágában utolsó időkben sok mindenféle adomát frissítenek fel a lapok. Valamennyi az öreg Ferdinánd jó szívéről, gyermeteg kedélyéről tanúskodik. Nyilvános titok különben, hogy őfelsége már sok év óta a második gyermekkor napjait éli; a külvilág eseményeiről sohasem értesül és bizonyos tekintetben gyámság alatt áll, amennyiben egy királyi udvari tanácsos a »jó öreg királyt« felmenté az önálló rendelkezési jogtól, mely oly roppant vagyon mellett bizony nem csekély gonddal jár. Ferdinánd király sohasem volt nagy barátja az efféle udvari tanácsosi megszorításnak, valamint hogy természete a kimért udvari szokásokat is mindig nyűgözőknek találta és örömest kijátszotta mind a kettőt, ha alkalma nyílt rá.
Valami hat éve – írja egy bécsi lap – Ferdinánd király nyári rezidenciája, az ősi Prága várkertjében szokott reggeli sétáját tette. Rendes kísérője egy percre távozott vagy elmaradt volt, – elég az hozzá: egy fiatal osztrák tiszt, ki saját és talán a »mások« pénzét is elkártyázta, meglesvén a királyt, a kedvező pillanatban előtört a sűrűből és kétségbeesetten a király lábai elé vetette magát, hogy segítsen rajta, különben nincs más menekvése, mint a töltött pisztoly.
– De hisz ön tudja, hogy pénzem nincs, nem rendelkezem vagyonommal! – szólt megindulva a király.
– És felséged mégis megmenthetne engemet!
– Hogyan?
A tiszt egy váltóblankettát és tollat, téntát vett ki zsebéből.
– Ahá, értem – szól őfelsége megörülve, és egy kerti padon aláírta a 12.000 forintra szóló váltót.
A váltó azután bemutattatott. A pénzügyi »Hofrath« megvizsgálta az aláírást és rendén találta.
– És ki is kell, hogy fizessétek – mondá a király diadalmaskodva –, mert nem szabad cserben hagynotok! Csakhogy valahára már egyszer én is sarokba szoríthatlak!
A váltót természetesen kifizették, hanem őfelségére azontúl még jobban ügyeltek.
