A TUDÁS KÖNYVE • 1885 (37. kötet)

Teljes szövegű keresés

A TUDÁS KÖNYVE •
1885
(37. kötet)
Talán senki sem olyan igazságos az olvasók iránt, mint én.
Még mikor rászedem is őket, úgy szedem rá, hogy igazságot osztok.
Ha könyvről írok kritikát, adok neki élénk tetszetős címet, hogy azt higgyék, valami pikantéria, és olvassák.
Ha pedig pikantériáról írok, adok neki száraz könyvcímet, hogy azt higgyék, valami komoly kritika, és ne olvassák.
Éppen így történik ez most. Nehéz volna megsejteni ugye, hogy az aranyos Ilusról lesz szó?
Pedig őróla fecsegek, az ő dolgát szellőztetem, már ti. amennyire az illedelem engedi.
Mert olyan dolga ez neki, amit nem szed a poéta dalba, hogy ő azt a színpadról elcsicseregje. Közönséges prózai história. Akadnak ugyanis csúf emberek, akik kellemetlenséget okoznak neki. Hiszen mindnyájan ismerjük a tényálladékot azzal a kétezer forinttal. Iluska azt mondja, kifizette, az a csúf ember, a kölcsönadó meg azt mondja, hogy ki nem fizette. Meg volt ez már írva ezelőtt egy évvel a lapokban.
Két ilyen merőben ellenkező állítás közül bizony az Iluskáénak adnék én igazat, de ezek a bírák… ezeket valamennyiöket megrontja az a bolondos nagy törvénykönyv, amelyben meg van írva feketével fehéren, hogy aki állít, az bizonyítson.
De hát nem elég bizonyíték az, ha ő mondja?
Nekik nem elég. A bíró azt kérdezte:
– Tudná-e valamivel bizonyítani, hogy kifizette?
– Nem tudom én, galambom, ha a szavamnak nem hisznek.
– Akkor nagyon sajnálom.
– A lelkemet csak nem tehetem ki.
– Gondolkozzék rajta, hátha visszaemlékezne valamely körülményre, hol történt, mikor történt, nem látta-e valaki? Csak legalább egyetlen szálacska lenne a kezünkben.
Iluska összeráncolta a homlokát, a szép selyem legyezőjével elhessegette magától, lefújta ama sok mindenféle tarkabarka esemény emlékét, ami vele azóta történt, s íme az események rétegei között egyszer ráakadt valamire:
– Uccu, nini, majd elfelejtettem. Volt nekem egy társalkodóném, akitől én franciául tanultam. No, ne mosolyogjon hát, mert megapprehendálok. Azt mondta valaki, hogy ehhez a fitos orromhoz jól illenék a francia beszéd. Hát jól van, a »mamzell« olyan volt nekem, míg nálam volt, mintha a lelkemből lelkedzett volna ki, minden dolgomat tudta, és egy protokollumot vezetett minden kiadásomról és bevételemről. De képzelje csak, férjhez ment! Ah!
– Tehát könyvet vezetett? – mondá a bíró élénken. – S mi volt ebben a könyvben?
– Hát mondtam már, hogy beírta, kitől mit vettünk be, s kinek mit adtunk ki.
– S igazán mindent beírt, a szó szoros értelmében?
– Ejnye, de hamis maga! Mindjárt a kezére ütök. Hát persze, hogy mindent.
– Eszerint azt akarja mondani, ugye, hogy bele van jegyezve a kiadásokba a kétezer forint is, amit a hitelezőnek visszafizettek?
Iluska beleegyezőn bólintgatja a szép mosolygós fejét.
– Akkor ez sokat ér. Mindenesetre fél bizonyíték. Hozza fel hozzám azt a könyvet.
– A könyvet? – szeppent meg Iluska.
– Igen, azt most be kell csatolni a pörhöz.
– Oh, jaj, minek is szóltam? – kiáltá ijedten kezeit összecsapva.
– Márpedig annak meg kell lenni, vagy…
– Ne izéljen kérem, tekintetes törvényszék! Hiszen az lehetetlen!
– Vagy megfizeti nagysád a kétezer forintot.
– Én? Kifizessem? Még egyszer? Inkább az ablakon lököm ki – pörgött szaporán a nyelvecskéje, s kezét a csípőjére rakta –, inkább beleugrom a Dunába, inkább kibékülök az urammal, inkább elhozom még azt a könyvet is…
– No, ugye, hogy elhozza.
Iluska gondolkozott.
– Elhozom… hát jó, elhozom – aztán szelíden hozzátette –, de csak egy föltétel alatt…
– Lássuk azt a föltételt.
Fejét lesütötte, és a szempilláit becsukta szemérmesen:
– Ha… hogy is mondjam csak… no, lássa milyen bohó szégyenlős vagyok… ha a többi lapjait leragasztják.
– Ugyan, ugyan, mire való lenne az?
– Hát csak! – szólt a fejét dacosan hátraszegezve. – Mert magok nagyon kíváncsiak. Látom a szemeiből. És mert van ott sok olyan jegyzet, ami nem magoknak való.
– Melyik rovatban? A »bevételek« vagy a »kiadások« közt?
A szép Iluska az egyik rózsás ujját belekapcsolta az egyik fehér fogába, aztán úgy csettentett vele pajkosan a bíró felé, hogy azt majd megmondja kiskedden, de nem most.
– Tessék a tekintetes törvényszéknek kitalálni!
És azóta találgatja is a törvényszék, mert a szép Ilonka elhozta másnap a könyvet, s azon nyomban hivatalosan leragasztották a nem szükséges lapjait.
Azóta ott hever a többi akták közt; s ott is lesz a legközelebbi végtárgyalásig.
Ingerlő titkait három királyi pecsét őrzi… Piros mind a három.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem