ORSZÁGGYŰLÉS [dec. 22.]
ORSZÁGGYŰLÉS [dec. 22.]
Szinay Gyula unalmas volt. De ez nem szimptóma, ez nagyon régi dolog. Ellenben Kolosvári Kiss István is unalmas volt és ez megdöbbentő. Mi vitte eI a halasi követ jókedvét? A gólya nem, mert az most másfelé volt elfoglalva; Mezőssy Bélának hozott trónörököst. De hát akkor mi? Vagy ki?
Az oknyomozó folyosó szerint Hentaller. Az ülés előtt ugyanis hátraszegte a fejét és a legugocsaibb makacssággal kiáltotta:
– Ha negyedmagammal maradok, akkor is obstruálok!
Ebből a kiáltásból két eshetőség kandikált ki. Az egyik az, hogy Hentaller kompromisszum-szagot érez, mert akkor ő mindjárt emberevő kedvében van; a második pedig az, hogy Hentaller őszinte sajnálatára nem látja többé kizártnak a kompromisszumot, mert már foglalkozik azzal az eventualitással, hogy csak negyedmagával marad.
S ezek az eshetőségek az obstrukció minden lelkes hívét mélyen elkeserítették. Hentallernek egész udvara nőtt, ahogy sorra tipegtek szárnyai alá a megriadt csibék és félénken tudakolták, csakugyan fenyeget-e a békesség. S ő nem tehetett másként, fátyolos szemekkel nézett körül híveinek kisded csapatán, szomorúan bólintott a fejével s aztán egyszerűen az üvegajtóra mutatott, amelyen éppen akkor iparkodtak kifelé a miniszterelnök, Szilágyi Dezső és gróf Andrássy Gyula. Egyenest az elnöki szobába siettek.
– Viszik, most viszik! – hangzott a Hentaller szava, tompán és zokogva, mint az elmerült harangé.
Mert ő meg volt győződve, hogy már a kompromisszumot viszik. Csak akkor ragyogott fel az arca halovány reménységben, amikor Kossuth Ferencet és Justh Gyulát látta az elnöki szobába sietni. Akkor hát még non est consummatum. Az obstrukció még nem halt meg, s a kompromisszumot még csak a falra festik. Még csak most fognak tárgyalni. Utánuk sietett tehát, hogy utoljára még a fülükbe súgja az ultimátumot: olcsón ne mérjétek a békességet! Aztán a kezeit tördelve telepedett le egy karosszékbe és aggódó társaival együtt várta a nagy konzílium eredményét.
Az ország sok könnyelmű atyja gondtalanul, könnyelműen kergetőzött előtte a folyosón. Még Thaly Kálmán is csak arról vitatkozott Gyurkoviccsal, hogy magyar volt-e Zrínyi vagy horvát? Nemcsak magyar volt, de kálvinista is – bizonykodott. A kamarai levéltár tele van panaszokkal, hogy az a vastagnyakú Zrínyi egymás után dobja ki a plébánosokat. (Már neki is sok baja volt velük.) De Thaly még hagyján! Az a könnyelmű Meszlényi Lajos ezekben a válságos percekben sem tud egyébről beszélni, csak a karzatról. És ha a főrendek érdekelnék, akik naponta figyelik a karzatról, lesz-e dolguk még az idén a szükségjavaslattal! De nem. Csak az asszonyok érdeklik, akik semmiféle összefüggésben sincsenek a közös vagy önálló vámterülettel.
Ennyi könnyelműség még jobban elkeserítette az obstrukció igaz bajnokait. Jó szerencse, hogy Kossuth és Justh nem maradtak sokáig az elnöki szobában, hanem titkolózva jöttek vissza a folyosón. Csak a szemük beszélt. Bartha Miklós ennyiből is értett és úgy vélekedett, hogy a gyereket már hozzák, csak azt nem lehet még tudni, fiú-e vagy leány? S a gyereket csakugyan hozták. Úgy mutogatták meg egyenkint a táborbelieknek, hogy Szilágyi Dezső milyen pontokat szövegezett a kompromisszum alapjául.
– Lehet róla beszélni! – mondotta híveinek Kossuth Ferenc.
De Justh ennyi határozottsággal sem mert nyilatkozni. Csak ment hívőtől hívőhöz és tanácskozott szakadatlan. Hentaller mindenütt a nyomában. S ahol engesztelékeny hangot hallott, haragosan vágott a csöndes kapacitációba.
– Soha!
…És tizenkét órakor, midőn Szilágyi Dezső mosolyogva tért vissza a tanácsterembe, hogy újból elfoglalja az elnöki széket (amelyet a konferencia idejére Berzeviczynek engedett át), mégis békülékeny fuvalmak lengedeztek mindenfelé. Csodálatos mohósággal áradt szerte a hír, hogy a paktum már meg is van. A következő pillanatban ugyan módosult a hír, s már csak arról volt szó, hogy a hajlandóság van meg a paktumra, de a százfajta változatból is kicsendült egy állandó szózat: minden jól megy! Vékonyka szózat volt, de mégiscsak valami.
Egyébként az ülés második felében a kis Mezőssy Béla csodát mívelt. Le tudta kötni az egész Ház figyelmét. A Kossuth határozati javaslatának védelmében nagyon temperamentumosan szállott síkra gróf Apponyi Albert ellen és hogy nem minden dicsőség nélkül, azt bizonyítják a következő vélemények:
– Dávid leveri Góliátot!
(Ez a Hentaller Lajos kissé túlzott nyilatkozata, amiből egyelőre még csak annyi az igaz, hogy Mezőssy csakugyan Dávid és Apponyi csakugyan Góliát.)
– Csupa muzsika voltál!
(Ezt Bartha Miklós mondta, akit az ügyes kis beszédnek a muzsikája csapott meg.)
– Adnánk érte tízet!
(Ezt Kubinyi Géza mondta a szabadelvű pártból.)
És ámbátor Kubinyi Géza valószínűleg felhatalmazás nélkül ígérte a tíz mamelukot cserébe – dicséretnek ez akkor is valami, ha a párt nem is eszkomptálja teljes értékben…
