ORSZÁGGYŰLÉS [dec. 15.]
ORSZÁGGYŰLÉS [dec. 15.]
Elmondta most már miniszter, szocialista, parlament és népgyűlés, miben van hiányossága a szegény földmívelő parasztnak. De mit mond a paraszt?
A paraszt azt mondja:
– Nekem már nem is hajnalodik, mert a kakast is el kellett adni, aki még kukorékolt…
Úgy kell hát lenni, hogy még Kalocsay és Blaskovich tisztelendő urak is tévednek, amikor azt mondják, hogy vallás kell a népnek. Kakas kell neki. Kakas, aki valami, mert hajnalt is jelent meg vacsorát is, ha kell. Azért nem is illik Simát és Visontait bántani, akiknek nem volt rossz a szándékuk, mikor olyan sötéten festették a parasztok helyzetét. Jót akartak, csak egy kicsit ügyetlenül fejezték ki magukat. S elvégre, nem beszélhet mindenki olyan finoman, mint a paraszt.
A szelíd Ágoston József nem is bántotta őket, csak azt vetette szemükre, hogy nem beszélnek elég diplomatikusan. Az a paraszt még félre találja őket érteni.
De fölemelkedett aztán Darányi! Előbb szelíden szólítgatta az idegenkedőket és édesgette apró módosításokkal, ígéretek csalogató cukrával. A fóti grófnak is ígért valamit, Kristóffytól se sajnált egy kis dicséretet, Makfalvayhoz is volt jó szava, de még a néppárti jószágoknak is simogatta a gyapját. Mikor aztán nem volt más a tilosban, csak a szentesi meg a gyöngyösi követ, akkor Darányi elővette a sereghajtó karikást és hajrá! Utána! Fölséges hajsza indult. Az egész Ház egy táborban nézte, hogyan kergeti meg a miniszter azt a két magára maradt, megriasztott áldozatot. Visontai és Sima csak úgy lihegve morogtak néha valamit, de a szelíd Darányi tűzbe jött a saját diadalmas hangjától és hajrá, nagyokat csördített a karikással. Pedig talán az is elegendő lett volna, ha egy józan, ébresztő szót mond: arról is észhez kap az a két ember.
Így meg teljességgel magára vadította őket. A goromba szóra Szentes is, Gyöngyös is gorombábbal felelt. Mert mindig a miniszter lesz a vesztes, ha Simáékkal akar versenyezni a gorombaságban.
De azért Darányi sem beszélt hiába. Ha a polemiája nem is volt olyan szerencsés, mint amilyen erős, a beszéd második részét telerakta becses ígéretekkel, drága reformokkal. Minden mondatba jutott valami ajándék: egy kis csecsebecse vagy valami használható portéka. Csupa kedves, jó dolog. És az ember, hála istennek, nagyon békülékeny teremtés, egy zsák gorombaságot is elfogad, ha egy uncia édesség is keveredett közéje. S ezért az édességért, ha beeresztik a karzatra, a szocialisták is tapsoltak volna a miniszternek. Talán majd tapsolnak is, ha kieresztik a kóterből. Mert ma valami kétszázat sétáltatott el a rendőrség minden nagyobb erőlködés nélkül a képviselőház tájékáról. S azoknak most egyelőre kevés a kedvük, hogy tapsoljanak.
Aztán Mócsy beszélt. De ez talán nem is igaz. Csak úgy a folyosón mesélték. Mert a teremben nemigen tolongtak az emberek. Ellenben még a szélsőbal is besietett, hogy meghallgassa gróf Bethlen Andrást, a volt földmívelési minisztert. Nagyon rokonszenvesen is hallgatta, mert tudnivaló, hogy a szélsőbal valamivel engesztelékenyebb, mint a Mindenható. Nem bünteti az apák bűneit hetedíziglen az utódokban, hanem a fiúk bűnéért magasztalja legjobban az elődöket. Ah, hogy tapsoltak Bethlennek, akik nem lelkesednek Darányiért. De ezeket a tapsokat minden miniszter eléri. Csak meg kell előbb buknia.
