A MAI ÜLÉS [márc. 30.]
A MAI ÜLÉS [márc. 30.]
– Ez a hét jól kezdődik! mondta a mai ülés elején egy szélbali képviselő, akit Rátkay Lászlónak hívnak s úgy látszik, jóslási tehetsége többet ér, mint a színműírói.
Mert a mai ülés igazán a ritkaságok közé tartozik. Amolyan magyar parlamenti specialitás az új ülésszak új pártjának közreműködése mellett. Koncert a zsoltárok segítségével, a Morzsányi csúf mandátumáról való lemondásának bejelentése, aztán három összeférhetetlenségi eset elhelyezése, közbe pedig egy beszéd. Egy beszéd, kedves olvasó, amilyet te álmodban sem hallasz és amit belépti díjakkal lehetne értékessé tenni: Kálmán Károly szónokolt ma három órányi időig. Ez a gyönyörűhangú pap, aki minden szót külön hangejtéssel mond ki, és külön testmozdulatokkal és mimikával kísér, ma még rejtély marad a parlamenti elmék vizsgálója előtt. Miféle agy az, melynek gondolatai úgy szétágaznak, széttöredeznek, hogy egy ép egészet belőlük kihozni képtelenség?
– Tessék elhinni – véleményezi egy jóakarója –, van annak esze, csak tetteti magát.
De három óra hosszant beszélni összefüggés nélkül egy parlamentben, erre bohóc nem képes. Ő a nagyobbik rész véleménye szerint, azt hiszi magáról, hogy roppant okosakat mond és hogy az ő kötelessége lekapacitálni az egész t. Házat és áttéríteni a kereszténykatolikus hitre, részint pedig a néppártra. Szentül hiszi, hogy apostoli küldetése van s ő került a bolondok gyülekezetébe, a feje fölött pedig fényes glória, mely előtt előbb-utóbb meghajolnak. Csak szigorúan kell velük bánni és minden szentséget a fejükhöz vágni, mert a szentség nem törik el, hanem a fej igen, különösen pedig a főfejek.
A karzaton egy sereg virágkalapú és tavaszi divatba öltözködő kecses női alak mosolyog. Egy-egy köztük lehunyja a szemét és úgy hallgatja a pap csengő-bongó muzsikás édes hangját, amibe belezúg becsmérlő nevetés, kötekedő hang:
– Ej, de rosszak itt az emberek – gondolják a kegyes szívűek –, nem engedik nyugton beszélni ama temperamentumos szent lovagot.
Kálmán Károlynak is felvetődik egyszer (a provízióról kezdett mondata közben) a tekintete a hölgyek sorára. Ezen mondatot tehát rögtön abbahagyja, és szól ekképpen:
– Az álladalom kormány miképp bánik az egyházzal, melynek létét tisztelő köszönettel kellene, hogy megköszönje? Avagy szóljak a férfi és a nő közt lévő viszonyról?
– Szóljon! – bíztatták hamisan.
– Hát a férfi nem azért vesz feleséget, hogy aztán eldobja, mint egy kifacsart citromot használat után. Hanem azért vesz feleséget, hogy vele…
– Éljen! Éljen! – kiáltották feléje a jobboldalról, attól tartva, hogy a szent ajkakat valami csúfszó hagyja el.
– Vele szenvedjen egész életen át! – vágta ki a lemondás bús hangján Kálmán Károly és jobb kezével a levegőben sík vonalakat rajzolt.
Az asszonyi kalapok elégedetlenül rázódtak meg.
– Mást! – intette Mócsy Antal.
– Mást mondhatok! – folytatta. – Ki tud egy miniszterelnökről, aki református volt és mégis elment Rómába?
– A nők szoktak Rómába menni! – szolgált fölvilágosításokkal Zichy Jenő gróf.
– Azonban mégis elment! – makacskodott a szónok. – Azonban beszélhetek a próféciákról; beszéljek?
– Beszéljen!
– Tehát beszélek.
Ilyen módon csapongott jobbra, balra, erdőkön, mezőkön, hegyeken, völgyeken, zsoltáron és minden nagy szellemeken át fáradhatlanul.
Ezalatt az egész Ház azon érdeklődött, hogy meddig bírja. Lehetetlen követni a fantáziáját. Egy kijelentése azonban megragadta a figyelmet és általános rémületet keltett.
– A közbeszólásoknak tulajdonítsák, hogyha beszédem hosszúra nyúlik és nem egy-két-három óráig beszélek, hanem tovább… tovább… a Rosenberg Gyula úr politikai életének legvégső határáig!
E fenyegetésekre a közbeszólások elhallgattak. Hátha bevégzi?
A félórák azonban egymás után múltak, tizenkét óra is elmúlt, Kálmán Károly azonban még folyton beszélt. Ekkor mentő gondolat támadt a jobboldalon. Nehányan egy kis táblát készítettek, s rá plakátszerűen e szavakat írták:
ROSENBERG GYULA e pillanatban lemondott mandátumáról
Ilyenformán akarták figyelmeztetni Kálmán Károlyt ígéretére. Nem használt semmit, ő csak beszélt. A folyosón Lits Gyula fogadott, hogy elhallgattatja. Egy üveg pezsgő az ára.
Bement aztán s odaült Kálmán elé s minden mondata után a fülébe súgta:
– Zichy Nándor gróf az elfogadó teremben vár!
Ekkor látszott a szónokon az erőlködés, hogy be akarja fejezni a beszédet, de nem képes. Az akaratereje nem tudja megkötni a fantáziája szárnyalását. Végre eszébe jutott, hogy papírjai között le van írva a beszéd vége. Diadalmasan ragadta föl és lelkesen kiáltotta:
– Éljen a keresztény Magyarország! Pusztuljon a kormány vagy vesszen meg!
A jobboldal, jól tessék megérteni, a jobboldal tapsolt. – Bár minden néppárti szónok ilyen volna! Szívesen tapsolnánk!
Jobbat kívánni nem is lehet. Kálmán Károly a megtestesült nevetségesség, mely megöli a néppártot.
Lits Gyula elvesztette az üveg pezsgőt, de a folyosón már nem is beszéltek Kálmán Károly szónoklatáról. A szenzáció vette át itt birodalmát. A Tisza István gróf, Hieronymi Károly és Enyedi Lukács ellen beadott összeférhetlenségi bejelentés, továbbá Tisza István grófnak afférje, mely egy hírlapi támadás következtében keletkezett; az összeférhetlenségi bizottság mai ülése… mind bő tápot adtak a tereferének, úgyhogy akik a parlamenti szenzációkat kedvelik, bízvást csatlakozhattak Rátkay László meghatározásához
– Ez a hét jól kezdődik!
