A MAI ÜLÉS [?]
A MAI ÜLÉS [?]
A Múzeum körúton egy kávéházba, ahol ellenzéki képviselők szoktak újságot olvasni, Polczner Jenő, a szegedi nyakkendőtlen képviselő, nagy sietséggel vezette be ma délelőtt tizenegy óra előtt tíz perccel három nőrokonát.
A hölgyek, mint általában, akik a főváros érdekességeit igen szeretik, kényelemmel helyezkedtek el és nekiestek a kávénak meg csokoládénak. Polcznert pedig biztatták:
– Csak jó helyet, jó helyet keressen! Ha lehet, sárga jegyet.
Ellenben Polczner igen sietett:
– Ne beszéljünk sokat – mondta –, hanem igyekezzünk. Hamar igyátok meg és rögtön, egy minutum alatt, gyertek utánam a Ház elé, én addig kihozom a jegyeket! De gyorsan, egy fél percet se késsetek.
És Polczner Jenő úgy száguldott át hosszú fekete kabátjának lobogó szárnyaival és keményítetlen fehér ingével, melyet a szél megduzzasztott, mint egy fellegfoszlány, a Múzeum körúton át a Sándor utcába. A háznagy a mai ülésre szóló összes jegyeket készséggel bocsátotta rendelkezésre.
A hölgyek ezalatt a kávéházban tanakodtak az erős siettetés miatt.
– Vajon miért akarja Jenő bácsi, hogy pontban tizenegy órakor ott legyünk?
– Hisz még a képviselők is késnek néha egy egész órát.
– Oh – igyekezett eltalálni a dolgok nyitját a legifjabb –, bizonyosan meg akar lepni bennünket Jenő bácsi. Beszédet fog mondani mindjárt az ülés elején, s azt akarja, hogy halljuk!
– Ez lesz! Ez az igaz! – vélték most mind a hárman egyszerre s a kávé meg csokoládé legjavát otthagyták és a sietség izgalmával igyekeztek a Ház elé.
A Ház előtt Polczner várta őket és rohamlépésekben vezette föl a hölgykarzatra.
– Siessünk – mondta –, nagyon siessünk, mert különben mindennek vége!
– Ahán! – tekintgettek rá hamiskásan – neki le kell mennie, hogy beszélhessen.
…Mikor azonban a karzaton voltak, észrevették, hogy magukra vannak. Semmiség. Ilyen ez a Pest, az újságokat tele lármázzák, hogy mennyi elegáns szép toalettet lehet látni a képviselőház karzatán, alant meg mennyi jó viccet és érdekes sikamlósságokat mondanak. Mikor pedig az ember eljön, hát nem lát még egy világos újdivatú selyemruhát sem! Vagy talán korán jöttünk?
Valóban azt hihették, hogy korán jöttek, mert alulról csak halk zsongás hallatszott föl. Az ülésteremben összevissza jártak-keltek, beszélgettek a képviselők.
– Még nem kezdődött meg az ülés? – vélték teljes bizonyossággal fönn.
Az elkerülte a figyelmüket, hogy az elnöki emelvényen Szilágyi Dezső két percenkint így szólott:
– Tehát elfogadja a Ház? Tehát kimondom a határozatot, hogy a Ház elfogadta.
Ez a kijelentés pedig összesen háromszor történt. Először akkor, amikor Esterházy Kálmán gróf jegyző a költségvetési törvényjavaslatot harmadszori fölolvasásban terjesztette elő, másodszor, amikor az állami számvevőszéknek 1896. év III. negyedére vonatkozó jelentését ismertette Mayer Károly előadó; harmadszor pedig amikor ugyancsak ő a Magyarország és Horvát-Szlavonországok közt az 1894-ik évre eszközölt leszámolásról szóló jelentést ismertette.
Mindez hat percig tartott. A hetedik percben Szilágyi Dezső elnök megállapította a holnapi napirendet, melyre fölvették a kvóta-bizottság megválasztását, nehány vicinális vasutat és számvevőszéki jelentést. Ekkor az általános zsongásban az elnök egy nagyot csengetett, hogy ettül rögtön csend is lett. Aztán így szólott igen hangosan:
– A holnapi ülés tíz órakor kezdődik! Ezt tessék megjegyezni.
– Megjegyezzük! Helyes! – kiáltották alulról. A karzatiak most figyelni kezdtek:
Ez a csöngetés azt jelenti, hogy most kezdődik az ülés.
– Dehogy a’! – véli a másik. – Hisz most mondja, hogy a holnapi ülés kezdődik tíz […]
– T. Ház! Igen röviden, minden kommentár nélkül fogom fölolvasni interpellációmat. Kommentár nélkül azért, mert a t. pénzügyminiszter úrnak múltkori válasza, de az események egész láncolata meggyőzött bennünket arról, hogy olyan visszaélések ellen, amelyek a pártérdek fedezete és védelme alatt történnek, minden kapacitáció hiábavaló kísérlet. A nagyközönségre nézve pedig kommentárra nincs szükség, mert esetről esetre és alkalomról alkalomra föl fogjuk hozni és a Ház elé fogjuk terjeszteni a tényeket és azok maguk minden kommentár nélkül elegendő módon kapacitálni fogják a közvéleményt. Interpellációm a következő:
Miután rövid idővel a resicai katasztrófa és az aninai sztrájk után, melyek száznál több emberéletbe kerültek, ugyancsak az osztrák–magyar államvasút társaság Krassó–Szörény megyei vállalataiban, nevezetesen tegnapelőtt Oravicán explozió folytán öt ember életét vesztette, többen életveszélyesen, mások többé-kevésbé súlyosan megsebesültek, kérdem a t. miniszter urat, hajlandó-e a vizsgálat eredményét ezen interpellációra adandó érdemleges válasz alakjában a t. Ház elé terjeszteni? (Helyeslés balfelől.)
Az elnök ekkor így szólt:
– Az interpelláció közöltetni fog a pénzügyminiszterrel.
Erre aztán mindenki fölkelt és elment.
Polczner Jenő ugyancsak integet fölfelé a hölgyeknek:
– Na, menjünk már, menjünk!
Mit tehettek mást, fölszedelőztek és elmentek. A szegedi képviselő büszkén vezette őket a Múzeum körút fölszedegetett kövezetének barikádjain át. Ők azonban nem voltak megelégedve.
– Mi el sem hinnők – mondogatták –, hogy ma volt ülés az országházban, ha Jenő bácsi nem mondaná! Mert Asbóth János ugyan szép férfiú, de igen keveset beszélt.
Polczner azonban megnyugtatta a hölgyeket, hogy csakugyan ülésben voltak a t. Házban, és azért is siettette volt őket, mert az ilyen nagyon rövid ülésről igen könnyű lekésni.
A kávéház előtt mégis sóhajtottak:
– Nagy kár volt itthagyni a jó csokoládét!
– A csokoládé – vélte Polczner diplomatikusan – valóban többet ér, mint a t. Ház.
