EGY PILLANTÁS HÁTRA ÉS ELŐRE
EGY PILLANTÁS HÁTRA ÉS ELŐRE
A szombati ülésen (melyet alulírott is végignézett) a Reichsrathban, Abrahamovicz úr a »mindenre kapható« elnök nyilván azzal a tervvel jött, hogy a provizóriumot keresztülviszi. Persze per klinikum klankum, ahogy lehet. Badeni ott bujdokolt a lengyelek közt, s nagy izzadtságcsöppek gyöngyöztek kopasz fején, pedig nem volt nagyon befűtve a terem. De belső indulatok tüzelték. Érezte, hogy bekövetkezett a döntő pillanat: most vagy soha! Szeretett volna odajárulni az este érkező császárhoz: »Uram elvégeztem feladatomat és elkoptam, bocsásd el immár szolgádat«.
És a csíny bízvást sikerülhetett volna – az alkotmánynak nem nagy dicsőségére ugyan. De mit az alkotmány? Érdemes is egy már eltört fazéknak a cserepeit kímélni?
Sikerülhetett volna igen könnyen, ha Badeni ügyesebb, ha Abrahamovicz Dávid merészebb és ha a jobboldal mamelukabb (teljes odaadás, hiába, csak a magyar mamelukban van).
A terv ugyanis az volt, hogy Abrahamovicz bejön, az ülést megnyitja, s a kitörő lármában mozgatni kezdi a száját.
A szájmozgásra a sztenografusok mozgatni kezdik a ceruzájokat.
S ugyanabban a percben a jobboldal feláll.
Erre megint mozgatni kezdi Abrahamowicz a száját, sztenografusok a ceruzájukat s a jobboldal leül.
És ez azt fogja jelenteni a világtörténelemben, hogy a bécsi osztrák parlament alkotmányos módon elfogadta a provizóriumot.
És az egész birodalmi gépezet mehet minden fennakadás nélkül tovább. Nincs többé semmi nehézség. A nyelvrendelet maradhat, Badeni is maradhat, Magyarország csinálhatja a maga dolgait nyugodtan, simán, a Reichsrath pedig mehet haza, elcsendesedni, lehűlni.
*
Azonban nem így történt, a szombati ülésen a terv nem vágott össze, a faktorok sehogyse kooperáltak, s Badeni kénytelen volt másnap azt jelenteni a felségnek: »Semmit sem végeztem, csak elkoptam, bocsásd el immár szolgádat!«
Ezen az éjszakán forrongási tünetek is voltak Bécs utcáin, ezeket is jelentették a felségnek. Ugyanez nap délelőttjén Bánffy is megjelent a királynál, valamint Goluchowski és ugyancsak Bánffy Goluchowskival is tárgyalt.
Nem szükség történetírónak lenni és évekig várni, bepillantani napvilágra került aktákba és memoárokba, hogy egész biztosan meg lehessen állapítani, mi körül forgott vasárnap délelőtt a kérdés a bécsi Burgban.
Két terv volt.
Vagy kinevezni ideiglenesen Welsersheimbot és megkísérleni vele vinni keresztül a provizóriumot.
Vagy meghagyni Badenit, feloszlatni az országgyűlést és alkotmányon kívül kormányozni Ausztriát.
Ez az utóbbi volt a helyes út, mert népeket, kik az alkotmánnyal élni nem tudnak, nem kell alkotmányokba beleforszírozni. Az igazságok igen egyszerűek. Aki rosszul lesz és megvadul a pezsgőtől, hát nem kell neki pezsgőt adni. És aki az igazságoktól eltér, végzetes utakra lép.
Kétséget is alig szenved, ez volt a nézet a legilletékesebb körökben is. Hiszen már készen volt hír szerint a magyar kormány rövid javaslata: módosítása a 67-es egyezség követelményének, hogy Ausztriának is alkotmányosan kell kormányoztatnia. Az okosabb magyar politikusok éldelegve méregették-latolgatták az új helyzettel beállható esélyeket. Belátták, hogy a kiegyezés könnyebb lesz egy kinevezett bizottsággal, a parlamentből küldött többé-kevésbé irritált osztrák delegáció helyett s talán el se kell hagynunk a kvótánál a 34-et. Aztán az egész szituáció is jobb így. Egy egészséges legénnyel, aki segít, összekötve lenni, jobb szövetség, ha az szabadon van, de egy felizgatott, megveszett legénnyel, aki harap, összekötve lenni, jobb ha az kényszerzubbonyban van. És még arra is gondoltak azok a mi okos politikusaink: No, milyen öröme lesz ebből a mi függetlenségi pártunknak. Végre egy rés a közös ügyeken! Hogy fog örülni Justh Gyula, az öreg Madarász apó és a többiek! Mert ahol egy rés lehet, ott lehet később kettő és a többi meg a többi… De hát mért is ne örülhetnének egyszer ezek a jó emberek is? És miért ne örülhetnénk mindnyájan az ő örömüknek? Hiszen a mi szívünk is afelé húz, amiről ők kiabálnak.
Szóval, így okoskodtak a mi politikusaink. S ez alatt az idő érlelte az osztrák abszolutizmust. A Burg politikusai is erre hajlottak a múlt vasárnap nevezetes délelőttjén. Mert mire való is lett volna fenntartani az osztrák alkotmányt, mely az ő szemükben engedetlen, csökönyös, rakoncátlan a mi szemünkben pedig a Falkenhayn-féle indítvány és a többi jelenetek óta, úgyis csak szégyene az alkotmányoknak és egy operetti randa dolog. Az abszolutizmus legalább komoly valóság, oly faktorokkal, akikkel számolni lehet.
Ez volt tehát vasárnap délelőtt a dilemma: Az alkotmányon kívüli Ausztria Badenivel, vagy az alkotmányosság folytatása Welsersheimbbal?
És ezt senki sem dönthette el jobban, mint Bánffy. Nem tudjuk, nem hallottuk senkitől, de pszichológiai bizonyosság, hogy a király megkérdezte tőle:
– Garantírozza ön, hogy a külön rendezkedési törvény simán megy keresztül Magyarországon?
Bánffy mit felelhetett erre? Csak azt felelhette:
– Nem garantírozhatom felség.
…Mert már fújtak a nagy hidegek éppen az ellenzéki lyukakból. A függetlenségi lapok betűi közül apró kígyók, mérges csecsemő viperák emelgették a fejeiket és nagy bánkódással sziszegték, hogy az osztrák alkotmánynak meg kell lenni, mert hát így akarta azt Deák Ferenc (egyszerre nagyon okos ember lett őnekik is Deák Ferenc) és ha nem így lesz, hát akkor… majd…
A nyugodt tárgyalást nem lehetett Magyarországon garantírozni, mert az ellenzéknek az első szenvedélye az, hogy a Bánffy feje ne legyen sima – az csak másodsorban érdekli, hogy ő közelebb jut e céljához.
Ennélfogva Bécsben eldőlt a kocka, hogy Magyarország hangulatát kímélve, tovább folytatják Ausztriával az alkotmányosdit s miután Welsersheimb nem vállalta el a kabinetalakítást, Gautsch báró lépett az ügyek élére.
*
És már most mit nyert Ausztria ezzel?
Egy bajból kettőt. Badeni felizgatta a németeket, Gautsch fel fogja izgatni a cseheket és lengyeleket. Mert vagy visszavonja a nyelvrendeletet vagy sem. Ha vissza nem vonja, a németek obstruálnak, ha visszavonja, a szlávok obstruálnak s lesz két ingerült nemzetiség egy helyett. Bécs helyett Prága jön forrongásba.
Olyan naiv hitben csak nem lehet, hogy az osztrák pártokkal a mostani viszonyok közt csak úgy ingyen, a magyarok iránti rokonszenvből csinálhat paktumot a provizórium békés megszavazására.
Csak egyetlen egy eset képzelhető, hogy ő, mint német és el nem koptatott ember, ügyesebben és könnyebben vihet keresztül egy parlamenti csínyt.
De akkor tessék aztán azt az alkotmányosságot megnézni s a szenvedélyeket, melyek forradalmi lánggal gyúlnak ki. És végül még iktassuk ide, hogy mi magyarok mit nyertünk?
Kifogytunk jobban az időből.
Látjuk tovább vonaglani ragályossá fejlődhető betegségében ezt a nyomorult alkotmányosságot.
S állunk szemben, ha minden a legjobban megy, olyan kiszámíthatatlan, fejvesztett népképviselettel, mely telve van irántunk gyűlölettel, rosszakarattal – s mellyel a legvitálisabb érdekekben mégis harmóniába kell jutni.
Hát nem jobb volna nekünk magával egy jó királlyal önállóan végezni a dolgunkat, mint annak egy gonosz parlamentjével?
