NYILATKOZAT A FOGLYOKRÓL ÉS JÓKAIRÓL
NYILATKOZAT A FOGLYOKRÓL ÉS JÓKAIRÓL
Két lapban is olvastam a »Jókai, Mikszáth és a fogolymadarak« című közleményt, de nem reflektáltam rá. Azt gondoltam, kánikula van, és ha a fiumei cápa eltűrheti, hogy minden nyáron elővezetik az újságírók, a Vas megyei foglyok se nagyobb urak.
De most, hogy a Pesti Hírlap is átvette a különben kedélyes ötletkét, kénytelen vagyok nyilatkozni, először azért, mert az összes svábhegyi ismerőseim megneheztelnek, hogy abból a tömérdek fogolyból nekik nem küldtem.
Másodszor azért, mert ha a kormány megtudja, hogy ennyire dúskálok a jóban, még el találja tőlem venni azt az évi húszezer forint szubvenciót, amit az »Alkotmány« című lap szerint azért húzok, hogy a néppárti gyűlések ezernyi sokaságát úgy írom le az összes lapokban, hogy »néhány ember lézengett Zichy Nándor gróf körül«.
És végül azért írom ezt a kis episztolát, mert ami nem igaz, az nem igaz.
Igaz pusztán az, hogy jó barátaink csakugyan küldenek nekünk foglyokat ide a hegyre, s mi viszont küldünk belőle jó barátainknak, minthogy nem lehet őket bebalzsamozni. De légből kapott állítás, hogy ilyen pokoli pazarlást vittünk volna végbe a nemes halottakkal, és hogy én olyan tarokk-kubus szerinti háborút folytatnék Jókaival. Ellenkezőleg a rendjel-kitüntetések polémiája óta a legnagyobb békében élünk egymással. Vasárnap délután és este rendesen a nagy Mester tündérszép kilátású verandáján foly a tarokk, miközben kétféle rakéta is van, egy ami Konstantinápolyból idelátszik, másik pedig a Jókai megjegyzéseiben.
A játékban gunyoros, kötekedő a híres gazda, szidja a szerencsénket, a »körmünket«. »Az ördög vigyen el benneteket, fogtatok valamit.« A vacsora alatt (melyen a Feszty befolyása látszik) ügyes, enyelgő, szeretetreméltó, de csak addig, amíg eszünk és iszunk. Az első vonakodásnál megmordul, elkezd zsörtölni, duruzsolni:
– Ha már a pénzemet elvettétek, legalább ne hagyjátok itt a boromat, vacsorámat.
Nehéz hazaszabadulni, rendesen összevesz velünk, a végén megszid és azzal a kijelentésével sújt az elmenetelnél:
– Tolvajok! Többet ugyan nem játszom veletek! Ma is kiraboltatok alaposan!
S a hét elején csakugyan nem törődik velünk, partnereivel, mintha nem is volnánk a világon, ott jár egész naphosszat ollójával, mikroszkópjával, késével a szőlővenyigéi között, s egyformán megvan az öröme és haszna, ha talál vagy ha nem talál szőlőirtó férgeket, mert ha talál, cikkeket ír róluk, s a honorárium behozza a kárt, amit a féreg csinált, ha pedig nem talál férget, akkor a termésben van meg az öröm és a haszon.
Hanem a hét vége felé, amint közeleg a vasárnap, egyszerre elfordul szíve a természettől, venyigéitől, férgeitől az ő partnereihez. Nagy tanácskozásokat tart Fesztyvel, a szakácsnéjával, a jövő vasárnapi vacsora alkotásai felől (a saját fantáziája nem elegendő ehhez), s már pénteken reggel szétküldi a meghívó, figyelmeztető, csalogató, könyörgő vagy a szituáció szerint fenyegető leveleket a partnerekhez, hogy valahogy el ne maradjon valamelyik. A múlt héten hozzám írt levele például így hangzik:
Kedves Elnököm!
Holnapután vasárnap!
Itt lesz Pista’! *
’ Nedeczky István
Lesz malacpörkölt!
Csinálhatsz 4 szólót, 3 ultimót!
Megtraktállak saját termésű fügével.
Mondok neked szenzációs újságot!
Instanciával járulok a kedves feleségedhez, hogy eresszen el!
Csak eljössz!
Látod, szegény Pistának múlt vasárnap diurnumatlan” * kellett haza fogaskerekűzni. Van benned felebaráti szeretet?
” A Pista jogos diurnuma 15 forint. Szegény ember. De ha ennél kevesebbet nyer, elégedetlen ember.
Aztán piros tintával is írok.
Maradok érdemeden is felül szerető
igaz közkatonád
Jókai Mór.
Jókai Mór.
Svábhegy, 1896. 14/8.
S ezzel félig-meddig okmányilag bizonyítom, hogy az egész fogoly-háborúzásnak köztünk nyoma sincs, ellenben meg kell vallani, nyomor sincs a Svábhegyen, mert a békének is éppúgy megvannak a maga áldozatai, mint a háborúnak. Csakhogy ezek egyszerű pulykák, kappanok és malacok.
Tudom, hogy a »Pesti Hírlap«-ot legjobban a szenzációs újdonság érdekelné a vasárnapra ígért menüből. De sajnos, éppen csak ezt az egyet nem tartotta be Jókai. Interpelláltuk, de fölfortyant:
– Majd én ilyen Sobri Józsefeknek árulok el státusztitkokat!
