KÉT SZOBA
KÉT SZOBA
Két történelmi szoba. Ezekben játszódott le az utolsó kormányválság.
Ennek történetét részletezni nem a mi feladatunk, se kikutatni miért, hogyan, ki által bukott el a kormány.
Ezt magok a szereplő államférfiak is inkább csak sejtik s a kulisszák mögül kiszivárgó hírekből kombinálják, mint a gyerekek szokták mutogatni az ujjaikon a szegény őzecske sorsát:
– Ez meglátta, ez meglőtte, ez megnyúzta, ez megsütötte, ez meg megette.
Akárhogyan volt is, az bizonyos, hogy e két szobában, melyeket képeink ábrázolnak, dőlt el a válság. Persze képeinken a válságból semmi se látszik. Ha megszólalhatnának azok a bútorok! De ők hallgatagok maradnak. S csacska fonográf nincsen köztük, mely összefogdosta volna az érdekes beszélgetéseket.
A két szoba közül az egyik a királyé. Ebbe hozatta fel az ünnepek alatt tanácsra a nagy országtartó urakat, az »ország eszeit«, mert a mi királyunk ugyancsak komolyan veszi az alkotmányt, a nemzet akaratát és a saját kötelességeit. Ha az elődje (V. Ferdinánd) abban fakadt ki egy ízben »Hiszen uralkodni könnyű lenne, csak azok az aláírások ne volnának«, ő éppen megfordítva, az aláírásokat tartja könnyűknek, és az uralkodásnak alulról úgyszólván semmiségeknek látszó feladataival küszködik vasszorgalommal és puritán lelkiismeretességgel.
Ebben a szobában voltak a kihallgatások. Ide lépkedtek sorba a meghívottak, s feleltek a király által tett kérdésekre:
– Mit tart ön a fúzióról?
– Mi a véleménye a helyzetre nézve?
– Hogyan gondolja ön a megoldást?
A király állva fogadta a belépőt, s néhány lépésre eléje ment, de nem olyan közel, hogy kézfogásra kerülhetne a dolog. A magyar király nagyon nagy úr s bizonyos irányban ridegen fenntartja a királyi méltóságot. A belépőt kitanították az előszobában, hol kell megállnia a király szobájában. Ott aztán megállt és főhajtással várta a kérdéseket.
Őfelsége csak a legbizalmasabb minisztereit ülteti le, azokat is ritkán. Tisza Kálmán szokott volt ülve referálni kormányzása vége felé, s ez különös kegy volt. A feszesség azonban még mindig nagy maradt.
Otthonosan a királynál alattvaló nem lehet. Csak Deák Ferenccel történt meg, hogy a király audiencia közben megbíztatgatta:
– Gyújtson rá, kedves Deák.
A király németül szokott beszélni minisztereivel, amely nyelven jobban fejezi ki magát, s inkább megérti a néha eléggé komplikált előterjesztéseket. Az efféle kihallgatások is németül folynak, ez alkalommal először ment a kihallgatás magyarul.
Az urak így egyenként járulva a felség elé nem öltöznek díszruhába, nem kuruc dolmányt, mentét, hanem csak frakkot öltenek. Néha a viszonyokhoz képest ketten, hárman is mennek egy s ugyanabban a frakkban. Így történt például a júniusi válságnál, midőn a miniszterelnöki palotában úgyszólván permanens volt a kormányférfiak tanácskozása, és a király majdnem minden félórában áthívatta a szomszédból hol Fejérváryt, hol Bánffyt, hol Wekerlét.
A meghívottak jöttek-mentek a király parancsára, de minthogy frakkja csak Wekerlének volt (a többiek mind messze laktak a városban), a boldog frakk igen sokszor megfordult napjában a rezidenciában különféle nagyurakon.
A király kérdez az így meghívott tanácsosoktól, de ő maga nem fejezi ki nézeteit.
Néha tesz egy-egy észrevételt, s aztán megint beszélni hagyja az illetőt, s ha valami megragadja a figyelmét abból, amit mond, ruganyos léptekkel siet íróasztalához és följegyzi. De mindezt állva, gyorsan.
Ha a kérdés kimerült, könnyed főhajtással int, a sarkantyúját összeütve. Ez az audiencia végét jelenti.
Természetes, hogy e tanácskozások nagy része csupa forma. A királynak megvan már a maga terve, de meg akarja adni az eljárásnak az alkotmányos csínyját-bínját.
Az »ország eszeinek« örömet okoz, ha kibeszélhetik magokat e varázslatos szobában, a királynak pedig nem kerül semmibe.
S mekkora öröm ez!
A beteges báró Huszár Károly csak egyre azon fohászkodott a kihallgatás előtt való napon:
– Istenem, istenem, csak elő ne fogjon a köhögés a király jelenlétében.
Egy marék titkos tanácsos pedig egész órákig ostromolta a nagy pillanat előtt Pápayt, hogy kivegye tőle mi hát a király szándéka, mert éppen azt szeretné neki tanácsolni.
*
A másik szoba a miniszterelnöki palotában van. Ebben folyt le a válság másik döntő része.
Ez már kedélyes szoba. Itt szivaroznak, pertu beszélnek és disputálnak.
S e kóválygó kékes füstből bontakozik ki egy darab a történelemhez.
Itt folyt le a nyolcak tanácskozása, akiket a király jelöltje, Khuen-Héderváry hítt össze, hogy a fúzió megcsinálásának megnyerje.
Szegény jó horvát bán! Júniusban nem hitte, hogy a szabadelvű párt haragszik rá, és elvállalta a kabinetalakítást.
Most pedig nem akarta elhinni, hogy a szabadelvű párt szereti, és nem vállalta el a kabinetalakítást.
Különben volt, ahogy volt, kár firtatni. Ami volt, elmúlt, a király visszautazott Bécsbe, a bán elpályázott Zágrábba, Wekerle Dánoson fiatal csikókat nevel, Széll Kálmán a szimentáli tehenei mellett ábrándozik; az akkori eleven napokból nem maradt meg más a maga formájában, csak ez a két szoba.
Úgy értem, hogy a bútoraival egyetemben, mert e bútorok, e székek és szekrények állandóbbak, nem olyan törékenyek, mint a miniszterek.
…Pedig azokat csak egy bikfic asztalos csinálja, emezeket pedig egy király…
