UTÓHANGOK VAGYIS INKÁBB ELŐHANGOK A VÁLSÁGHOZ
UTÓHANGOK VAGYIS INKÁBB ELŐHANGOK A VÁLSÁGHOZ
Legújabb
Bécsi jól értesült forrásból vesszük azt az értesítést, hogy a »Kölnischer Zeitung« azon híre, mintha a király asztalán heverő egyházpolitikai reformok nem szentesíttetnének, egyszerű felültetés lehet mert tagadhatatlan, hogy Bécsben sokféle módon és sokféle fegyverrel küzdenek a Wekerle-kabinet ellen, melynek vesztét elhatározták.
Kálnoky, Kállay és Szögyényi-Marich (mind a háromban magyar vér foly) vállvetve dolgoznak a magyarok ellen, illetve a jelenlegi magyar kormány megbuktatásán, mind amellett egészen bizonyos, hogy a reform-javaslatok még ezen kormány alatt, már e napokban szentesítést nyernek, minélfogva a többi javaslatok legkésőbb a karácsonyi szünet után kitűzetnek a főrendiházban tárgyalásra.
Tendenciózus híresztelések azok is, hogy a másik, a főrendeknél zátonyozó két javaslatot őfelsége nem akarná szentesíteni, ha elfogadtatnék, mert azok úgymond meggyőződését sértik. Ezen állítás már azért is tarthatatlan, miután tudvalevőleg Ausztriába is be van hozva a vallásszabadság s őfelsége nem egy nyilatkozatát ösmerjük, hogy e törvény ott semmi kártékony következményeket nem okozott.
Honnan van tehát mégis a magyarországi helyzet feszültsége, ennek magyarázata könnyű, s okai a következők:
Wekerle miniszterelnöknek utóbbi bécsi útja alkalmával, úgy a királyi audiencián, mint a Kálnokyval folytatott beszélgetésekből, két dologról volt alkalma meggyőződni; egyik a korona álláspontja, melynek Wekerle iránti bizalma nem változott ugyan, de ezen bizalmat nem terjeszti ki a kabinet minden tagjára; a másik a Kálnoky engesztelhetlen gyűlölsége, mely az egész kabinet, tehát Wekerle ellen is nyilvánul s melynek hátterében a »kormányzási metodus megváltoztatása« szelíd címén, ki tudja, milyen tervek lappanganak hazánk ellen.
Wekerle ez alkalommal látván a helyzet tarthatatlanságát, már eleve is hangoztatta szolidarítását a kabinet oszlopos tagjaival. S ma kétségen kívül áll az udvari körökben, hogy Wekerle semmiféle mentő deszkára rá nem lép, hanem marad szilárdan az elvi alapon s együtt fog bukni Szilágyival.
Wekerle e magatartása aligha meg nem zavarta Kálnokyékat, kik kifacsart citromokat szeretnek útnak ereszteni és nem nemzeti hősöket (régi osztrák politika ez), Wekerlének szívesen engedtek volna pillanatnyi mentő utat, amelyen útközben elcsepegjen a nimbusza.
Wekerle azonban felösmerte a veszélyeket s látván Kálnoky folyton nagyobbodó befolyását, nem lehet többé kétsége, hogy az első alkalmat megadják megbuktatására. Ők se csinálnak már ebből titkot.
A becsületes Pápay egyre több-több tért veszít. A nuncius, a feudálisok lázas eréllyel dolgoznak az udvarnál. Papok és rajongó asszonyok befolyása dominál a Burg előszobáiban s nincs immár senki, ki a királyt tárgyilagosan fölvilágosíthatná a magyar viszonyokról.
Ily viszonyok közt nem kétes többé a jelenlegi magyar kormány sorsa. Csak a »mikor« és a »miként« kérdéses. Beavatott körökben azonban már tudni vélik, hogy a két, még le nem tárgyalt javaslatnál támad majd a bonyodalom, ha azokat a főrendiház el nem fogadja. A király ez esetben elejtésüket fogja kívánni azon a címen, hogy az egyházpolitikai izgalmak egyszer már véget érjenek az országban.
Sok bajaink közt némileg megnyugtató, hogy a kormány még ha akarná se járhat többé, csak az egyenes úton. Ezt követeli ez esetben nemcsak a politikai morál, hanem az egyszerű polgári okosság is megmaradni véges-végig az elvek nemes talapzatán.
De ha e tekintetben a körülmények véletlen összejátszása és Kálnoky ügyetlen trafikája, mintegy kényszer-helyzetbe hozza a kormányt, a szabadelvű párt magatartása képezi most azt a nagy ismeretlen tényezőt, amellyel számolni kell a válság lefolyásánál s amely irányíthatja annak kimenetelét.
A személyek nem számítanak, a kormány elmenetele, bár sajnálatos tény, sőt páratlan visszaélés, amit a túlkapásaiban vakmerő Kálnoky elkövet, mindamellett pusztán mint ilyen nem lehet többé ok semmilyen pártakcióra, de a javaslatok mellett végesvégig kötelessége megállania a szabadelvű pártnak, s akkor a válság sem végződhetik másképp, mint a szabadelvű párt győzelmével míg ellenben ha a szabadelvű pártban beáll a pangás, az elkedvetlenedés, az apátia lehangoltsága és a habozás: akkor e kormánnyal együtt a szabadelvű párt sorsa is meg van immár pecsételve.
