PULSZKY, HORVÁTH STB.
PULSZKY, HORVÁTH STB.
Mint mikor levest főznek, a forrás bizonyos stádiumában fölösleges hab képződik rajta, amit minduntalan le kell szedegetni, a nagy szócsatáknak is van ilyen habja.
Azt szedegették le az ülés elején Szapáry és Szilágyi s azután főtt odább a leves a nagy parlamenti üstben.
Pulszky Ágoston volt az első szónok; Horváth Gyula pedig az utolsó. Közbül jött (dicsértessék a Jézus Krisztus) Hortoványi József, de az ő beszédével nem foglalkozunk, semmiképp sem óhajtván szentelt vízbe nyúlni.
Pulszky Ágoston bizonyosan pénteken született és a hónap 13-ik napján, mert amellett, hogy egyike a parlament legokosabb, legtehetségesebb embereinek, soha sincs kellőleg méltányolva.
Határozott pechje van. Ha a legszebb ruhát veszi magára, művészi szabó remekét, azt mondják az emberek:
Ez a Guszti milyen pongyolán öltözködik. Nem áll a testéhez semmi ruha.
Ha okos, tárgyilagos beszédet tart, így szólanak:
Guszti ma végtelenül unalmas volt.
Pedig olyan beszédet mondott, hogyha azt egy délceg termetű ember vágja ki, például Terényi Lajos, egy óra alatt maga alá beszéli az államtitkári széket. (Ámbátor hiszen Terényi Lajos elég jól növekszik a maga beszédeivel is.)
Okul a példán és az emberek véleményén Pulszky Ágost s a következő beszédjéből száműzve ismereteinek gazdag tárházát, maró elmeéllel és szikrázó ötletgazdagsággal üt szét az ellenzék szónokai közt, hogy élvezet őt hallgatni, de az emberek elégedetlenül csóválják a fejüket.
Ez a Guszti mindig olyan bakafántoskodó.
Egyszóval Pulszky Ágoston talán az egyetlen ember, aki kevesebbre becsültetik az értékénél ebben a parlamentben; éppen ebben a parlamentben, ahol bizonyos tradicionális nemzeti önámítás alapján mindenki följebb számít a valódiságánál. A pionok bástyaszámba mennek (lóugrás szerint), a vidéki gazdák »kiváló politikusok«-nak mondatnak, a némileg politikusok már »államférfiak«, az egészséges elme pedig a lángész elnevezést bitorolja és így tovább.
De ezen egy csöppet se kell csodálkozni. Minden országnak megvan a maga »zöld« kora. Mindez elmúlik apródonkint. Örüljünk rajta, hogy csak a legokosabb lények, az emberek szenvednek ilyenfajta betegségekben; ha ez a többi állatokra is elragadna, vice-paripának kellene titulálni a szamarat és »nyáj-inspektornak« a juhászkutyát.
Jól van, jól, de hát a szegény Pulszky Ágoston miért vétetik az értékénél kisebbre?
Hát én istenem, mert olyan igénytelen, olyan kicsiny és olyan rosszul áll rajta a ruha. S azonfelül olyan végtelenül rossz modora van. A klubban egyre jár-kel, mint az eleven ezüst, keresi Gajárit, valamit súg a fülébe, rohan a termeken keresztül: »Nem láttátok Latkóczyt?« Latkóczynak is súg valamit a fülébe, ami éppen eszébe jut. Lázas akcióban látszik lenni. Üstöke izzad s kicsiny, kecskegidó-szerű szakálla jobbra-balra mozog, ha beszél. Mindenki figyelmes lesz: »Pulszky Guszti intrikál valamiben.«
(Pedig szegény Pulszky Guszti csak egy tarokk-parti összehozásában dolgozik e percben.)
Ideges emberke, csupa tevékenység, csupa akció. És senki nálánál jobban nem identifikálja magát a párttal. A párt keserve, bajai az ő szívét fekszik meg legjobban s örökkön-örökké az ellenség legyőzésén jár az esze. Ezer mondanivalója van minden percben s ha egy minisztert talált, hogy valamit közöljön vele, azalatt már egy másik arra menő minisztert fog el a másik kezével, hogy annak is mondjon valamit. Ezért aztán alig lehet miatta hozzáférni a miniszterekhez, ami sokszor bosszantja a kollégáit:
De kellemetlen ez a Guszti!
Pedig Pulszky voltaképpen egyik legkellemesebb ember a pártban; nincs benne senki iránt rosszakarat (noha úgy látszik, mintha egy egész boszorkány-konyha fazekait ő kavarná); Pulszky a legnyíltabb ember, akinek az van a nyelvén, ami a szívén s mégis az intrikus színében mutatja örökös sürgés-forgása és az a rossz szokás, hogy a legközönyösebb dolgokat titokzatosan suttogva s bizonyos fontoskodó inszceneriával közli barátaival, akiket a befolyásos (tehát a zöm előtt nem igen kedvelt) rétegekből választ.
S amellett van benne bizonyos hiúság, hogy minden dologban bennfentes legyen és valami szerepet viseljen. Tenni és tenni, örökre tenni valamit. Lázasan és szüntelenül, akár kell, akár nem kell, vagy ha azt már tenni nem lehet, legalább viselni a tevékenység látszatát. Ha ott lett volna a világ teremtésénél, szívesen vállalta volna a gyanút magára s még széltében lanszírozná is:
A poloska az én tanácsom folytán lett teremtve.
Ezek az okok, amiért ez a kiváló parlamenti erő, egy igazi államférfi tudásával és komprehenzív erejével, a közügyekhez való, természettől örökölt ragaszkodással, tiszta karakterrel, vas szorgalommal, mai napig sem bírt még arra a polcra emelkedni (dacára az emberanyag-hiánynak), amely őt megilletné. Mert az emberek felületesen ítélnek s ezen ítélet szerint Pulszky Ágoston nem kellemetes ember.
Pedig mennyire szeretne az lenni.
Hiszen mindent megpróbált. Mikor a nemzeti pártban volt, azt gondolta magában:
Az ördög vigye ezt a pártot. Ennek a vele született ódiuma ül rajtam. Emiatt nem szeretnek. De majd a mamelukok közt! Ott én kedves ember leszek.
Átment a mamelukokhoz, s mégsem lett kedves ember.
Egyebet is próbált. Összeveszett Szilágyival. Gondolta magában: »Ha Szilágyi haragudni fog rám, megszeretnek a többiek.«
Szilágyi haragja se használt. Végre elhatározta, hogy »mitmacholni«, vacsorázni, kártyázni fog a többiekkel. Ez hozza meg a népszerűségét.
De a kártyák gúnyosan kacagtak a szeme közé, pedig nem is igen ösmerte őket; folyton nyert és akármit csinált, nyert és nyert. Az emberek pedig azt mondták:
Ejnye, de kellemetlen partner ez a Guszti.
*
E bevezetés után mit szóljunk a mai beszédéről? Azt a néhány szót, hogy a világ bármely parlamentjében is a kiválóbb beszédek között foglalna helyet.
A Ház hallgatta is némely helyeknél figyelemmel, de nem olyannal, mintha például Vajay István beszélt volna.
*
Az ülés utolsó részét Horváth Gyula beszélte ki.
A Horváth Gyula ragyogó politikai tehetségéről e sorok írója már azon időkben emlékezett meg igen sokszor, mikor még az fejlődőben volt; azóta már beösmeri azt mindenki, az első embertől kezdve az utolsóig (de én sem a jámbor Bergert értem az utolsó alatt).
Horváth Gyula bizonyos tekintetben éppen ellentéte Pulszky Gusztinak. Szerencsés ember, aki még a nemzeti párton is népszerű tudott lenni.
Ma nehéz helyzete volt és könnyű is, ahogy vesszük.
Könnyű azért volt, mert az antiliberálisok (az ő pártja) nem mertek vele úgy bánni, mint Veszterrel (Veszter csak beszélni tud, Horváth Gyula azonfelül írni és lőni is), a kormánypárt pedig szinte a meghatottságig nyájas volt iránta. A szeretet sugárzott a mameluk arcokról, odaát pedig tiszteletteljes, mogorva csönd honolt a felhős arcokon.
Nehéz helyzete pedig azért volt, mert Szapáryval polemizált a pártállása miatt s minden nyilat olyan ügyesen kellett kilőnie, hogy Apponyit is ne találja.
Így pedig még Ira Pain se tudott lőni, se Horváth Gyula.
Apponyi csüggedt fejjel ült nem messze előtte, mint egy szomorúfűzfa, melynek a gallyai átnőnek a kerítésen.
