EGYHÁZJOGI VITA
EGYHÁZJOGI VITA
(Ki tudja, hányadik nap)
Már az elejére senki sem emlékszik. Régen volt. Krajtsik megőszült, Darányi jócskán kopaszodott azóta, Latkóczynak, az előadónak pedig haja nőtt. Dániel Ernő szép beszédét már moha födi; egyszóval nagyon régen folyik már a vita. Az első napra felgyülekezett mezei hadak már szétmentek,, vissza is jöttek és újra szétmentek, a karzatok is megváltoztak, azok a mágnás asszonyok, akik még ott morzsolgatták olvasóikat az első ülésen, az eretnekek ellen imádkozván, még öregebbek azóta, vagy talán már el is haltak nagy részben. Egyetlen szépséges menyecske tartotta legtovább a pozícióját az idegenek páholyában, mindennap más-más toalettben jelenvén meg, a fiatal liberálisok és ultramontánok nagy gyönyörűségére, de a múlt hét végén ő is elmaradt.
Ami vagy azt jelenti, hogy már elfogytak az érdekes szónokok, vagy azt jelenti, hogy elfogytak a bemutatandó öltözetek?
Nem, az érdekes szónokok nem fogytak el még. Mégis úgy lesz az, hogy a gardrób nem elég nagy egy ilyen vitához. Hát nem érdekes szónok-e a tegnapi Matuska Péter, akinek csak a talpa van selyemből (Selyem talpú Petinek azért nevezik barátai, mert Matuska olyan símán, óvatosan lép, mint amilyen simán és óvatosan beszél Darányi.) Igenis csak a talpa van selyemből, de a logikája vasból van. Vagy nem érdekes szónok-e Bartók Lajos, a szőke költő, a magyar közönség kedvence, kinek olyan rosszul áll az antiliberalizmus, mint egy rózsabokron a penész?
*
Az ülések már csendesebbek. A hatalmas javaslat, melyhez, mint egy kiváló államférfiú mondá ma a folyosón, a Szilágyi nagy esze, a Csáky rendületlen jelleme és a Wekerle mesés szerencséje kellett, diadalmas hömpölygéssel vonul egyre közelebb-közelebb az urna felé. Semmi izgatottság nincs többé. A »nemzeti bácsik« (ez a legújabb gúnynév) kezdik megadni magukat s szent fatalizmussal várják a jövőt.
A folyosót egyetlen gondolat dominálja ma: »Kossuth jobban van.«
A kormány derült arccal ül a székein. »Kossuth jobban van.« A nemzeti bácsik sötéten csüggesztik le fejeiket: »Kossuth jobban van.«
Olyanok, mint az elvert tábor, mely már csak az égtől, a véletlenektől vár segítséget, fegyvereit elhányva, még egyben bízik s behorpadt pajzsára dőlve hörgi:
Oh, hátha még a főrendiház…
Nem harcol már senki, csak sóhajt, imádkozik, csodatételért, véletlenért. »Szűz Mária könyörögj értünk, segíts rajtunk.« A szónokok még elmondják beszédeiket a tempó kedvéért. Bartók Lajos szellemes érvei, három meséje, melyek közül pompás kis ötlet a harmadik mese: a mamelukok szabadelvűsége, még megmosolyogtatják a Házat s Bartóknak kétségtelenül szereznek híveket, olvasókat, de a »szent ügynek« már vége, vége. Nem hat az Andreánszky legenda-ízű fenyegetése, hogy az egyház és az asszonyok nem fogják pártolni addig a javaslatokat, míg Pap Géza nem növi ki magát Wekerlévé. Ami igen szép bók a nemes bárótól, annyit jelentvén, hogy Wekerle sohasem fog kisebbedni eszerint tehát el nem érheti soha Pap Gézát, habár (köztudomás szerint) szemmel láthatólag nő.
A szónokok, mondom, még beszélnek. Beszélnek, mert fel vannak írva és mert valahol, vagy a kerületben a választók előtt vagy a fehér asztalnál, a Palkovicsánál azt mondták a kompániának, hogy beszélni fognak, vagy hogy a feleségük előtt produkálják magukat, aki nehezen jutott két karzati jegyhez és mert beszélni végre is életszükség, kivált, ha az újságoknak beszélhetnek, de szúrásra kész lándzsával, a győzelem hitével már csak egyetlen alak látható a nagy vonalon: b. Kaas Ivor. Szemeiben a szent tűz meggyulladván, ajkán prófétaszózat csendül:
Jaj a kereszténységnek! Jaj, jaj, jaj!
S ha néha összeakad a folyosón egy mentegetőző liberálissal, egy-egy puhánnyal (ámbár most ritkák a puhányok), aki elmondja, hogy így-úgy, mégis meg kell azt szavazni, ezért meg azért, ámbátor ha rajta állna stb., Kaas Ivor szemébe néz, megfogja kabátgallérját és szelíd hangon reá riad:
Mondd el rögtön a keresztény hiszekegyet.
S ott nyomban reá is kényszerítené, csakhogy igen kevés képviselő tudja manapság már a »hiszekegyet«.
A mai ülésen Bartók és Helfy beszédjei vonzották leginkább a hallgatóságot, de csinosan beszélt Neuman Ármin is. A Bartók beszédje alatt vérbe vágó közbeszólások is estek.
Bartók azt állította beszédjében, hogy a papság mindig jóakarója volt Magyarországnak. Komjáthy közbeszólt:
A papok nélkül el se lehetne tán Magyarország?
Vajay karmazsin színű lett s mérgesen válaszolt:
De Berele Hay-ok nélkül ellehetne.
Komjáthy ártatlan megjegyzése s Vajay e durva felelete szolgáltatott okot aztán egy olyan feleselésre, melyet leírni is restellünk.
No, de ha ebből nem lehetett párbaj a tiszteletreméltó reverenda miatt, párbajszellők mégis fujdogáltak a folyosón s fürge segédek súgtak-búgtak és tanácskoztak, szakadatlanul emelvén a színgazdag folyosói képnek mozgalmasságát.
