A DEBRECENI HEGEDŰSZÓ
A DEBRECENI HEGEDŰSZÓ
Bent a tanácsteremben Hieronymit paskolták, ki pedig igazán nemes hajlamú, hó karakterű belügyminiszter. De hát mindegy az, ha zsarnok volna azért ütnék, hogy zsarnok, így azért ütik, hogy nem zsarnok.
Míg őt ütögették boldogok, boldogtalanok nagy kedvteléssel bent, a folyosón Hiob-hírek keltek, fiadztak, nőttek oly kubus rendszerben, mint a Koch-féle bacilusok.
Hogy Khuen megint mozog, hogy a bécsi felhők erősen tornyosodnak, hogy Kálnoky megint kezdi a pókhálóit szőni stb.
Ámbár ez mind valószínűtlen, de a kandallókban égtek, pattogtak a villogó, fényesszemű hasábok s ez izzó zsarátnokokhoz illenek a rémmesék. Szinte hozzátartozik a téli kedélyességhez.
S valóban tél van már. Furcsa, mégis a július akar visszatérni.
Nem valószínűek e rémmesék, kivált a Kálnoky-féle. Wekerle jól tudta a delegációkor, miért kell megvédelmezni Kálnokyt. Wekerle így okoskodott:
Kálnoky meg akart engem buktatni, de nem tudott, meglehet, hogyha én akarnám őt megbuktatni, én se tudnám. De ha meg tudnám is buktatni, csak azt érném el, hogy egy más külügyminiszter jönne, aki azt mondaná magában: »Kálnoky rosszul csinálta a buktatást, majd most én próbálom.« Kálnoky ellenben nem ösmeri el magáról, hogy rosszul csinálta a buktatást és nem próbálja meg másodszor. Ennél fogva nem buktatom meg Kálnokyt.
Lehet, hogy jól okoskodott Wekerle, lehet rosszul okoskodott de a folyosón az volt a hit, hogy Kálnoky megint erőlködik. Áll azonban természetesen a folyosói politikusokra is, hogy vagy jól okoskodtak, vagy rosszul.
Az bizonyos, hogy az optimisták megvigasztalódtak, kivált a Sima beszéde alatt. Gondolván talán magokban, hogy még sem Bécsből jön minden rossz s így szólának:
Csak hagyni kell a dolgot. A vizek végre is lefolynak és a kövek megmaradnak.
S valóban a folyosó hátterében, messze, a miniszteri szoba környékén, mint két kőoszlop állt egymás mellett Wekerle és Szilágyi, ráncokba vont homlokkal konferálva.
A pesszimisták lehorgasztották a fejüket és azt felelték:
A vizek azonban úgy is lefolyhatnak, hogy a kövek sem maradnak meg.
Dél tájékán végre a csengettyű a pičce de resistancet jelentette, a Busbach interpellációját a debreceni bankett-botrány tárgyában.
Villámhirtelen megtelt a terem s a hű öreg Busbach, aki olyan a pártban, mint a törülközőkendő, sokszor jó vele letörülni az izzadtságot, meg a nedvességet, most egy kicsit szélesen, terebélyesen, messziről kezdte el a debreceni részeg ember csínyjét föltálalni, nagy nyugtalanságot, sok bántó, kellemetlen közbeszólást provokálva. Kivált amint odaért beszédjében: »De az ősszel bejött Magyarországba egy olasz honpolgár…«
Egy salamucci kiáltá egy hang a szélsőbalról, s nagy hahota támadt.
A polgári házasságnál jó volt az olasz ember, ugye? vágott közbe egy másik hang balról.
Nagy zajgás, dörömbölés, ingerültség támadt. Az elnöki széken Andrássy Tivadar gróf ült, akinek szokatlan volt a viharos jelenet.
Hiába ismételte szelíd hangján: »Csendet kérek.« A lárma elnyelte nemcsak az ő szavait, de a Busbachét is. Károlyi Gábor ismét a régi Károlyi Gáborrá változott s a szélsőbal széléről, a »temető árkából« eregette a csendbontó lövegeit.
Busbach csak nagy nehezen tudott eljutni a bankettig, illetve a »Jaj, de huncut a német« című nótáig, mert ez volt a corpus delicti… De amilyen kínos volt neki az előre hatolás, a komoly hallgatóknak sem volt gyönyörködtető a dolog ilyen körülményes pertraktálása. Kényes ügyekben nem szabad mind azt elmondani, amit az ember gondol hogy az ellenfél se vethesse közbe, amit ő gondol. Busbachnak úgy kellett volna röpülnie, mint a fecskének a káposzta-fejek fölött, hogy szárnyaival picit érintse, de ő úgy ment bele, mint egy kecske, hogy gázolt és harapott.
Hanem egyszer csak mégis vége lett a dolognak, a hullámok lecsillapodtak, senkinek se történt semmi baja, csak Andrássy elnök öregedett két évet.
Most Hieronyminak kellett volna szólania, minden szem odanézett, de ahelyett Kovács József kelt föl a szélsőbalon, egy nagy szürke szakállú hazafi.
Mi jogon akar szólani? kiálták jobbról.
Mint jelenvolt.
Andrássy személyes kérdés jogán adta meg neki a szót, s igen helyesen, mert egy szemtanú végre is érdekes.
Kovács József tudom sokért nem adja, hogy végre mint jelenvolt szerepelhet az ország előtt. (Valljuk meg, a kis emberek számára a legnagyobb szerencse.) Valóban látszott csillogó szemein, egész örömteljes izgatottságot kifejező mozdulatain, hogy ő csakugyan jelen volt, s felső testének méltóságos magatartása visszatükrözte, hogy érzi annak a körülménynek nagy fontosságát, hogy ő most egy igazi jelenvolt.
Elmondta aztán, mint a baka a milanói templom nagyságáról, hogy a debreceni bankett-terem oly mély és széles, hogy arról a végéről, ahol a cigány muzsikált, abszolute lehetetlen volt kivenni, hogy a terem másik végén, ahol a király-toaszt folyt, mi történik.
Minden szem a »furfangos diákot« kereste a háta mögött, aki prüsszentsen.
De a furfangos diák helyett Polónyi emelkedett föl, hogy ő is szólni akar alkalmasint azon címen, mint olyan objektív ember, aki jelen nem volt.
Nagy zúgás, ingerültség támadt a jobbon.
Nem hallgatjuk Polónyit. Ne beszéljen!
Az elnök a Házhoz fordult: enged-e Polónyinak szót.
A többség, még az ellenzékről is sokan megtagadták a szót Polónyinak, de a nekikerekedett zajban Polónyi a Ház határozata dacára se akart leülni, hanem ott állt zordonan, kihívó daccal tekintve szét a hullámzó termen.
Hieronymi is fölállt, de a nagy zajban szóhoz ő se juthatott, mire az elnök az ülést öt percre fölfüggesztette.
Hieronymi röviden felelt s megnyugtatólag, hogy majd ki fogja deríteni a debreceni eset részleteit; utána Szilágyi rövid, ügyes, határozott válasza igazi értékére szállította le az ügyet s annyira elvette minden irányban az élét, hogy az újra fölemelkedő Polónyinak odaszólt Ugron Gábor:
Ne beszélj, hallgass, mert a miniszterek korrekt feleletet adtak.
De Polónyi azért mégis beszélt és beszélt még utána Busbach, majd az öreg Kőrösi Sándor, kinek nagyon megnyomta máját a Busbach odavetett kifejezése: »hogy ez a botrány csakis Debrecenben történhetett meg«. Sehogyse ment az öreg fejébe, hogy miért ne történhetett volna ez meg Hajdúszoboszlón is, vagy Hódmezővásárhelyen? Hát ott nincsenek részeg emberek?
A tárgy most már túl levén beszélve, elvesztette érdekét. Senki se figyelt már a szónokokra. A képviselők társalogni kezdtek egymással s csak elszóródva, szaggatottan ütötték meg a kifáradt dobhártyákat egyes szavak, kifejezések:
…Királyi trón… cigányok… tuss… korona…
