EGY KÉPVISELŐ LEVELEI AZ ORSZÁGGYŰLÉSRŐL Második levél
EGY KÉPVISELŐ LEVELEI AZ ORSZÁGGYŰLÉSRŐL
Második levél
Második levél
Kedves feleségem, Klári!
Csak röviden írhatok, édes lelkem, mert mint a naplóbíráló bizottság tagja, roppant el vagyok foglalva.
Reméltem, hogy hazaszaladhatok egypár napra az expozé után, mert úgy volt, hogy szünet lesz, míg a költségvetést a bizottságokban letárgyalják. De Wekerle keresztülhúzta édes számításaimat – hogy téged hamar ölelhesselek. Ne haragudj rá ezért, mert ő bizonyosan tudja, miért tette, mint amilyen bizonyos az, hogy én nem tudom.
Ahelyett, hogy az ellenzék interpellációira adott egyetlen válasszal ütötte el a király borossebesi és kőszegi kijelentéseinek ügyét (szegény fölséges urunk maholnap úgy lesz velünk, mint én teveled, hogy szóhoz se lehet jutnia), beleegyezett, hogy azt kérvények alapján napokon keresztül tárgyalják, s mindenki hozzászólhasson.
De iszen, kemény legény ez a mi Sándorunk. Valóságos Nagy Sándor. Nem bújik a formák, házszabályok csigaházába, hanem látván az ellenfélt, kitárja hatalmas mellét:
– Verekedni akartok? No hát, mérkőzzünk össze! Nyissátok ki nekik a kapukat, hogy mind beférhessenek.
Jövő héten tehát csata lesz. De könnyű nekünk, mert Wekerle ma már elvette az ellenség erejét – a pénzügyi helyzetet előtárva.
Népes ülés volt – a karzaton ott láttam Treszka nénit is; tiszteltet. Lent zsongott-bongott a Ház, mint a méhköpű. Szilágyi miniszter messze ült tőlem, hát nem szólhattam vele az aljegyző öcséd ügyében, akiből te bírót szeretnél alkotni.
De ki is vettem (négyszemközt legyen mondva), hogy most nincs alkotó kedvében. Hanem ahelyett Fenyvessy Ferenccel beszéltem – aki megígérte, hogy majd ő is ajánlja Szilágyinak, mikor megint jó kedélyben lesz. De hogy lesz-e még valamikor jó kedélyben, az bizonytalan.
Valami különös újság nincs. Fabiny megnövesztette szakállát (ami a magyar világ stabilitását jelenti), de Barcsay Domokos meg leborotváltatta a bajuszát – s így a Ház ott van haj dolgában, ahol volt.
Mit szóljak az expozéról? – Általában az ülésről? Csupa számok, számok és számok. Csak úgy röpködtek lelkem, mint a legyek a méz körül.
Kevélyen ültünk padjainkban, mi mamelukok, mély csönd uralgott. Csak én csörgettem zsebemben nagy elégedettséggel a nikkel hatosaimat.
Szépen beszélt, szakadatlanul, folyékonyan, mintha egy patak csörögne – aranyhomok felett…
Csak a helyesek, éljenek szakították meg olykor-olykor, mikor kisült, hogy tizenegyezer forint fölöslegünk lesz a jövő évre.
– No, az derék! – kiáltám harsányan. Ez volt az első közbeszólásom, mióta a politikai pályán vagyok. (Kíváncsi vagyok, hogy közli-e a Nemzet.)
Láthatólag jólesett a miniszterelnöknek, mert megfordult és rám mosolygott.
A Ház éljenzett, a tenyerek tapsra verődtek össze.
Azután áttért a valutára s kifejtette, hogy nincsen ok aggályokra.
– Vajon? – szólt közbe Helfy gúnyosan.
A megjegyzés láthatólag rosszul esett Wekerlének, mert feléje fordult és rámosolygott.
Elmondta, hogy mennyi arany szereztetett be, hogy már százhuszonnyolcmillió korona kivert aranyunk van. Hallod-e, Klári, százhuszonegymillió! És te még azt mondod, hogy semmit sem csinálunk, csak az isten napját lopjuk. Hát neked az semmi, hogy azt a rengeteg kincset összegyűjtöttük? De még kiveretlen aranykészletünk is van.
Egyszóval, jól állunk. Urak vagyunk – úszunk az aranyban, Wekerle a dicsőségben is azonfelül.
Megéljeneztük harsányan a beszédét – de nem is beszéd volt az, hanem egy kéjes csiklandozás: mintha finoman szitált porcukrot freccsentett volna be a füleinkbe.
Amíg kikönyökölve hallgattam, örökké te jártál az eszemben, Klárikám, aki nem győzöd mondani, hogy : »a takarékosság csodákat tesz«.
Most már magam is belátom – és megtanulom.
Lám, Apponyira mindjárt átragadt, mert az ülés végén interpellálván, nemcsak szavakban, de a témában is takarékos volt. Több, fösvény volt. Fösvény a csömörletességig. Mert a honvédszobor dolgában interpellált. Most, annyi idő múlva!
Meglepetéssel csóváltuk a fejünket: »Különös… Különös!«
Úgy vette ki magát, mintha egy régi szivarvéget szedne elő és arra gyújtana rá – mikor pedig egy egész láda friss szivar hever előtte.
Szerető férjed
Katánghy Menyhért
Katánghy Menyhért
Ui. Lakást folytonosan keresek – de mire a sietség – ma is hét kolerabeteget szállítottak a barakkba. Boldog, aki most falun lehet a fertőzetlen, tiszta levegőn.
K. M.
