A MAI ÜLÉS febr. 17.
A MAI ÜLÉS febr. 17.
Milyen csalódásokból áll az élet!
Mikor Szapáry behozta a Házba a sok fiatal mágnást, a szalonok fürge cotillon rendezőit, mindenki azt jósolta:
– No, ez bizony jó lesz. A kis grófok megkomolyodnak, beleszoknak az alkotmányba.
Hát jó is lett – csakhogy nem a grófok komolyodtak meg, olvadtak be politikusoknak, hanem a politikusok kénytelenek őmiattuk farsangolni. Míg az öreg mágnások a főrendiházban tanácskoztak, dolgoztak, addig a fiatal mágnások kedvéért három napra becsukta termeit a Ház, míg az utolsó farsang tart.
Ma végre hamvazószerda után újra fölvette a tanácskozások folyamát Bokross elnöklete alatt. Bánffy valahol Kolozsvárott farsangol.
Csendes, zajtalan ülés volt, mert az általános vitából már csak a szónokok nagyja maradt meg, a hivatalos zárszónokok, s ezek illedelmes, okos emberek, akik ritkán mondanak eredeti dolgot.
Nem is történt semmi figyelemreméltó incidens, se kint, se bent, ha csak azt nem vesszük, hogy a szolgák új libériát kaptak, s minthogy polgári minisztérium van és demokrata program, még egyszer annyi ezüst paszománttal kacskaringózva, mint azelőtt. A kapus hatalmas prémes bundájával, gyönyörű ezüstös kalpagjával úgy néz ki, mint II. Endre királyunk, amint a Szentföldre indul.
A mamelukok, mint az emésztő krokodilusok, mikor a víz partján sütkéreznek, végigülték a folyosó padjait és nagy lelki nyugalommal várták a szavazást. Csak a szélbalon volt izgatottság és hullámzás. Sokan vették körül Polónyit és sokan irigyelték. Mégis hallatlan szerencséje van – mondták. Mily könnyen sikerült egy katonai afférra szert tennie! Más ember hét évig utazhat keresztül-kasul hasztalan. Ő egyetlenegyszer mozdul el Szegedre, s íme onnan se jön üres kézzel.
Némelyek izgatottan várták az affér kimeneteléről szóló táviratot.
De a várakozást csakhamar háttérbe szorította egy még nagyobb várakozás.
A zárszónokok közül Eötvösre került volna a sor – körülnéznek, de Eötvös nincs jelen.
Kérdezik Károlyi Gábort:
– Hol a vezérünk?
Károlyi Gábor vállat von:
– Nem tudom.
Keresik a karzaton Perl öcsémet, hadd adjon felvilágosítást, de Perl sincs jelen.
A párt hüledez: »Mi lesz velünk?«
Üzennek telefonon Eötvös irodájába.
– Hol van a principális?
S felelik onnan:
– A Házban beszédet tart.
Tart bizony az ördögöt. Nincs annak itt se híre, se hamva.
Szerencsére jó, puhaszívű ember Bokross, kirántotta szégyenéből a szélsőbalt, mely záróbeszéd nélkül bocsáttatik vala máskülönben az urnához, Horánszky Nándort szólítván előbb a szólásra.
Horánszky Nándor aztán beszélt is hosszan, vontatottan, folytonosan az ajtókra pillantgatva, hogy jön-e már Eötvös; de Eötvös csak nem jött, egyre nem jött; Meszlényi kocsin indult érte, hogy megkeresse, élve, halva a Házba hozza.
Átkozottul kezdett fogyni a Horánszky beszéd anyagja, akadozott, nagy kitérőket tartott, de Eötvös még mindig nem jött meg.
Végre a legutolsó percben betört lihegve, kísérve Meszlényi által, aki diadalmas arccal eresztette előre, mintha egy bengáliai tigrist hajtana maga előtt.
Eötvös azután el is mondta beszédét, egypár humoros színt is vegyítve bele s azzal kiosont a teremből egy oldalajtón, s a néptelenebb jobboldali folyosón elmenekült a városba. Vagy látják még, vagy nem látják már a szélsőbaliak tavaszig. Finálénak Wekerle egy briliáns beszédet vágott ki, mely elbűvölte a Házat s kedvet szerzett Szilágyinak is egy kis enyelgésre Horánszkyval.
Mikor aztán ennek is vége lett, az elnök föltette a kérdést, hogy akik elfogadják a javaslatot méltóztassanak felállni.
Felállt természetesen az egész párt. Púroszok és Brézelék, katolikusok és protestánsok. Felállt mindenki, még Hieronymi Károly is, aki ma lett hivatalosan képviselő.
