AZ EPILÓG (A t. Házból)
AZ EPILÓG
(A t. Házból)
(A t. Házból)
Zsúfolt ház, zsúfolt karzat, még az utcán is csoportosulás van mint a nagy temetéseknél szokás.
Éppen délre harangoznak a kálvinista anyaszentegyház templomában, de a harangszó ide nem hallatszik, csak a Bánffy Dezső lélekharangja szól.
Mindenki betódul a folyosókról. Bent a tanácsteremben ünnepélyes hangulat ömlik el. A karzaton szép asszonyok ülnek s részvéttel nézik a minisztereket, akik díszes feketébe ülnek ott, úgy lehet utóljára.
A szép asszonyok koszorújából kifeketéllik a Gajári feje, ásítozva nézi a mai végtisztességet, unja magát; ilyenkor nincs miről írnia a »Nemzet«-nek.
Lent ember ember hátán. Podmaniczky Frigyes bosszankodva korholja őket:
Hát mit akartok itt? Minek jöttetek annyian? Hát lesz most szavazás? De a telegramjaimra bezzeg nem szoktatok eljönni!
A folyosón a miniszteri listát csinálják minden pártbeliek. Ki Tisza Kálmánt óhajtja, ki Wekerlét. Ez a Széll Kálmán híve, amaz a Tisza Lajosé. Némelyek Csáky grófot szeretnék elnöknek. De a nagy triccs-traccsban megcsinálják gyorsan a resszort minisztereket is. Zajos hahotát kelt az Ábrányi Kornél ötlete:
Szilágyi Dezső legyen a király személye körüli miniszter, de azzal a klauzulával, hogy örökké Bécsben köteles tartózkodni.
Mire való lenne az?
Mert akkor a király állandóan átjönne Budára lakni.
De félre a tréfával mindenki komoly arcot vág. A csengettyű jelenti, hogy a Ház átesett az apró-cseprő jelentéseken s gróf Szapáry Gyula állott fel.
Hangja, mintha csengőbb volna. Hullámos, szép tömött haja, mintha a szokottnál is gondosabban volna megfésülve.
Néhány rövid szóval jelenti be a kabinet lemondását, olyan közömbös hangon, mintha csak arról volna szó, hogy Bécsben tegnap óta nagy köd van. S hangja csak akkor lesz szelíddé, lággyá, mikor arra kéri a Házat, hogy az új kormányig napolja el az üléseit.
Hát ezt az utolsó kérelmet miért nem teljesítené? Zajos helyeslés moraja fut át a gazdátlan többségen, mely között csak Rezei Szilviusz feszíti ki büszkén a mellét; ő most a helyzet ura a 160 aláírással a zsebében a napidíj fölemelésre. Dupla lenung, nincs kormány.
Eötvös Károly emelkedik fel Szapáry után. Új seprő, rosszul seper. Régen nem mondott olyan gyenge beszédet. Annál tapintatosabb és ügyesebb volt ma Apponyi, ki több részletet óhajtana a válságról. Néhány helyen a szabadelvű párt is zajosan helyeselte, mert mintegy megcsókolta a lobogót, amelynek védelmében a kormány elesett.
Ugron (mert minden vezérnek nyilatkoznia kellett) nagy derültséget keltett azzal a kijelentésével, hogy ő csak olyan kormányt kész támogatni, mely az ő pártjából kerül ki.
A derék Madarász búsan rázogatta a fejét:
No, ezt már én sem élem meg.
Jókai irigykedve nézett rá:
Nagyobb fantáziája van nálamnál.
Még néhány szót szólott Szapáry a részletekről, amiből azonban az ellenzékiek nem sokkal lettek okosabbak. S ezzel az ülés véget ért. Szapáry fölkelt piros támlányáról s szokott ringó lépteivel, végigment a termen. Az ajtó bezáródott utána. Ide már csak Temesvár képviselője tér vissza. Utána megindultak a többi miniszterek is. Mert nekik kétszer kell meghalniok. Először itt, másodszor a főrendiházban. Ott legott megkezdődik az ülés.
Keleties lassúsággal döcögött kollégái után Lukács Béla, csendes humorral dörmögve:
Nekem a legkellemetlenebb, mert még nem voltam a főrendiházban. Bemutatom magamat, hogy kineveztek, tehát vagyok, és bejelentem, hogy már lemondtam, tehát nem vagyok.
És a kegyelmes urak megindultak az egyik temetőből a másikba. Mentek mendegéltek végig a folyosón, a korridoron, majd a Múzeum kerten s talán látták is lelki szemeikkel a temetők szokott feliratait: »Feltámadunk«.
