A MAI ÜLÉS [máj. 15.]
A MAI ÜLÉS
[máj. 15.]
[máj. 15.]
A forintnak, meg a krajcárnak vége. Ezzel az esztendővel ők is kimúlnak a világból. Oda kerülnek, ahová a rézitce (literben válogat már a korcsmárosné lánya, Rézi!), a pandúr, meg a kaloda. A jövő évben már korona meg fillér járja helyettük. A régi Magyarországból már alig marad meg más, mint az akasztófa. (Ehhez nagyon ragaszkodik a főrendiház a forradalmi szagú guillotine ellenében.)
Ma terjesztette be a pénzügyminiszter a pénzügyi téren korszakalkotó valutajavaslatokat.
Ünnepélyes hangulat fogadta az »aranyembert«, mikor a »vasember« rekviemje után ismét összeült a Ház. A karzaton ismert nevű pénzemberek ültek komoly, feszült arckifejezéssel, nagy várakozással. A terem is jócskán megtelt, bár akkor bizonyosan többen lesznek jelen a képviselők, mikor az első napidíj koronákat kell fölvenni a pénztárnál.
Az egész ceremónia rövid ideig tartott. Wekerle nem kedvelője a nagy színpadi szcénáknak.
Egyszerűen felolvasta a javaslatok címeit s az iratcsomót letette a Ház asztalára. És ezzel letette Magyarország új pénzügyi érájának alapjait.
Akik nagy beszédet vártak, csalódtak. A miniszter hallgatott ami hiszen szintén arany. Kivált mikor a tett van mögötte. Őfelsége a tett. Ez az igazi beszéd.
Hosszas éljenzés hangzott fel a miniszter szavai után, lelkes, szívélyes éljenzés.
Az ülés másik kiemelkedő mozzanata a koronázási jubileum ügye volt. A Ház elhatározta a miniszterelnök indítványára, hogy ő is megjelenik a király előtt, üdvözlendő azon alkalommal, hogy Szent István koronája huszonöt év óta nyugszik fölkent fején.
Szép ünnepélyes momentum volt ez. Minden párt egyetértett, Hja, a lojalitásunk a valuta előtt is aranyértékű volt.
Csak Csanády kötötte ahhoz az ő megjelenését, hogy a várlakra nem tűzik ki a fekete-sárga lobogót. Fájdalom, a kormány nem tudta e tekintetben megnyugtatni a vén szittyát s így az ország alighanem kénytelen lesz hozzászokni ahhoz a gondolathoz, hogy június 8-án Csanády sarkantyúi nem pengenek a várpalota padozatán.
Ezután a Ház átment a földmívelési tárcára, s le is őrölte a hátralevő szakaszokat.
A vita, amint illik, unalmas volt, kevesen is figyeltek, sőt Szalay Imre külön dunántúli konferenciát toborzott össze a baloldal egy zugában, melynek szónokait jobban lehetett hallani, mint a vitabelieket. (A helyeslések is viharosabbak voltak emiatt.)
Elálmosító volt a légkör. Egypár képviselő újságot olvasott, mások elterpeszkedve leveleket írtak haza feleségüknek. (Ha ugyan a feleségüknek írták.)
Az emberek mind a folyosókon voltak és nem törődtek vele, hogy mit csináltak azok, akik odabent vannak.
Ha kérdezősködött is valaki, a kifejlett párbeszéd legföllebb így esett ki:
Mi történik odabenn?
Semmi… Azazhogy János informál valami szép barna kisasszonyt a karzaton.
Hát az is csak valami.
Beszéltek az egyes szakaszokhoz: Vietorisz Miklós, Márkus József, Nedeczky Jenő, Szederkényi Nándor és Sághy Gyula. Igen, igen, Sághy Gyula.
A mai ülés olyan volt, mint a mitológiai asszony. Istennő arccal kezdődött és halfarkkal végződött.
A Wekerle korszakalkotó javaslatai képezték az elejét és Sághy beszéde a végét.
Mikor kimentünk a Házból, egy kintorna a közelben a tarnócai bojtár nótáját nyekgette. A mai ülés után a szöveg természetesen már ilyen változatban csapongott fülünkben:
Fizetésem húsz korona negyven fillér…
Megél abból egy bojtár!
Megél abból egy bojtár!
A rím nem vág össze, de azért talán megél a bojtár.
