A MÁSODIK NAP
A MÁSODIK NAP
Mikor gróf Tisza Lajos még fiatal volt, egy szép lovat neveltek alája: a »Gúnárt«; az vitte volna a háborúba, amelyikre akkor fiatal nagyurak titokban készültek. Gondolom, Türrnek kellett volna hozni hozzá a puskát… Abból a háborúból hála istennek semmi sem lett, s Tisza Lajos rá nem ülhetett a Gúnárra.
Azóta sok év múlt el, Tisza Lajos belevetette magát a közélet hullámaiba, küzdött, fáradott, hol gáncsot aratott, hol elismerést, de az édes, kínos szomjúságot a népszerűség után sohasem érezte, pedig neki is eszébe juthatott volna kényes pillanatokban: »Van nekem egy Gúnár nevű lovam, de sok bolond éljent kapnék, ha én arra most felülnék.«
A Gúnár persze öreg lett azóta, az is lehet, hogy már nincs is meg, vagy valami szárazmalmot hajt, ha megvan, de az mindegy, azért, ha a szükség kívánná, nehéz nagy napokban, én mindig úgy képzelem Tisza Lajost, egyszer csak felkiáltana zordonan:
– No, de most már vezessétek elő azt a Gúnárt.
És a Gúnár előkerülne ; vagy az, vagy egy másik.
Hogy látjuk-e valamikor Tisza grófot a Gúnáron vagy nem, az az eseményektől függ, melyek a haza sorsába szövődnek (bár ne látnók soha) – annyi tény, hogy most nem a Gúnáron ül, s népszerűtlen ember az ellenzék előtt.
Ma ő volt az első szónok, mintegy alkalmas megmérni, mekkora nagy még az idegesség a túlsó táborban.
De csodálatos dolog, nyugodtan hallgatták meg. Igaz, hogy tárgyilagosan beszélt, mintha csillapítószereket adna be a láz ellen. Valóságos antifebrint. Okos, világos, tömör és őszinte előadása van; hangja kellemes s sajátságos magyaros zamatú, de a tartása túl büszke, s ezért nem alkalmas elragadni tömegeket. Pedig Tisza grófnak sok van meg abból, ami a nagy szónokoknak szükséges. Szellemes, de ezt cum grano salis használja, szubtilis, könnyed, gyorsan találja meg a jellemzőt, a nyelvet ő kezeli a legszebben a Ház szónokai közül, s annyi ízléssel tud abba finomságokat vegyíteni, mint egy angol diplomata. De az úgynevezett »nagyszabású beszédekre« nem törekszik. Anyagát nem nyújtja ki terjedelmével imponáló szónoklatra, csak annyit mond, amennyi mondanivalója van.
A kormánypárton zajos tetszést aratott a mai beszéd; némely érvelése, mint az: »ha Magyarország maga bírná kiállítani évenként a 103 ezer újoncot, önmagától oldódnék meg a magyar hadsereg kérdése« zúzó erővel hatott az ellenzékre is, mely nyugtalanul mozdult meg egy-egy ilyen nyomatékos lövegre. Nem kevésbé imponált az a világosan odavetett kép, mely Magyarország mostani külbefolyását állítja szembe azon kis államokéval, akik önálló hadsereget tartanak.
Az ellenzék csak a végén zsibongott idétlen felkapott »Hoch«-jával.
Egyébként nyugodt volt a Ház képe egész az ülés végéig. Teljesen beállt a normális állapot. A lezajlott viharokból semmi sem maradt, csak az izgatottan várakozó karzat. Mára már a gróf Károlyi szája is befagyott.
Tisza Lajost Irányi Dániel váltotta fel. Törvényben kívánja kimondatni a magyar nyelvűséget. Mert az országgyűlések hivatva vannak befolyást gyakorolni a felségjogokra is.
A szélsőbal e tisztes, nemes alakja (aki most rosszul érezheti magát népe között) szépen, pátosszal beszélt, de önkéntelenül eszébe juttatta a hallgatónak: hogy a tüntetések napján nyilván az öregúr is láthatta valahonnan lobogni a budai vár ablakán azt a bizonyos fehér kendőt…
Utána megint kormánypárti szónok állt fel. Gróf Teleki József. Nyugtalan élénk temperamentum, teste minden porcikájával beszélt. Beszédje szűz volt bár, de érett. Rokonszenves arca és csengő-bongó hangja van. Amellett egy csöpp lámpaláz sem látszott rajta. Higgadtan, tárgyilagosan érvelt, mint akármelyik öreg szónok. Néhol kihasadt előadásából a melegség és a retori zománc is. Az egész Ház biztató csöndben, nagy figyelemmel hallgatta, pártja pedig nem egyszer adott tetszésének zajos kifejezést.
Egyszóval ma kormánypárti nap volt. (Rossz nap, mert nincs kit csipkedni.) Azért szorítkoztam egyszerű rezümére, melynek végén fölemlítem Beöthy Ákost, a habarékpárt rangban második nagy szónokát, ki a Szilágyi Dezső által fölvert útiportól belepve, szintén közjogi portyázásokra indul (ő igazán a Gúnár hátán), s hosszú, tagadhatatlanul érdekes fejtegetések után, pártja hatalmas éljenei közt szállt le egy módosításnál; hogy a magyar önkénteseknek szabadságában álljon az elméleti tiszti vizsgát magyarul is letenni.
