EBÉD PÉCHY TAMÁSNÁL

Teljes szövegű keresés

EBÉD PÉCHY TAMÁSNÁL
(Eredeti tudósítás)
A kritikusok, e gonosz lelkek, szidják Jókait, hogy több a fantáziája, mint kellene, engemet pedig korholnak azért, mert a fantáziám kevesebb, mint kellene.
Ez incselkedések vagy arra valók, hogy nehéz gyanúval legyek Jókaira, aki előbb járván ott, hol a fantáziát osztogatják, az én részemet is elvette – vagy pedig arra valók, hogy bebizonyítsák a kritikusok ügyességét, akik egy kis igazságos osztozkodással két rossz íróból két jót tudnának csinálni.
De legyen így vagy úgy, az igazi író meghal, de meg nem adja magát a kritikusoknak. Én is hát inkább síkra szállok ellenök egy olyan történettel, mely a tiszta fantázián alapszik.
Leírom Péchy Tamás mai ebédjét, melyet a képviselők számára adott az Angol Királynőnél (akivel szintén barátságos viszonyban állunk).
Az elnöki ebéd egyik legsarkalatosabb privilegiuma az elnököknek, és hathatós eszköz kezükben a három párt közt a jó viszonyt fenntartani. A néhai jó Szentiványi Károly majd minden hónapban adott egy dús ebédet, hova osztályok szerint, tehát pártkülönbség nélkül voltak a képviselők hivatalosak. Utána Somssich Pál lett az elnök, ő azonban már nem adott ebédeket, »kicsiny egyelőre a lakásom« mondá. Jött Ghyczy. Ghyczynek már elég nagy volt a lakása, de ő meg már azért nem adott ebédeket, mert Somssich alatt kimentek a divatból. (Ki se nézte volna az ember Ghyczyből, hogy annyira hódol a divatnak.)
Péchy Tamás azonban visszatért a parlamenti tradíciókhoz. Belátta, hogy a mostani elfajult, izgalmas modor mellett szüksége van az ebédekre. Lesz végre valami a kezében, ha például Károlyi Gábor vagy más megszilajodik a rendzavaró közbeszólásokkal. Milyen pompásan fog hangzani:
– Figyelmeztetem a t. képviselő urat, ha még egyszer méltóztatik közbeszólni, a jövő ebédre nem méltóztatik meghívót kapni.
A mai nagy ebéden mintegy százhúsz képviselő vett részt, a Háznak harmadrésze. Maga az öregúr ült az asztalfőn (ez egyszer csöngettyű nélkül), s a miniszterek körülötte. Széchenyi gróf pompásan vette ki magát a nyakába kötött asztalkendővel. Fejérváry kezében harciasan csörgött a kés és a villa. Tisza jóízűen fogyasztotta az ostendei osztrigákat, melyek az ebéd nyitányát képezték.
Különben a menü igen pompás és változatos volt. A Ház asztalánál többet ér az elnök asztala. Jöttek fényes sorban a legdelikátabb tárgyak.
Cromeski á la Reine
Filet de boeuf Duchesse demi glace
Faisans bordés
Chapons du Mans
Fondants á la Royale
Patisseries variées
Fruits assortis
Fromages
Hát még a borok! A szöszke chablis, a dióbarna Old-sherry, a fölséges zamatú Haut Sauternes, a gránát színű chateau Lafitte és a tüzes szikracsaló Pommery.
A patkó alakú asztalnál a miniszterelnökkel szemben ül Apponyi, közel hozzá a vén Madarász dohog, még itt is elégedetlenül: »többet érne ezeknél egy kis füstölt oldalas lencsében«. Asbóth János, aki a rózsaszín húsú lazaccal viaskodik, közben maliciózus megjegyzéseket tesz a mai új »tizenkét pontra«, amelyek után az következik, hogy: »esküszünk, rabok többé nem leszünk«. Föltéve, hogy ez a tizenkét pont is kivívatik, a következő márciusi ifjúság megint talál tizenkét új pontot s megint elszavalja, hogy rabok többé nem leszünk. Így aztán idővel elszedvén minden jogokat a koronától, visszaszerezve a pallosjogot az egyetemnek, a katonaságot alárendeljük Polónyinak, az egyes ezredeket fölosztják a jogászok egymás közt, még akkor is ott lesz-e vajon a refrén: »Esküszünk, hogy rabok többé nem leszünk.« (Ez az Asbóth mindég ilyeneken töri a fejét.)
Két gróf között ül Beöthy Ákos, valahol lent az asztal végén Aldzsi, a cousin, Kubinyi Györggyel »szellemeskedve«, Horváth Gyula pohara felborul s bíborpiros nedve a Szilágyi Dezső könyöke alá fut.
Kaas Ivor szidja a kormányt, a jobb mameluk szomszédjának:
– Hogy hagyhattátok elkótyavetyélni a szegény Trefort hagyatékát? Szégyen az országnak. Hát nem tudta valamiképpen rendezni a kormány?
Mire bizalmasan megsúgja a jobboldali mameluk:
– Légy nyugodt, a legjobb forrásból tudom, minden ki lesz fizetve.
Kaas Ivor mérgesen fordul most a balján ülő mamelukhoz.
– Nem jó dolog ez… nem jó dolog. Eddig csak az élő miniszterek pusztították az országot, most már a holt miniszterek is kezdik.
Mire a jobboldali mameluk visszavonja az előbbi értesülélét: »Csak tréfáltam veled, Ivorkám.«
Az asztalfőn érdekes párbaj folyik. Behozták a csirkét. Tisza kiveszi a mellcsontjai közül a »sarkantyút« és odanyújtja Apponyinak:
– No, hát mérkőzzünk meg, ki tör le a nagyobb darabot?
De hirtelen feláll gróf Károlyi István:
Uram, uram, Grecsák Károly uram, szállok az Úrnak! A mi mélyen tisztelt házi gazdánk és elnökünk régen ígéri már a parlamentben az »erősebb eszközöket«, amikhez nyúlni fog. Amit ígért, beváltotta. Íme, most előttünk állnak üvegekbe szűrve, itt gyöngyöznek serlegeinkben.
Sokan a parlamentarizmus lejáratását látják a túlságos elevenségben. Én nem. Én az izgalmas vitákban a nemzeti élet erős lüktetését érzem, s akkor leszek kétségbeesve a parlamentarizmus jövője felett, ha egyszer a képviselő urak aludni kezdenek a Házban. (Krajtsik közbekiált: Személyes kérdésben szót kérek! Nagy derültség.)
Sokkal jobb uraim, ha a Ház erős és az elnök gyenge, mintha a Ház volna gyenge és az elnök erős. Az isten éltesse Péchy Tamást!
Hatalmas »éljen« viharzott fel a gróf Károlyi István tapintatos toasztja után, mert végre is az öregurat az egész Ház szereti, haragudni lehet rá pillanatokig, de nem tisztelni, nem szeretni lehetetlen. Hiszen éppen azok a legkedvesebb tulajdonságai, amik izgalmas percekben ellene ingerlik a pártokat.
Most gróf Szapáry Gyula emelkedett fel, élénk színekkel ecsetelve a miniszterelnök nehéz helyzetét:
– Vegyük csak a tegnapi napot – mondá a többi közt a nemes gróf. – Tegnap eleget tett az Irány kívánságának, s hozzájárult a március 15-e megünnepléséhez, mire az ellenzék így szólt: »Hozzájárult, mert lefelé fél.«
Ha hozzá nem járult volna, akkor meg azt mondta volna az ellenzék: »Hozzá nem járult, mert fölfelé fél.«
Adja isten, hogy még sokáig féljen. (Hosszas, szűnni nem akaró éljenzés.)
A zaj és koccintások elmúltával Horánszky kért szót.
– Halljuk! Halljuk! – kiáltá Beöthy Ákos.
Az elnök gyanakodva vizsgálta az előtte levő sült kappant. Ez adott volna hangot?
– Tisztelt társaság! – kezdé Horánszky. – Én mindig megfordítva szoktam a dolgokat látni. Ez is megfordítva áll. Ha Tisza hozzá nem járul az Irányi módosításához, azt mondta volna a többség: »Van bátorsága lefelé.« De mert hozzájárult, most azt harsogják: »Van bátorsága fölfelé.« Akinek, uraim, az isten olyan hivatalt ad, az már ott találja készen a bátorságot.
Több efféle kedélyes kötekedés élénkíté a fölséges lakomát. A toasztok egész hosszú sora jött még. A pezsgős palackok durrogtak, az élcek pattogtak (mert ott volt Meszlényi és Fenyvessy is), csak Gajári Ödön toasztja hatott némileg kellemetlenül.
E disszidens természetű fiatal honatya felszólította Tiszát, hogy rekonstruálja a kabinetjét. Beszédéből ezeket jegyezte fel gyorsírónk:
Minden nagy államférfi után maradt egy halhatatlan röpkeszó. Deák azt mondta a kétszeri sorozást sürgető bécsi
miniszternek: »a magyar anyák csak egyszer szülnek egy évben«. (Károlyi Gábor közbeszól: Okosan teszik.) (Polónyi felkiált: Be fogjuk azt is szüntetni! Zajos derültség.)
Széchenyi István azt mondta: »Magyarország nem volt, hanem lesz.«
Tiszának pedig azt kell mondania: »Széchenyi volt, de nem lesz.« (Roppant mozgás. Zaj. Maradjon Széchenyi!) Leszámítva e kínos incidenst, a társaság a legjobb hangulatban oszlott szét. A Marchal szakácsai remekeltek. Egyetlen ember sem rontotta el a gyomrát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem