A MAI ÜLÉS [nov. 6.]

Teljes szövegű keresés

A MAI ÜLÉS [nov. 6.]
Meglehetős jó esztendő volt az idén, bor, búza, mák termett jócskán, de a legnagyobb bőségben mégis a törvényjavaslatok termettek. A miniszterek úgyszólván versenyezve szórják őket a Ház asztalára.
Ma is alig várta Fabiny, míg a szegény megboldogult báró Kemény Gábort elsiratja Péchy »fába vésett szomorú szavakkal«, mindjárt benyújtott egy törvényjavaslatot, mely ezt az ártatlan címet viseli: »A bírósági hivatalnokok felelősségéről«.
Báró Fejérváry ellenben egy jelentést terjesztett be a Ludovika-akadémiáról és a közös hadsereg tisztképző intézeteiben lévő magyar ifjakról.
– Szegény mártírok! – sóhajtott fel Polónyi, idegesen ütvén oldalára, oda képzelve azt a kardot, melyet nemrég Kaas Ivortól kapott azzal a felirattal: »A győztes a győzőnek«.
Ezzel be is végződött volna az ülés néhány perc alatt, ha Lukáts Gyula nincs, aki kifogásolta, hogy a Ház a pesti részvény-nyomdában nyomatja a naplót, holott a Pallas olcsóbban nyomná. Már pedig az olcsóságnak kellene lenni irányadónak.
– Úgy van, úgy – bólingatott a fejével Csávolszky.
Azonban Csávosy azzal felelt meg, hogy a részvénynyomda éppen tízezer forinttal dolgozik olcsóbban, mint a Pallas.
Mire aztán Lukáts Gyula csendes mormogásba bocsátkozott: hogy nem mindig az a jó, ami olcsóbb… Mert például a rácalmási kerületet is akárhány ember képviselné olcsóbban, de nem ilyen jól.
Végül a mentelmi bizottság, az ülésszak kezdetének komor előhangjául, kiszolgáltatta a törvény szabad folyásának Bartha Miklóst és Ugron Gábort.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem