A MAI ÜLÉS [nov. 22.]

Teljes szövegű keresés

A MAI ÜLÉS [nov. 22.]
Lassan gyülekeztek a képviselők. Már a negyedik napon érezhető a lankadtság. Metzl Hugó, a verzátus eszű szász, úgyszólván üres Ház előtt szólaltatta meg a királyföldet. (Nem kell neki a javaslat.) Utána Hertelendy Béla, szűz politikus, polemizált ügyesen az ellenzéki urakkal. A végén azonban abba a szőlőtulajdonosi óhajba lyukadt ki, hogy a borgyártás eltiltassék. Úgy látszik, ez fekszik a legjobban a lelkén.
A nap hőse Kaas Ivor volt. Hogy Kaas Ivor nagytehetségű író és publicista, az kétséget sem szenved. Színdús pompában ömlenek tollából ötletek és gondolatok. A szónok jóval mögötte marad az írónak, de így is jelentékeny sikert aratott. Hangja csekély, és nem a legkellemetesebbek közül való, de az ő egyénisége annyira rokonszenves, annyira nemes, hogy mindenütt szívesen hallgatják.
Ma egyébiránt nem csillogtatta nyelvezetét, talentumának sajátos ragyogó bugyborékait elnyomta magában, száraz és szakszerű akart lenni; a főváros színeivel, annak lovagja gyanánt lépett a küzdhomokra. S valóságos bombát dobott a főváros kormánypárti képviselői közé, Budapestnek a kivételességet követelve.
– Mindent megadunk Budapestnek – kiáltá közbe Móricz Pál.
– Ha eddig mindent megadtak – folytatá Kaas Ivor –, az a reményem, hogy most is megadnak valamit.
Darányi Ignác a fejét rázta. Busbach idegesen fészkelődött helyén. Országh felütötte nagy kevély fejét magasra, s szemüvege vészjóslón fénylett.
Kaas azután belement a részletek tömkelegébe. Kifejtette adatszerűen álláspontját, hogy Budapest zöme szegény, s kíméletre szorul.
Utána Darányi emelkedett fel, aki már négy napja fonnyad az előadói székben – s fonnyadni fog még vagy két hétig, noha Láng Lajos már meggyógyult és megjelent a Házban, de az előadóságot nem veszi át.
– Sose állottunk egymáshoz ilyen közel – mondá neki Apponyi Albert.
– Hogyhogy? – csodálkozék Láng.
– Mert most te is pápista színben vagy.
Darányi Ignác helyesen jegyzé meg Kaas ellenében, hogy a főváros, melynek az ország annyit áldozott, szintén kötelezve van az országnak áldozatot hozni, ha az kívánja.
Ilyen értelemben beszélt Busbach Péter is.
– A főváros nem hulla, hogy fölötte Kaas Antonius izgató beszédet tartson.
Majd lendülettel emlékezett meg roppant szellemi és anyagi gyarapodásáról, s kijelenté, hogy a főváros megbírja a terhet, amit a javaslat reá rak.
– Helyes, helyes! – zúgtak fel a jobboldalon.
Busbach megelégedetten ült le helyére, mintha mindent jól végzett volna.
Pedig mindent rosszul végzett, mert a Házban ugyan tetszett a beszéd – de mit szól majd hozzá Gundel János?

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem