VADÁSZAT KÉPVISELŐKRE
VADÁSZAT KÉPVISELŐKRE
(Egy nem választható, megválasztott mameluk felszólalása)
A szélsőbal körében, minthogy az ismeretes Károlyi Gábor-féle petíción kívül is, mely előrevetette árnyékát, több petíciót szándékoznak beadni szélsőbali képviselők ellen azon a címen, hogy nincsenek bent a választási lajstromokban, sajátságos mozgás van.
Igaz, hogy az most nem is tréfadolog. Mert a tavalyi Ház nagyon szigorúan változtatta meg a házszabályokat. Most már nem azoknak kell bizonyítani, akik peticionálnak, hogy »nem választó« az illető kérvénnyel megtámadott képviselő, ami sok üggyel-bajjal járt, hanem az illető megpeticionált képviselőnek kell bizonyítani, hogy ő bizony választó – most hát hamar kisül a turpisság, és a drága áron szerzett mandátumba sajtot lehet takargatni.
Hát biz az nagy szerencsétlenség, ha már valakin megesett. Sajnálatra méltó történet, tehát tragédia. De a házszabályokban benne van, hiába, nem lehet ellene tenni. Aki nincs bent a lajstromban, ne legyen bent a Házban. (Hiszen a karzatra azért még mindég eljárhat.)
A szélsőbal azonban nem úgy gondolkozik. Az a szerencsétlen és nem egészen kollegiális ötlete támadt némelyeknek, hogy: »Uccu, keressünk mi is a mamelukok közt olyanokat, akik nincsenek bent a választási lajstromokban. Keressünk azután tíz aláírót a választókból és peticionáljuk meg. Cseréljük ki a mi hadifoglyainkat az ő hadifoglyaikkal. Így lesz az jó és épületes.«
Mint halljuk, lázasan folyik a munka, a keresgélés és már eddig hat kormánypárti képviselőt találtak. Egyszóval nagyon jól megy.
Hanem hát nem elég magyaros tempó ez, tisztelt képviselő urak. A menekültek után szaglászni s azokat kivonszolni.
Aki futhat, hadd fusson.
És nem vág a dolog egészen a programba.
Mert kit üldöznek önök?
Azokat, akik az adójukat ki nem fizették.
Hát olyan nagy bűn nem adózni? Ej, ej, ne legyenek olyan rossz akarattal az ősi erkölcsökkel szemben.
Több kollegialitást és több kegyeletet a hagyományok iránt!
Önök azt vetik fel védelmükre:
– »Igen ám, de ha a mieink közül fölfalnak valakit a mamelukok, nekünk is föl kell falni valakit.«
Csakhogy ez nem elég keresztényies.
Nézzék önök. A vademberek akárhányszor megesznek egy-egy európai fehér embert, de azt még sohasem hallottam, hogy mi szelíd emberek valaha megettünk volna egy vadembert.
Legyenek önök szelídek, és hagyjanak nekünk békét!
