A T. HÁZBÓL [okt. 18.]
A T. HÁZBÓL [okt. 18.]
Salutem lectoribus stb.
Vagy száz levelet kapott már e rovat írója e nyáron, melyekben az olvasók visszaemlékeznek rá a múlt évekről és kérdezősködnek: »vajon folytatni fogja-e még a rovatot?«
Hát hogyne folytatná, amíg önöknek tetszik? Avagy kihaltak-e már a mamelukok? Avagy nincsenek-e még mulatságos alakok a habarékpárton és szélsőbalon?
Önöket alkalmasin az konfundálja, hogy maga a szerző is mameluk képviselő lett.
Ne tessék amiatt aggódni.
Annyian vagyunk mi hála istennek, hogy bízvást megengedhetjük magunknak azt a luxust, az igazat megírni egymásról.
És ha tán imitt-amott ki is szalad a tollból egy-egy ellenzéki hang, nem veszi azt ott nálunk senki zokon. De miért is vennék?
Hiszen az ellenzéki zsurnalisztika írta össze ilyen rettenetesen nagyra ezt a pártot.
De meg látom én azt, ha csak magunk nem ellenségeskedünk egymással, bizony nem tudom én, kivel fogunk akkor verekedni.
Itt van mindjárt az első ülés…
Azt hittem, csatát fogok leírni. Ellenséges ágyúütegek rombolását, lándzsák villogását, kardok csörgését.
Kerestem Mars asztalfiókjában a színeket, hogy méltón lefesthessem az ádáz küzdelmek első hevét. A rémletes szörnyű pillanatot, mikor a két tábor először csap össze…
S íme mi történt?
Az, hogy Falk Miksa beült az előadói székbe, egypár szóval ismertette a javaslatát, aztán közönyösen behunyta a szemeit, mintha mondaná: »Most pedig menj a világba, szegény magzatom.« (Minden három évben szokott szülni egyet.)
De bizony ott terem Irányi Dániel is méltóságteljesen, s kibontja ő is a fakóvörös pólyákból szülöttjét, melyről azonban előre lehet tudni, hogy sohase lesz »kir. tanácsos«.
A keresztelési beszédet bízvást el is hagyhatta volna az öregúr. Nem hat ma már ez a hang. Kevés a naiv ember, és aki van, az se szófogadó.
Milyen fönségesen mennydörgé a mamelukokra: tegyék le mandátumukat, mert erkölcstelen alapon bírják; – szétnéztem: de egynél sem vettem észre semmi ilyes szándékot. Még Éles Henrik, a »holt lelkek« képviselője is fagyos gúnnyal mosolygott.
Sokkal inkább megfelelt az alkalomnak Apponyi Albert gróf rövid általános kritikája, melynek kapcsában ő is benyújtá a harmadik felirati javaslatot.
Együtt volt már mind a három javaslat. Péchy Tamás hátradőlt székében, jámbor megadással lecsendesíté a napi lármát a csengettyűjével s nagy, mély lélegzetet vett, mint ő hitte a békés levegő legutóljából: »Most aztán hadd jöjjön a viadal!«
Fluger Károly a nagytermetű, daliás szőke levente lépett elő elsőnek, s mint a kormánypárt előőrse, meghajtá a szász lobogót a Falkék javaslasta előtt.
No, most jön már az igazi roham.
A jegyző felolvasta az első tigris nevét:
– Beöthy Ákos!
Mély temetői csönd támadt a teremben. Hátakat borsóztató hideg szél lebbent meg a kormánypárti oldalon. Olyan volt ez a név, mintha egy éles kardpengét húznak ki a hüvelyből, mely hosszú éveket ír le suhogva-villogva a levegőben.
Fölállt Beöthy Ákos, hátravetette a fejét délcegen s mondá:
– Tisztelt Ház! Én ugyan kész vagyok támadni, de csak holnap. Ma még nem lehet. Ma még semmi rosszat nem mondhatok a kormányról, se a javaslatról. Hanem majd holnap.
A mosoly derűje egyszerre démoni rútakká festé a kormánypárti arcokat. Oh, hogy csillogtak, vigyorogtak ördögi szemeikben azok a gonosz apró gnómok.
Az elnök zavartan nézett szét a Ház összes vidékein: hogy ki akar hát szólani.
Senki, senki!
A jegyzők kíváncsian fordították befelé az elnöki katedra két fekete táblácskáját, ahová a szónokok neveit jegyzé a Szathmáry Györgybe bújt Klió.
Olyan fekete volt a tábla, mint az ében. Egyetlen név sem fehérlett rajta.
Az ellenzék összes nagy szónokai röstelkedve húzogatták fejüket a váll-lapockáik közé, mintha mentegetőznék mindenik: »Non sum paratus.«
Tisza maga is meghökkent, és így tűnődött magában:
– Ezeknek az én ellenfeleimnek vagy a puskaporuk kevés, vagy a támadási anyagjuk nem elég. Puskaport nem adhatok nekik, mert azt is adnék, ha lehetne, de támadási anyagot, azt miért ne adnék? Adok is nekik. Ha semmit sem tudnak megtámadni ma, hadd támadják meg holnap legalább a mai beszédemet.
S ezzel fölkelt, és egy nagy hatású polemikus beszédet mondott, cáfolva főleg Irányi túlzott vádjait.
