A KAPOSVÁRI MANDÁTUM
A KAPOSVÁRI MANDÁTUM
A képviselőház első számú mellékterme egy kis négyszögletű szoba, középen egy szintén négyszögletű zöld asztallal. Rendszerint itt verik el a port a megtámadott mandátumokon – azaz a mandátumok megtámadóin. Ma is itt törvénykeztek a hírhedt kaposvári választás fölött.
Nem kell hinni, hogy ez valami félelmetes módon megy végbe. A főszerepet a négyszögletű zöld asztal játssza. Az asztal egyik végében ül a bíráló bizottság, az asztal két oldalán a támadó és védő ügyvédek, a még fennmaradt helyeken – körben és szerteszét – ülnek vegyesen reporterek, képviselők, kíváncsiak.
A bíráló bizottságnak – a 3-ik – ma hat tagja vett részt az ülésen. Vargits Imre, az elnök (akit ismernek az olvasók a Scarron karcolataiból), Hannibal József, az előadó, ki az elnök jobbján ült, míg balról Jellinek Artúr alakja pirult, nem a somogyi választás, hanem szakállának színe miatt. Egyik szélről Rácz Athanáz unatkozott, rettentően, ahogy csak egy petrifikált mameluk tud, másik szélről pedig Horánszky jegyezgetett. A hatodik volt Eötvös Károly, aki folyton járt-kelt, hol eltűnt egy órára, hol visszajött, tette magát, mintha nem törődnék az egész históriával, s végül mégis ő csípte meg a Széchenyi prókátorát egy olyan fogas kérdéssel, amibe az belezavarodott. A régi képviselők, akik már hozzá vannak szokva az efféle dolgokhoz, közönyösen veszik a tárgyalást, nekik mindegy, akármit beszélnek az ügyvédek, ellenben az újak még nagy érdeklődéssel kísérik azt; s mikor az egyik védő azzal aposztrofálta a bíráló bizottság tagjait, van-e közöttük egy is, aki elmondhatná, hogy a választás egy krajcárjába se került? – Jellinek meghökkenve mondá: »Ugyan kérem, ne tréfáljon.«
Az érdeklődő képviselők közül ott láttuk reggeltől estig Urbanovszkyt, az öreg Madarászt, Szalay Károlyt, Polónyit, Benedek Eleket, a közönségben pedig Ivánka Zsigmondot. A jó öregúr az egész tárgyalás alatt édesen aludt – de mindegy, azért mgis szitt egy kis honti levegőt.
A tárgyalás avval kezdődött, hogy a Széchenyi-párt ügyvédei még 33 bizonyítványt terjesztettek be, melyekből az a meglepő eredmény tűnt ki, hogy Széchenyinek a mandátum nem került semmibe. Ellenben a Körmendyek borzasztóan vesztegettek, sőt maga Körmendy osztogatta a pénzt a falukban.
A bizonyítványok azoktól száramznak, kiket a Körmendyek avval vádoltak, hogy megvesztegették. Nem voltak híjával a humornak se a levelek.
A németládiak avval védekeznek, hogy éppen az ő falujuk csupa Körmendy-szavazatot adott, s ha pénz lett volna, »annak nagyobb láttatja lenne«. (A kis hamisak!)
Egy odvaló elöljáró pedig azt mondja, hogy tréfáltak, mikor azt hirdették, hogy van pénz, »a balpártiak is tréfálhattak volna«.
Gécen állítólag azt mondta volna Körmendy, hogy »Széchenyinek köszönhetik a vásárt, de van is köszönet benne, mert esik a vásár napján az eső s kívánja, hogy mindenkit, aki Széchenyire szavaz, leljen ki a hideg a választás napján«.
Egy Tauffer Sámuel nevű polgártárs hit alatt bizonyítja, hogy Körmendy egyszerre 60 krajcárt fizetett el zsemlére. (Nagy megdöbbenés).
Egy Francz József nevű hazafi bevallja, hogy őt Körmendy megvesztegette – negyven krajcárért.
Sokkal erősebb váddal lépett fel Czompó József uram Magyarládról. Ez a derék férfiú azt vallja, hogy Körmendy avval térítette el a népet Széchenyi pártjáról, hogy Széchenyi Pesten építtetett egy palotát s egy pallérnak 50 ezer forint borravalót adott, hogy az építési költségből 600 000 forintot a zsebébe csúsztathasson.
A szentjakabi bíró azon panaszkodik bizonyítványában, hogy őt a balpárt »úgynevezett illetlen kitüntetésben, macskazenében részesítette«.
És aztán persze a vádak fele arról szólt, hogy Körmendy avval fenyegetődzött: ha a balpárt győz, elengedik az adót, ha a jobbpárt, visszajön a robot.
Hanem a legnagyobb ágyút Márffy Emil somogyi földbirtokos, Széchenyi főkortese sütötte el.
Úgy látszik, ez a válasz a »somogyi levélre«.
Körmendy állítólag négyszemközt bevallá neki, hogy ő Somogyból és Szlavónia egy részéből püspökséget akar csinálni s a képviselőség csak gradus ad Parnassum neki – a somogyi püspökséghez.
Volt még egy másik (ennél komolyabb természetű) vád, mely szerint Körmendy előbb 5 000 forintért vissza akart lépni a jelölségtől, majd a választás után 6 000 forintért a kérvényezéstől.
…Ezzel a harsogó fináléval végződött a bizonylat olvasás.
Ezután átvették a tért az ügyvédek.
A verifikáló tárgyalás nem egyéb, mint nehány fogas prókátor vitája. Az egyik nyakon csípi az ellenzéki jelöltet és fojtogatja, a másik a kormánypártit. Puffognak a frázisok meg az argumentumok. Az avatatlan hallgató azt hiszi, hogy rajtuk dől a választás sorsa, pedig tényleg egyetlen egy mandátumvita se volt még, amelynek eredményét előre ne tudták volna még az újságírók is.
A mai tárgyalás ügyvédei kivétel nélkül abba a hibába estek, hogy túlságos pátoszt használtak. Pedig hát azokat a petrifikált mamelukokat, akik e választásban döntenek, nem lehet se agyonbeszélni, se megindítani.
Arculcsapott morál… hozsannát üvöltő értelmetlen intelligencia… politikai jellemtelenség… szervilizmus… árúba bocsátott alkotmány… pártfegyelem mint kísértet… különböző fokozatú gazemberek… Lázadás, terrorizmus… megvásárolható jelölt…
Ezek voltak alaphangjai a felszólalásoknak mindkét oldalról.
A kérvényezők részéről dr. Preyer Hugó budapesti és Matolcsy kaposvári ügyvédek voltak jelen, a mandátumot ifj. Csorba Ede kaposvári és dr. Darvai Fülöp budapesti ügyvédek védték.
Preyer Hugó hevesen, szaggatottan beszélt, néhol vervevel és hatással (ti. ránk újságírókra), de sokszor egészen a gyönge frázisok birodalmába tévedt.
Egy ízben az elnök meg is akasztá beszédében, amikor javában ostorozá vala a szervilizmust, mely nem pirul, hanem ujjong bűne fölött.
Volt azonban a délutáni beszédében egy passzus, mely bizonyára kibékíté vele az elnököt is. Ez így hangzik:
»A képviselő olyan, mint egy Vénusz, akármilyen piszkos habokból kel ki, ha kikelt, olyan tiszta, mint a gyöngy.«
No már, ez aztán szép volt. Ivánka Zsiga irigykedve nézett az ő vizaví Vénuszára, Madarász papára, aki sajnos már csak a nagymamákká élemedett Vénuszok közt foglalhatna helyet.
Szerencséjére Preyernek ellenfelei se voltak különbek. A híres ifjú Csorba, aki nemrég még szélbali apostol volt Somogyban, izmos, tagbaszakadt alak, öblös hanggal, de a fogásai nem a legfifikusabbak, így midőn a főérve az volt, hogy az ellenzék tanúi érdekelt felek, akik nem vehetők figyelembe, mert – választók.
Azt mondám, szerencséjére Preyernek, pedig hát több itt a szerencséje Csorbának…
No, de ne vágjunk a holnap elébe, amikor kihirdetik az eredményt.
Darvai Fülöp, a választás másik védője, szintén két beszédet tartott, s annyira feltüzelte magát, hogy az elnök őt is mérsékletre inté két ízben.
A tárgyalás, mely délelőtt 11 órakor keződött, megszakításokkal, esti 8-ig húzódott. Ekkor az elnök felfüggesztette holnap délelőtti 11-ig, 12 órakor pedig kihirdetik a htározatot.
Nincs már egyéb hátra a határozatnál.
A határozatnál… de hát mi lesz a határozat?
Holnap délig ezen a kérdésen töpreng lázasan a kétegyhaza és a – somogyi püspökség.
Mi lesz, mi lesz?
Preyer úr számos hasonlatai közt ezeket mondá: Mint kísérteteket látom elvonulni azon választásokat, melyeket a pártfegyelem igazolt… de én nem hiszek a kísértetekben.
Ej, ej, Preyer úr, ön elfeledte, hogy holnap van halottak napja… a kísértetek napja…
