AZ ESŐ ELLEN
AZ ESŐ ELLEN
Biz ez a krónika megint Nagy András uramról szól, aki országos hírűvé lett az által, hogy Hódmezővásárhely nevezetes városában negyvenezer kemény forintokon artézi kutat emeltetett s még tán híresebb ama bonmot által, melyet annak idején egy fránya újságíró adott a szájába, hogy a tudomány sok fejet megzavart, de a víz még egyet sem.
Ha már az újságírók olyat is megírnak, hogy Kemény Gábor Ajnácskőre utazott, vagy hogy Ajnácskőről megérkezett, hogy Zichy Jenő itt volt, ott volt, Matlekovits ott van és itt lesz, hát kár azt a kis tintát sajnálni Nagy András uramtól is.
A derék egyszerű pógár nemrég Budapestre érkezett. Nyilván egy kis török világot látni.
S amiként a király kiválik a grófok közül, akképp emelkedik ki őkegyelme a nép közül. Események járnak az ő nyomában és anekdotává válik az, amit ő cselekszik.
Most is mi nem történt? Valaki beszéli előtte, hogy Szmekal ezredesné, akinek egy csinos háza van a Gyöngytyúk utcában, elköltözködőben lévén Boszniába, szeretne a házon túladni, s aztán tréfásan jegyzi meg záradékul:
– Megvehetné, Nagy András uram.
– Hát iszen megvehetném, ha akarnám…
– Nézzük meg, Nagy uram.
– Bánom is én, nézzük meg, ha majd arra járunk.
Csakugyan odavetődtek e napok valamelyik délutánján, s mikor Nagy András uram beállott az ő szegény mivoltában, hogy a házat szeretné megnézni, az eladással megbízott ügynök nagyot bámult.
– Meg akarja tán venni?
– Nem lehetetlen – mondá.
Tetszett neki a ház, amint körülnézte.
– Helyes épület – így szólt –, megveszem. Mi az ára?
Megalkudtak ötvenkétezer forintban.
– És milyen rátákban szándékoznék ön fizetni? – kérdé az ügynök.
– A pénzecskét – felelte Nagy András uram minden hetykélkedés nélkül –, ha hazaérek, a következő postával megküldöm.
Ámult-bámult az ügynök s mosolyogva jegyzé meg:
– Én bizony azt hittem, hogy a nagyobb részt bérösszegből szándékozik fizetni, ahogy a mai vevők szoktak.
– Nem adom bérbe a házat.
– Hogyan, ön maga jön Pestre lakni? Otthagyja Hódmezővásárhelyt?
– Nem én, a világért sem. Dehogy hagyom, dehogy. Ott születtem, ott nőttem fel, ott is akarok meghalni.
– De hát akkor minek vette meg a házat?
Nagy András uram bosszús arcot vágott.
– Azért vettem meg, kérem szeretettel, hogy már öreg vagyok, eluntam már, ha Pestre jövök, pedig majd minden évben fel-felnézek, hogy ezek a traktérosok egyre nyúzzanak. Hát legyen valami hely ilyenkor, ahova behúzódhassunk az anyjukommal az eső ellen.
