A GÉPEK KIRÁLYA
A GÉPEK KIRÁLYA
Sok mindenféle pénzhamisítókról hallottam már. Olyan becsületes ember is volt köztük, mint Bugyi András uram, aki csak ezüst tallérokat csinált pakfonból, de azokra illendően rávésette: »Andreas Bugyi Rex Hungariae«. Azt hitte őkelme, hogy így egyáltalán nem követ el semmi csalást.
Aztán hallottam olyan úri bandáról is, amelyik a bankhamisító prését úgy helyezte el az ajtózárban, hogyha látogatójuk jött és megnyomta a kilincset, mindig egy tízforintos bankót nyomott ki. Ezeknek is tiszta volt a lelkiismeretük, mert még az a két kutató rendőr is, aki egy napon belépett hozzájuk, húsz forintot csinált nekik. Hát tehetnek ők arról? Mi az ördögnek mászkálnak itt őnáluk?
Hanem a legmulatságosabb eset mégis a csöngölei Kálmán Gergely nevű zúgtanító esete, aki szinte azt csinálta, amit az állam, amint az pár nap előtt elég részletesen volt a lapokban leírva.
Egyre gyártotta tanyai bérlett házában a bankót. Csodálatos, hogy tizenháromezer forintot találtak nála. Mégpedig azért csodálatos, mert úgy találták meg e nagy összeget, hogy Kálmán Gergely uram nem tudott egyik hitelezőjének 160 forintot kifizetni, minélfogva lefoglalták az ingóságait s azok között egy gépet is. Az ügyvédi írnok és a végrehajtó közönséges »képnyomtató masinának« tartották (mert Kálmán Gergely szentképeket is szokott nyomni) s egyszerűen bejegyezték a foglalási jegyzőkönyvbe, »egy gép értéke ennyi és ennyi«.
Nem is gyanították, hogy a »gépek királyával« van dolguk.
Időközben azonban a foglaltató fél rajtakapta a rendőrökkel Kálmánt, mikor az éppen egy garabolyt elásott a földbe, s kitűnt, hogy a garabolyban tizenháromezer forint hamis bankó van és mindenféle bankócsinálási lemezek.
Kálmán fia, leánya és felesége rávetették magokat a rendőrökre, kétségbeesetten védték a garabolyt, de a rendőrök maradtak győztesek s vitték haza Szegedre nagy triumfussal a garabolyt.
Kálmán Gergely uramat azonban elfelejtették elfogni. Mert a rendőrök mindég elfelejtenek valamit.
Ez eddig mind meg volt írva a lapokban, de most jön már a folytatása mint teljesen új.
Kálmán tehát szabadon maradt, és ott bujdokolt valahol a szegedi tanyákon vagyis talán bujdokol a mai napig is.
De az igazságszolgáltatás se pihen. Hogy is pihenhetne az.
A foglalás idejétől elmúlván a perrendtartásilag megszabott időpont, kitűzetett Kálmán Gergely ingóságaira az árverés.
És minthogy a kitűzött nap is megvirradt, meg is tartották az árverést. Licitánsok, zsidók, keresztények messze vidékről eljövének s akinek mire kedve volt, olcsó áron megvette.
Így adatott el a többi közt a gép is. A gépek királya, amelyikkel a bankót csinálta Kálmán Gergely.
A rendőrségnek szüksége lévén a corpus delictire, kezdi keresni, hol van, merre van, mert a lemezek egy része az ötforintos bankókról kezükbe jutott, de hát a százforintos bankóké? A gépet elő kell keresni.
A rendőrség kimegy és azt a jelentést teszi, hogy a gépnek vége… bottal üthetni a nyomát.
– De hát hova lett?
– El van adva.
– Ki adta el?
– Maga az állam.
– Teremtő istenem, mi lesz ebből? Ki vette meg a gépet?
– Hisz ez az, amit voltaképpen nem lehet tudni.
A végrehajtónak és a licitáltató ügyvédi írnoknak úgy rémlik, hogy egy hódmezővásárhelyi paraszté lett a gép a kikiáltási áron.
A rendőrség meg van rökönyödve és nyakra-főre keresi azóta a hódmezővásárhelyi parasztot, aki jogszerűen lett tulajdonosa egy bankócsináló présnek.
(Ej, ej, hát nem tudta maga Szeged városa megtartani, annak lenne rá a legnagyobb szüksége.)
A hódmezővásárhelyi parasztot természetesen nem bírták eddig feltalálni, úgyhogy az egész nyugodtan nyomatja most a százas banknótákat, az államtól megvett szerszámokkal.
De az is meglehet, hogy a bujdosó Kálmán Gergely küldte a licitánst, s megvette a gépet a maga számára, hogy egy kis útiköltséget nyomhasson magának, mielőtt útra kelne Amerika felé.
…Erről a históriáról értesít bennünket rendes szegedi levelezőnk.
Olyan különös, hogy szinte lehetetlennek látszik.
De egyszersmind olyan mulatságos, hogy szinte kár lenne, ha nem volna igaz.
