[II.]
[II.]
A felszólalásnak, melyet »egy a sok közül« ír, volna talán jogosultsága azon egy esetben, ha egyáltalán nem volna szabad élő emberről semmit sem írni. De minthogy ez nem áll, alaptalan, és mondjuk ki az igazat, naiv egy kicsit a vásárhelyi panasz, mert a kérdés (mihelyt szabad elevenekről írni) csak az lehetne, ha van-e valami sértő abban a jóízű, de ártatlan mondásban, melyet Nagy András úrnak a szájába adtam?
Nem állíthatni igazságosan, hogy van.
Én értem azt, hogy a derék polgár kegyelet tárgya Hódmezővásárhelyen, s bizonyosan mi Budapesten is szívesen megemelintenők előtte a kalapot, de azért, ha róla írunk, mégsem lehet úgy beszéltetni, mint valami tudós akadémiai tagot, hanem népies nyelven.
Aztán nem kell azt olyan érzékenyen venni. Az öreg Deák Ferenc is vitte volt valamire (ámbár nem volt hódmezővásárhelyi ember) és bizony neki is el kellett szenvedni, ha valami jó aperçut adtak a szájába, ami előtte is új volt, amikor olvasta.
Nem halt még abba bele senki. Sőt meg sem őszült. Inkább ellenkezőleg. Példa rá gróf Andrássy Gyula, akiről mindennap volt a lapokban egy-egy ötlet – amit nem ő mondott.
Nem is kutatom hát, hogy mondta-e Nagy András uram azt az ötletet vagy nem mondta, mert azt ő jobban tudja nálamnál (valószínű is, hogy nem mondta, mert egy olyan ötlet nem terem könnyen, ritka holló az), de különben is nagyon mellékes dolog, a tény az, hogy a felszólaló félreérti a »Vasárnapi Újság« ama igénytelen képmagyarázó cikkét.
Mert igaz, a bennfentes parasztokról szó volt a cikkben (az volt a kép), a csökönyös parasztokról is (azok a Csanád megyei kertészközségbeliek), de ahol Nagy András János előfordult, ott csak a paraszt egészséges, józan észjárásáról beszéltem s erre hoztam fel a kút-esetet, melyet egy, azon vidékbeli kormánybiztos mesélt (amit nem mentségképpen jegyzek ide, mert örülnék rajta, ha a magam elmeszüleménye volna).
Hát én bizony nem tudom eltalálni, mivel sérthettem meg Nagy uramat, ha csak azzal nem, hogy a parasztok között írtam róla, de nem tartom azt gúnynévnek, hanem egy éppen olyan tisztességes szónak, mint a »mágnás« vagy »dzsentri«. Egy osztály gyűjtőneve, amely a dzsentri mellett a legrokonszenvesebb.
Ha én osztogatnám a címeket (és nem őfelsége), én bizony rögtön nagyságos úrnak szólítanám őkegyelmét, mert jobban megérdemli azt sok excellenciásnál – ámbár tudom, hogy ő ijedne meg attól a legjobban.
Azért hát kérem az »egy valakit a sok közül«, olvassa el még egyszer azt a cikket, s ha belátja, hogy nincs ott abból semmi, amit ő talált, legyen olyan szíves világosítsa fel a többit, nehogy azt kelljen hinnem a végén, hogy mégsem ér az a Nagy András Jánosra ráfogott ötlet semmit.
Mert nemcsak a tudomány zavarhatja meg az emberek fejét, hanem az artézi-kút is.
