II. Ad vocem vármegye
II. Ad vocem vármegye
Egyszer valaki erősen megtámadta Deák Ferenc előtt a megyei intézményt, elmondott, összehordott róla minden rosszat. Valami nagyon tudós ember lehetett, akire nagyon sokat adott az öregúr, mert figyelmesen végighallgatta.
– Hát ugye igazam van? – szólt az illető modern úri ember egész tűzben, a csattogó argumentációtól.
– Igazad van, barátom – mondá az öreg Deák – mind igaz az, amit elmondtál. Hanem gondolkozzunk csak! Láttál-e már te valaha valahol egy lódoktori könyvet?
– Láttam egyet.
– No, én is láttam egyet. Hogy mi van benne, nem olvastam el, hanem az első lapján volt egy lerajzolt ló, s az mindenféle vonalakkal tudományosan keresztülhúzgálva; az illető kockákat megszámozta a szerző, s minden szám a ló illető testrészén egy-egy betegséget jelentett. Ejnye, hiszen magad is olvashattál ilyet!
– Hát persze, hogy olvastam.
– No, látod. Hát én elhiszem, hogy mindazok a betegségek megvannak a világ összes lovaiban, hanem még olyan lovat, akiben ez a sok betegség mind meg lett volna, soha egyet se láttam.
A szegény öregúr talán jól járt, hogy nem élt idáig; mert most már látott volna egyet Nyíregyházán.
Hanem még azért találhatni ám egészséges lovakat is, de ritkán.
