I. Hogy fogy Eötvös?
I. Hogy fogy Eötvös?
[júl. 26.]
Eötvös már annyi mindenféle állásban volt, hogy mikor a minap akadémiai prufesszorságát emlegette, meglepetve kiáltott fel valamelyikünk:
– Mutassa ki az alibijét!
Mert hihetetlen, hogy oly rövid idő alatt annyi hivatalban mindig ő maga lett volna a maga bőrében.
S ez még mind nem elég. A sok pozíciója közt, amelyre emlékezünk, van még egy, amit leghamarabb elfelejtettünk. Tudniillik, hogy népszerű ember volt valamikor.
Éppen annak vagyok én most az elmondója, miképp fogyatkozék abban is apródonkint.
Mikor legelőször küldték fel képviselőnek, nagy népszerűsége volt a megyében. Egy törpe frakció volt csak ellene: a kerületnek egy nyolcada.
Ahogy a Deák-pártra ült, elpártolt tőle a kerület fele. Fogta magát, akkor ő pártolt el a Deák-párttól, s lett belőle szélsőbaloldali.
Ez se szuperált. A bal-érzelműek nem jöttek azért vissza hozzá, a Deák-pártiak ellenben mind faképnél hagyták: nem maradt más híve Veszprémben, csak a legközelebbi atyafiság.
Mikor a védelmet elvállalta az eszlári esetben, még az atyafiság is elfordult tőle. Amint odautazott, nem volt más, aki ráösmert, csak egy komája, valami Varga János és egy útkaparó, Kazy Pál, akit magisztratuális fiskus korában ő maga protezsált be.
Ezek közül is azt mondta Varga János:
– Sok rosszat beszélnek tekintetes komám uramról, de én csak annak a mondója vagyok, hogyha hibádzott is, majdcsak helyre hozza: elveszi a pénzt, de egy mukkot sem szól mellettök. Váltig bizonykodom az emberekkel itt, hogy van az én kedves komámnak magához való esze.
– No pedig hallja, koma, én mégiscsak a zsidók mellett leszek teljes lélekkel, ha egyszer elvállaltam a védelmüket.
– Dejszen, akkor rá is uszítom ám magára, édes komán, a kutyát, ha erre jön. Az isten áldja meg, koma.
Nem volt már Eötvösnek más igazi híve, csak az útkaparó.
Az útkaparóval dicsekedett örökké. Van énnekem egy hű emberem odahaza. Az most az én összes pártom. Hozatok még magamnak egy csángót hozzá, hadd duplázódjanak meg a párthíveim.
Szegény Eötvös, a minap azzal nyit be az Európába:
– No, most már én is független ember vagyok. – S egészen beleszomorodott, hogy ő független ember.
– Mi történt? – kérdék a híréhes reporterek.
– Elhagyott az útkaparóm is. Egy kétköblös földet adtam neki félbe, mikor otthon voltam. Ő maga kérte. Ma azt írja, hogy nem kell neki a föld, mivelhogy isten abba nem adhat áldást, amiért én ő szent felségét olyan annyira csúffá tettem az magamviseletjével.
Mindenki mosolygott az útkaparó észjárásán, csak Eötvös tette hozzá komolykodva.
– Bolond dolog mégis ez a vármegye, gyerekek… Itt Nyíregyházán hágok a lábára, s mégis Veszprémből üt hátba!
