A MAI TÁRGYALÁS
A MAI TÁRGYALÁS
Nyíregyháza, júl. 24. [júl. 25.]
A tárgyalás iránt ma meglepő csekély érdeklődés mutatkozott a közönség körében. Általában azt hitték, hogy csak a jegyzőkönyveket olvassák fel, s ezért nem tartották érdemesnek, hogy a fulladt levegőjű teremben unatkozva hallgassák az iratok egyhangú felolvasását.
A nem várt izgalmas jelenetnek a közönség köréből tehát kevesen voltak tanúi.
Pedig a hosszú tárgyalás legnevezetesebb momentuma a mai, midőn Scharf Móric meghiteltetésének kérdésében kellett dönteni. Feszült figyelemmel nézte mindenki Scharf Móricot, midőn a szünet után az elnök parancsára bevezették.
Az elnök felszólította Szeyffertet, hogy tegyen indítványt Móric megesketésére vonatkozólag. Szeyffert mellőzni kérte az indítványt, melyhez Friedmann kissé elkeseredett hangon csatlakozott.
Ezután Eötvös dobta el a követ, mely rögtön nagy hullámot vetett föl, vármegye tanújának nevezvén Móricot. Az elnök arcán rögtön lehetett látni az ingerültséget, mely minden tartózkodása és higgadtsága dacára hangjában is észrevehetőleg nyilatkozott; visszautasítá Eötvös e kifejezését, mint amely sérti az alispánt és a közigazgatási hatóságot; s bár Eötvös mindjárt nagy ügyességgel vette el élét kifejezésének, a felizgatott kedélyek csak látszólag csillapultak le.
A bíróság tanácskozásra visszavonulván, újabb izgalmas jelenet ment végbe a teremben. Scharf József odafordult fiához és megszólítá: Vigyázz, fiam, az életedre, mert meg akarnak étetni, hogy ne valld ki, ki tanított erre a hazugságra.
A közönség felszisszent, pisszegni, nyugtalankodni kezdett. A nyugtalankodást egy pillanatra félbeszakítá Lázár ügyész, aki ráriadt Scharfra, hogy hallgasson, mert különben kivezetteti. Scharf József a kétségbeesett rezignációjával felelé: Megyek hát a börtönbe. Ekkor Szeyffert is rászólt Scharfra, hogy hallgasson. De Scharf nem hallgatott. Elrabolták a rablók gyermekemet – mondá –, nem nézhetem tovább, tessék kivezetni. Lázár ügyész parancsára a közönség nyugtalankodása közt egy börtönőr kivezette Scharfot.
*
Teljes egyórai tanácskozás után a bíróság tagjai megjelentek a teremben újra, s elfoglalták helyeiket.
Halálos csend állott be. Az előbbi izgató jelenet hatása alatt levő közönség elnémult, s lélegzetét visszafojtva leste az elnök szavait. Mindenki érezte, hogy itt a döntő perc, mely határoz a vád sorsa fölött. A védők izgatottan suttogtak egymás közt, mert rendes körülmények közt lehetetlen esküre bocsátani olyan témát, mint Móric, de itt előre mit sem lehetett tudni, mióta Matej meghiteltetését elrendelte a bíróság.
Az elnök nyugodt hangon, ünnepélyesen kezdte meg szavait. Volt benne egy kis büszkeség is, mely a védők padja felé vágott. Eleinte azt bizonyította, hogy Móric igenis esküre volna bocsátható zsönge kora dacára is, sőt az sem képez akadályt, hogy a vizsgálóbíró nem figyelmeztette, hogy apja ellen nem köteles vallomást tenni, valamint vallástalansága se…
Megdöbbenve néztek az elnökre a védők, halk moraj futott végig a termen. E percben az elnök hangja öblösebbé vált, s oly kérlelhetlen ítéletet mondott a természetességéből kivetkezett fiúra, mint tán maguk a védők sem; kimondta, hogy ez a tanú, ki vallásáról s szülőiről ily gyűlölettel szólt, elfogulatlan, de még erkölcsileg számba vehető tanú sem lehet; aztán pontokba foglalta ellentmondásait, a kendőre, a holttest fekvésére s Eszter behívására vonatkozólag, sőt egy sarkalatos állítását megcáfoltnak jelenté ki; ezek alapján a bíróság esküre nem bocsátotta.
Soha szavak még ilyen óriási szenzációt nem keltettek. A védelem el volt készülve a legrosszabbra, az antiszemiták pedig a kevésbé rossztól féltek. A védők azt hitték, hogy a bíróság legjobb esetben is Móric korát adva okul nem bocsátja esküre anélkül, hogy reflektálna ellentmondásai, megcáfolt állításaira, erkölcsi romlottságára; az antiszemiták is abban bíztak, hogy legrosszabb esetben a kor ingatag alapján nem engedik esküre Móricot.
Arra nem volt senki se elkészülve, hogy a bíróság elvetve még a kor kérdését is, tisztán a vallomás valószínűtlensége s ellentmondásai alapján ítéli el erkölcsi és jurista tekintetben a »fővádlót«.
Móric a végzést némán, közönnyel hallgatta.
A védők a váratlan fordulatot természetesen a legnagyobb megelégedéssel vették tudomásul. Ma a városban egyébről sem volt szó, mint az esetről. A sakterek felmentését most már úgy a filo- mint az antiszemita körökben bizonyosra veszik.
Az antiszemiták most abban reménykednek, hogy a hullacsempészet ügyében mégis marasztaló lesz az ítélet.
