A T. HÁZBÓL [nov. 28.]
A T. HÁZBÓL [nov. 28.]
A tegnapi katalógus-olvasás se sokat használt. Ami némileg természetes is: mert ha tegnap olvastak katalógust, hát ma nem valószínű, hogy olvasnak.
Gyéren voltak benépesedve a padok, pedig az ilyen részleteknél több szem többet lát.
Ott hagytuk el tegnap, hogy mi történik a zsidók és keresztényektől származó gyerekekkel, vagyis az amfíbiumokkal, mint Istóczy mondaná.
Kiss Albert tegnapi felszólalására, hogy amit Irányi akar, az a zsidóknak nyújtana előnyt a többi vallásfelekezetek fölött, igen találó megjegyzést hallott a »Nemzet« a folyosón: Olyan ez a panasz, mintha azon epekednének a budaiak, hogy a pestieknek már két hidat építtetett az ország.
A gyerekekkel az történik, amit Irányi akart: hogy ti. szüleik megegyezése szerinti vallásban neveltetnek. S ha tán a szülők valamelyes irányban kötelezték volna magukat előbbről, a kötelezettség nem érvényes.
Irányi módosítványára, amely hogy benn lesz a törvényben, kizárólag az ő érdeme, még a miniszterek is rászavaztak, mégpedig osztentatíve.
(Sok is lett volna már nekik egy törvénynél két leszavaztatás.)
Göndöcs papához megint szerencsénk volt. A házszabályok voltaképpen nem engednék meg, hogy ő még egyszer szóljon, de kinek jutnának eszébe a házszabályok, ha ő beszél?
Amint feláll, piros gömbölyű arca, mint egy aranyos tányér (aminő a borbélyműhelyeken van felakasztva), izegni-mozogni kezd. Az ember azt is hihetné, hogy egy óriási tubarózsa, melynek színe visszasugárzik halványabban még a falakról is. Minden rózsaszínű a teremben.
Ez arc visszariasztja a gőgöt a többi arcokról, letörli a redőket, elfeledteti a napi gondokat.
Elég, hogy ő felálljon, s egyszerre minden résen nyájas vidámság szűrődik be a terembe.
A zöld drapériák megmozdulnak az elnöki mennyezeten, s hűs üde szél lengedezik. S mihelyt megszólal, egyszerre széthúzódnak a legkomolyabb szájak, derült fényben csillognak a szemek, s a Ház órája is elkezd sebesebben járni a szokottnál.
Göndöcsnek minden izma beszél, kedves szitakötő szemei minden szót egy-egy mosollyal kísérnek, s mindenik mosoly másforma, kenetességében humor van, zsörtölődésében pátosz, megbotránkozásában nyájasság, s komolykodásában naivitás. S ezek összevéve valóságos szeretetreméltóság.
Kurta húsos kezeivel ha kalimpál, mellét ha hátra szegzi Feleki-modorban, nyakát ha meggörbíti, s mint egy pajkoskodó gyermek, alamuszi szendeséggel nézi a félig behunyt szemmel a hatást.
De mindezt nem lehet leírni. Göndöcsöt hallani és látni kell, hogy az ember élvezhesse.
Sokan évelődnek azon, hogy Göndöcs szándékosan szerkeszti és mondja-e el beszédeit így, vagy csak véletlenül sikerül neki?
De az a nézet az uralkodó, hogy a művészet nem lehet véletlen. Göndöcs a legapróbb részletekig kidolgozza beszédeit, s a tükör előtt tanulja be. Csakis innen magyarázható a komikai hatás oly nagy mértéke, mely messze túlhaladja Csanádyt vagy a régibb korból Dobsát, aki csak élcelt, de igazi humor nem bugyogott belőle.
A Ház humoristája többször szólalt fel ma, s több kalamitása volt az ülés folyamán; még Hoffmann Pál is rápirított annyi ember előtt, azt mondván, hogy Göndöcsnek alaposabb ismeretei lehetnek a nőkről, mint őneki.
Göndöcs a fejét rázta, mialatt arcát pironkodva eltakarta a tenyereivel.
A Ház még csak két fontosabb paragrafusnál állapodott meg. Bontó akadály-e az engesztelhetetlen gyűlölség? És hogy érvényes-e a házasság, ha a házasfelek később a keresztény vallásra térnének mindaketten.
Mindkét kérdésre »igen« volt a határozat.
Göndöcsöt leszámítva, oly unalmas volt az ülés a félhomályos teremben, hogy a képviselők lassankint elszállingóztak, úgyhogy Péchy ijedten vette észre a Csanády felszólalásakor, hogy a levegőbe beszélnek, mert a Ház megint nem határozatképes.
Csak azok maradtak benn, akik nagyon elálmosodtak, s nem akaródzott nekik kimenni a hidegre.
