A T. HÁZBÓL [dec. 7.]
A T. HÁZBÓL [dec. 7.]
Az első friss téli nap!
Vörös fülekkel és lilaszín orrokkal gyűlnek a képviselők a részletes vitára.
Most már meg van szavazva a három millió, legfelebb még a stílus fölött lehet eszmecserézni. Pedig mit ér, akármint vannak is stilizálva a paragrafusok, ha valamennyien együtt mégiscsak annyit jelentenek: »solvas ebadta, punktum«.
A mamelukok átszenvedvén tegnapi ijedtséget, vígan szivarozgatnak a folyosókon, – s most, hogy már túl vannak az adóemelésen – utógondolat nélkül festik az országban uralkodó nyomort és szegénységet.
Gróf Bánffy Béla beszéli, hogy őnáluk Erdélyben éhen halnak a vaddisznók. Egy legközelebbi vadászatán a havasokban három vaddisznó-hullát találtak.
– Vaddisznó kolera ez! Báthori Kristóf korában volt már egyszer! – Magyarázza Horváth Gyula.
– A farkasok eszik őket! – bizonykodik Herman Ottó. – Mert a farkasok vannak nagy nyomorban.
– Ez még semmi a szegény illusztrálására – jegyzi meg valaki. – Nagyobb dolog az jóval, hogy Magyarország miniszterelnöke enkezeivel nyiratkozik a tükörből, mert nem telik neki szegénynek a borbélyra. Innen van az, hogy némely helyütt hosszabbak a hajaszálai, másutt rövidebbek.
– Istenem, istenem! Milyen más viszonyok voltak még Andrássy alatt! Körülötte meg három borbély is szaladgált.
– Hja, hja! Rossz világ ez!
– Hanem azért nincs hívebb memeluk a világon Zalay Istvánnál.
– Hogyhogy?
– Itt van az minden szavazásnál; úgy be van az már tanulva, mint a harci paripa. Mikor meghallja a trombita harsogást, prüszkölve itt terem Zemplénből. Neki az mindegy, hogy már nem képviselő, ő azért csak pontosan megjelenik minden nagy szavazásnál… éppen, mint a harci paripa a tűzben, még ha senki sem ül is rajta.
Ilyenfélékről folyt a beszéd a folyosókon.
Hát bent a teremben ugyan mi történt?
Nem tudom, nem is vagyok rá kíváncsi. Ilyenkor én csak a kabátomat szoktam ott hagyni magam helyett a karzaton. Annak nem árt!
