I. A bonjour
I. A bonjour
Ma már kevesen tudják, mi a bonjour. Az ötvenes években volt erre a névre megkeresztelve a blúz. Ma már a bonjour kijött a divatból, azazhogy a neve, mert maga a kiskabát egzisztál. Sőt az asszonyok úgy találják, hogy Tisza Lajosnak jól is áll.
Hanem a Csanád megyei deputációnak Szegeden vörös posztóból volt most a királylátogatás alatt ez a bonjour.
Tisza Lajos finom világfi, ezer meg ezer módot talál ki arra, hogy miként adja tudtára a haragját azoknak, akiket nem kedvel.
Így lőn, hogy mikor a királyi audiencia után őnála is tisztelegtek küldöttségek, s az ajtónálló bejelenté:
– Csanád megye!
– Várjanak egy kicsit.
Tisza hirtelen sarkon fordult, levetette fekete szalonrokkját, s egy kis szürke bonjourt öltött magára.
– Most már jöhetnek.
A Csanád megyeiek megértették a beszélő kabát gúnyos szavait, s hosszú orral távozának a rezidenciából.
A többi küldöttségek az egész ünnepélyek alatt azzal üdvözölték őket csufondárosan reggel, délben, este:
– Bon jour!
