HOL LAKIK A DICSŐSÉG?
HOL LAKIK A DICSŐSÉG?
Van egy nagy úr, mindnyájan ismerjük, azzal történt meg a következő mese.
Nemes dicsvágy lakta a szívét, volt akaratereje, pihenő vánkosairól föl-fölzaklatta a tevékenység szenvedélye.
– Én nem heverek itthon – mondá –, hanem elmegyek ország-világot látni: fölkeresem a Dicsőséget.
– Hja, az nem könnyű dolog – szóltak vállvonogatva a tapasztalt emberek. – A dicsőségre nehéz rátalálni!
– De hát ha megvan valahol, akkor csak mégis föl lehet találni…
– Ki tudja? Csalfa tündérasszony az nagyon. Mikor már átkarolnád a derekát, akkor egyszerre szétfoszlik az alakja, s azon veszed észre magadat, hogy üres levegőt markoltál.
– Mindegy, én mégis föl fogom keresni.
Elment azokhoz, akik már ismerősök voltak a dicsőséggel. Azt kérdé egy államférfiútól:
– Hol találhatom meg a dicsőséget?
– Nem tudom.
– De te hol találkoztál vele?
– Én a parlamentben. A karzaton ült valahányszor beszéltem, s örökké tapsolt nekem. Csinos kis ördög. Pajkos és szeszélyes.
– Helyes. Köszönöm, hogy megmondtad.
Hazament, kinyitotta otthon a pincéjét és a száját. Ez a két kellék szükséges a bizalomhoz.
Megválasztották képviselőnek. Bejutott tehát a parlamentbe, járt-kelt, izgett-mozgott, beszélt, tett, de a dicsőség sohase ült ott a karzaton.
Ültek biz ott szépasszonyok elegen: egynémelyik többet ért talán a dicsőségnél, de ha neki éppen csak a dicsőség kellett. Örökké azt várta, hogy mikor jelenik már meg ezüst csillagos pompás ruhában rózsaszín fátyolba burkolva, sugárzó gyémántdiadémmal a fején. Így kell, bizonyosan így kell kinéznie.
De a dicsőség nem jött. (Talán nem kapott belépti jegyet visontai Kovách Lászlótól.)
A mi hősünk gyanakodni kezdett ekkor, hogy talán félrevezette az államférfi, akinél kérdezősködött.
Megszólított tehát egy nevezetes írót.
– Te, hogy ösmerkedtél te meg a dicsőséggel?
– Tudom is én! Azt hiszem, hogy bejött egyszer a szobámba, s leült az íróasztalom mellé.
– Hogy néz ki?
– Szép szőke leány, szelíd és elbájoló.
Hm! Mát most ki mondott igazat? Az-e, aki pajkosnak és szeszélyesnek festette, vagy ez, aki szelídnek mondja?
Ennek most már végére kell járni.
Felkeresett legott egy minisztert, s attól is megkérdezte, hol botlott bele a dicsőségbe?
– Ott van az, kedves barátom, mindig, ahol a ragyogás, a hatalom és a fény. Mikor a királyi palotában jártam, ott járt-kelt a termekben… először azt hittem, hogy csak árnyék, de eközben mindig növekedett, egyszer élő alakká változott, s egy fönséges hölgy lépett elém. Hideg tündöklő arca van, szemei égetnek, mint a tűz…
A mi hősünk fogta hát magát, fölvette legszebb ruháit, s ment, ment a garádicsokon följebb egész a miniszteri polcig. Ebben az állásban uralhatta mind a három helyet, amelyeken a dicsőség megtalálható. Nyitva volt előtte a királyi ház, az írószoba és a parlament. Évek elteltek, s ő folyton várta a dicsőséget, de a dicsőség sose mutatkozott előtte.
Sóhajtott, és kezdett lemondani.
– Vége van, már nem fogom meglátni, úgy halok meg!
S hogy elfelejtse titkos szerelmét, elment messze a fényes udvartól, a hír és dicsőség kedvenc tartózkodási helyétől egy vidéki városba építeni. Száműzte magát.
Ott segített vezetni a munkát… Nem valami különös foglalkozás: jámbor egyszerű embereknek hajlékokat építeni! Kliónak is nagyító üvegre volna szüksége, hogy idáig lásson! Pedig az csak nem visel pápaszemet…
Hát egyszer amint ott áll egy napon a már majdnem bevégzett építkezéseknél a munkások közt, valaki hátulról hozzája lép, s egyik kezével átkarolja.
– Mi az? – szólt megrezzenve és megfordult.
Egy izmos leány állt előtte a munkásnők közül, kurta csíkos szoknyában, mosolygó arccal, szép kék szemekkel.
– Ki vagy? – kérdezé.
– Én a dicsőség vagyok – szólt és kedvesen meghajolt előtte.
– Lehetetlen – dadogá a nagy úr elpirulva az örömtől. S mégegyszer végignézett gyanakodva egész alakján.
…Mezítláb állt ott a leány, és egy vakolólapátka volt a kezeiben.
*
Ebből a meséből pedig az a tanúság a mai napon, midőn a szegedi királyi biztosság megszűnik, hogy Tisza Lajos szerencsés ember volt (mert az ő életrajza akar ez lenni), s hogy a dicsőség ezer alakban jár-kel az emberek előtt, minden út hozzá vezet, de biztosan sehol se található.
