A LOJÁLIS KIS PIPA
A LOJÁLIS KIS PIPA
Bizony lojális náluk még a Kis Pipa is, pedig ez az egyedüli szittya konyha még, ahova mint valami szigetre menekülnek a zsíros nemzeties eledelek kedvelői. Minden ízében magyar hely; az étvágy még mindig »etyepetye« itt, de a spriccer már »freccs«, s a siller »Kazinczy«.
Maga a vendéglős, a derék Karikás bácsi, igazi eredeti ember, aki keményen s jó szellemben kormányozza a régi magyar élet utolsó bástyáját. Ami kitetszik az alábbi kis párbeszédből is, mely fülem hallatára folyt Miska bácsi és egy vendége között az »extrá«ban.
– Hova lett, Karikás bácsi, az a tömzsi borhordozó fiú, onnan a harmadik asztaltól?
– Az? Hova lett volna? Elcsaptam.
– Mit csinált?
– Hagyja el, kérem. Nagy szégyent hozott a fejemre a gaz kölyök… nagy szégyent.
– Ugyan.
– Hát tudja, nem volt egészen tiszta esze, nem volt semmi judiciuma. Képzelje kérem, levelet írt a királynak, hogy vegye szolgálatába… valami kályhafűtőnek vagy minek…
– No, bizony ezért kár volt elcsapni.
– Hiszen nem is csaptam volna én el, hanem rá két hétre fogadtam véletlenül egy másik pincért, aki meghallván ennek a dolgát, vérszemet kapott a bolond, s ő már a királynéhoz írt levelet…
– Hát aztán?
– Ejh, hát erre már aztán megijedtem – mondja Miska bácsi mogorván –, mert feltűnő kétszer: hátha megbosszankodnak, mondom, őfelségeik, s azt találják mondani »de már ez mégiscsak szörnyűség, hogy mindig éppen ezek a Kis Pipa kellnerei alkalmatlankodnak«.
…S ezért bocsátotta el Karikás bácsi azon melegiben a két kunyorálót, mert mégsem szeretné, hogy király őfelsége nehéz szívvel legyen a Kis Pipa iránt.
