A JÓ ÖREG DÁNI FERENC
A JÓ ÖREG DÁNI FERENC
A két epithetonból, amely elválaszthatatlanul odaragadt a nevéhez, csak az egyik volt igaz, a »jó«: öregnek még nem volt olyan öreg, hogy váratlannak, felette korainak ne mondjuk halálát. Ifjúi tűz volt még benne s elég sok nemes ambíció a közhasznú tevékenységre.
Dáni Ferenc – kinek e nehány sort szenteljük – már kora ifjúságától élénken érdeklődött a közügyek iránt, s különösen szülővárosa, Szeged, az ő szűkebb hazája volt szeretetének mély tárgya. A régi embereknél sokkal természetesebb is volt az ilyen lokálpatriotizmus. Ennek élt ifjúságától kezdve egészen a tegnapi napig, s azzal a tudattal múlt ki tegnap éjjel, hogy a város, melynek tevékenységét, lelke tüzét áldozta, soha meg nem álmodott fényben emelkedett fel virágzóvá, naggyá, sőt hatalmassá is. S azzal a boldogító önérzettel, hogy az emelkedés e munkájában neki is jelentékeny része volt.
De amiképpen ő szerette Szegedet, nem kevésbé szerette őt Szeged. Mert Szeged nemcsak szeretetreméltó város, hanem szeretetre képes város is, s ez nem olyan közönséges frázis, hanem ritka erő s nemes polgári tulajdon.
Téved azonban, aki azt hiszi, hogy Dáni Ferenc nem volt több, mint egy úgynevezett »helyi kapacitás«. Sokkal több volt ő. A szegedi lokálpatriotizmus nem az, mely valamikor ellentétbe jöhetne azzal, amit mindnyájan érzünk, az iránt sohasem szabad ellenszenvvel viseltetnünk, mert Szeged annyira egy mindenben mindig az országgal, hogy azt csak ők képzelik, hogy az az ő »extra érzelmük«, mint ahogy a kálvinista ember Debrecenben csak akkor hiszi el a delet, ha az ő külön toronyórájuk mutatja nekik; pedig hát éppen akkor delel a többi felekezet is.
Dáni Ferenc részt vett összes nemzeti küzdelmeinkben, s hosszú időkig állott a haza szolgálatában. A szabadságharcban már ott látjuk, az elítéltek lajstromában is ott a neve. A bujdosást is megkóstolta. És megkóstolta aztán a börtönt. Mert ez volt akkor az »egymásután«.
Mikor az alkotmányt visszaállították, talán három ízben is Szegedet képviselte a parlamentben, s egyik buzgó híve volt Deáknak.
Utóbb aztán Szeged, Hódmezővásárhely és Kecskemét városok főispánjává neveztetett ki. S mint ilyen nagy népszerűségre tett szert a nevezett városokban. Kitűnő modora volt, nyájas, előzékeny mindenki iránt, és semmit se volt képes megtagadni ismerőseitől. Ez néha sok kellemetlenségbe sodorta.
Annyira demokrata volt, hogy az egyszerű parasztok is csak »Dáni« úrnak szólították, s némelykor vállon veregették, ha kedvükbe járt.
A nagy robosztus alakok közé tartozott testileg, kik száz esztendőre vannak alkotva, s még alig volt hatvanéves. Sohase volt beteg, s mindig jókedvű, vidám és életpiros.
Főispáni állásában igen nehéz szerep jutott neki: mert városai mindig az ellenzékhez tartoztak, s őneki nem kis feladat volt úgy képviselni bennök a kormányt, hogy konfliktusba ne keveredjék vagy a közgyűléssel, vagy a kormánnyal, mert pártja abszolúte nem volt, nem is lehetett e városokban, melyeket ennek dacára mégis tapintatosan, s kellő eréllyel kormányzott.
A bekövetkezett szomorú katasztrófában különösen kiválóak az érdemei, nemcsak megsiratni tudta szülővárosát, hanem éjt-napot feláldozva mentett, amit megmenteni lehetett. Az élelmezés és a közigazgatás jóformán az ő kezeibe volt letéve a rémület első napjaiban, mikor mindenki a fejét vesztette. A jó öreg Dáni megállta helyét emberül, s félretette a személyes hiúságot is, mert bánthatta volna, hogy a kormány Lukács Györgyöt bízta meg teljhatalommal s nem őt.
Mikor végre Tisza Lajos királyi biztosnak nevezetett ki Szegedre, magától vált a főispáni állás egészen fölöslegessé, s ezt belátván, Dáni sietett beadni lemondását. Azóta visszavonult szatymazi tanyájára, s ott éldegélt szép csendben, csak néha-néha rándulván le közhasznú egyletek gyűléseire, melyekben mint elnök, részint mint tag ifjúi erőhöz méltó tevékenységgel és kedvvel működött a város társadalmi életének emelésére ilyen módon is.
Eleinte az öregúr visszalépését annak tulajdonították, hogy az ottani városi ellenzék (mert akkor még ilyen is volt, most már nyoma sincs) élére kíván állni, de ő ezt nem akarta, s odaadó bizalommal és lelkesedéssel viseltetett Tisza Lajos működése iránt.
Szeged sokáig fogja gyászolni a jó öreget, mert derék polgárainak egyik legjobbika volt, s amint nem felejtette eddig sem – mert a város mostani fejét, a köztiszteletben álló derék Pálfy Ferencet csak »helyettes jó öreg«-nek szólítja –, úgy ezután is sokáig fognak még róla adomázni, s talán az utódok is kegyeletesen ejtik ki a nevet, mely össze van forrva városunk legszomorúbb napjaival, s mely a nehezebb munkaidőben volt mindig elöl.
