ODIOSA MATERIA
ODIOSA MATERIA
(A t. Házból)
[nov. 27.]
Jól megmondta azt a mi Berci bátyánk, hogy odiosa materia. Az csakugyan az. Az egész ülésből a legtöbb haszna volt Jókainak akit zajosan megéljeneztek a rosszabbik oldalon. Jó neki a fapénz is!
Valódi nibelungi harc volt, amit leírni és elképzelni csak úgy lehet, hogy küzdő leventék ádáz csatába keveredve csak egy nagy ködös alaktalan gomolyt képeznek. Majd a Polónyi sisaktaraja látszik magasan… itt egy óriási ökölcsapás a Tisza Kálmán páncélingére… egy karddöfés a szép Berzeviczynek, aki színészi pózba áll az ütközet hevében, vigyázva a gesztusokra is. Dárda csillan, szablya villan… nyereg csúszik… Hohó! Most meg már Hegedüs kerekedett felülre s ő dömöcköli ellenfeleit-pedig csak az imént fetrengett vérben. Szilágyi Dezső rengető buzogányát mozgatja... s nincs vége-hossza, sehol, sehol a nagy fekete mezőn…
…Mars fenn a levegőben a felhők közül nézi az óriási csatározást s fogja a hasát nevettében.
Mert mikor kitisztul a csatatér, nem marad ott senkinek se a keze, se a feje, se a lába, csak a ruhák foszlányai, s azokból az ördög se tudná kiválogatni, melyik lajbi, kinek a köpenyege volt.
Kezdték pedig a dolgot a koronaőrválasztásról (de nem azokról a koronaőrökről van szó, akik a »Korona-kávéház«-at őrizik, hanem akik semmit sem őriznek), – miért is nemsokára közös ülés lesz a főrendekkel – azért használom inkább ezt a gyanús szót, mint a vegyest, mert hiszen anélkül is elég vegyes publikum van a t. Házban.
Berzeviczy Albert annyira otthon érzi már magát a Házban – mint a kis kígyó, ha átmelegszik –, nagyon sokat sziszeg s kezdi a fullánkjait nyújtogatni. Végigszaladt egy csomó emberen, s azok mind megérezték; megborzongott a hátuk.
Hanem iszen Polónyi Géza uram sem ijed meg a maga árnyékától. Ő is sorba klavírozik reciprocitásból a túlsó oldal szónokain. De a legjobb benne az, hogy kimondja: Tiszának nincs joga viccelni.
S mi következik ebből? Bizony nem jó. Az következett, hogy most meg már Hegedüs Sándor kezdett viccelni. S az is igaz, hogy rosszul. De iszen ennél már sokkal elmésebb ember Tisza Kálmán. Csak hadd ő csinálja tovább is!
Göndöcs Benedeket e pillanatban valaki oldalba lökte gyöngéd szeretettel:
– Ébredj fel, atyám! Mert Pauler beszél!
Göndöcs Benedek megnyálazta nehéz szempilláit, azután dörzsölni kezdte őket jó sokáig, mire végképp elnyomhatta az álmot, már akkorra Pauler bevégezte szavait, s Göndöcs már csak azt látta és hallotta, hogy Pauler leül, s hogy a szélsőbal éljenezi.
– De hát melyik oldalhoz tartozom én? – hebegé elhűlve, amint eszméit és mameluk emlékeit rendezni kezdte –, hiszen én még úgy szenderedtem el az Úrban, hogy Paulerrel voltunk egy párton?
Bizony ilyen megfordított világ volt ma a tisztelt Házban, hogy bízvást megzavarhatta a Göndöcs fejét, bármilyen nagy is az.
Nincs az a képtelenség, ami meg nem történt volna ma.
Paulert megéljenezte a függetlenségi párt. A kormánypárt Istóczyval dicsekedett. Mezei beszédét lepisszegte a szélsőbal.
S a legnagyobb képtelenség végre: hogy Tisza Kálmán egy szót se beszélt.
Mi a mennykő! Hát már magokban is meg tudnak élni a mamelukok?!
