APRÓSÁGOK A HÁZBÓL – jún. 9.
APRÓSÁGOK A HÁZBÓL – jún. 9.
(A nappali ülés)
– jún. 9.
Kínos ülése volt ma a képviselőháznak. Jó hazafi nem kívánhat többet ilyet.
Még mindig a zsidókérdés van napirenden. A zsidókérdés, komplikálva a muszka-zsidók beözönlésének aggodalmával és a tiszaeszlári rejtélyes esettel.
Istóczy beszélt elsőnek, az antiszemita próféta.
A maga kenetteljes, patetikus modorában szavalt a paraziták, az isten ostora, a nemzet testét undokító kelevény ellen, ahogy ő a zsidókat nevezi. A Ház kezdetben meglehetős apatiával hallgatta. Ő pedig annál drasztikusabb szólamokhoz folyamodott, hogy a hatást biztosítsa. Két részre oszlatta a nemzetet, aszerint, amint a zsidók mellett, vagy ellene foglal állást. A megyék szerinte most is a magyar nemzetiség védbástyái, mert peticionálnak a muszka-zsidók beözönlése ellen. A városok ellenben, élükön a fővárossal, azok a gyorsrevolver, a sajtózsidók terrorizmusa alatt a zsidókat pártolják. Idézte Polybiust, idézte Thüringert. Bizonyítgatta, milyen külön népfaj a zsidó az ő külön nemzeti vallásával. Hódító népfaj ez, mondá, mellyel úgy kell elbánni, ahogy hódítni akaró ellenséggel szokás. Hivatkozott Koránra, Talmudra, az »Alliance israelite universelle«-re, mely geográfiai határok nélküli zsidó birodalmat akar s ott van a hatalmak koncertjében, vagy legalább körülötte s kezében a béke és háború joga, mert nála a nervus rerum. Hosszú beszédében sokszor fordult fenyegető taglejtéssel Wahrmann Mór felé, mondván, hogy ő megtanult várni, de hiszi, hogy nem soká kell már várnia, mikor Magyarország is kiveti e veszedelmes fajt kebeléből. A benyújtott határozatoknak persze egyikével se volt megelégedve, s kijelenté, hogy várakozó helyzetbe teszi magát.
*
Wahrmann szólt utána.
Azzal kezdé, hogy olyan ember, aki nem éri be nehány zsidó lemészárlásával, aki az orosz üldözésre azt mondja, hogy c’est la guerre, nem formálhat jogot arra, hogy ő vele komolyan foglalkozzék. Jelzi álláspontját a szatmári kérvény tárgyában, s kijelenti, hogy ámbár az orosz-zsidók tömeges idetelepedését nem kívánja ő sem: az egyes vagyonos, munkabíró, hasznos emberek megtelepülése ellen nem tehet kifogást. Szükségesnek tartja, hogy a magyarországi zsidók a magyar elemhez csatlakozzanak, annak a szellemét tegyék a magukévá, azt erősítsék. Védelmezi az ortodox zsidókat, mint akiknél szintén tapasztalható a vagyonosodási hajlam. Aztán idéz ugyanabból a Rohlingból, akiből Istóczy szokott idézni, hogy mit írt a protestánsok ellen. Végre kifejezi azt a reményét, hogy bízik a kormányban, bízik a magyar nép józan szellemében s nem fél attól, hogy zavarok keletkezhetnek, akármiféle ganéjjal igyekezzenek is egyes izgatók erre fogékonnyá tenni a talajt.
Ez utolsó szavaknál, lehet véletlenül, lehet hogy nem is úgy volt, a mellette ülő Istóczy felé fordult, aki pedig beszédének legnagyobb részét éppen Wahrmannra mutogatva mondá.
Ezt zokon vette Istóczy, s mialatt benn a Házban Hentaller Lajos, Országh Sándor, Szalay Imre, Busbach Péter szólottak a kérdéshez, künn a képviselőház olvasótermében szomorú jelenet adta elő magát.
*
Szem- és fültanúk nem egészen összevágólag adják elő. Egyik verzió így szól:
Már a teremben, Wahrmann beszéde végén ezt kérdezte volna Istóczy Wahrmanntól, hogy azt a trágya-izgatást reá értette-e? Mire W. azt felelte, hogy »nem mutattam senkire, nem értettem személyre, én a Háznak beszéltem«.
Később Wahrmann ott sétált a könyvtárteremben. Egyszerre belép Istóczy, nyomában mások is. Ez odalép Wahrmann elé s azt mondja:
– Az úr eltagadta szavát, az urat én gazembernek nyilatkoztatom.
Erre W. azt felelé:
– Én meg a gazember szót visszaadom.
Istóczy most egy lépést előre tett, kezét fölemelte s ütést mért Wahrmannra. E pillanatban lépett közbe Rohonczy Gedeon, de már nem elég korán arra, hogy az ütést föltartsa, – az Wahrmannak fölemelt karját érte.
Ekkor Rohonczy Istóczyt, Hegedűs Sándor pedig Wahrmannt különválasztotta és elvezette.
*
A másik verzió így szól:
Istóczy Wahrmann beszéde után azonnal segédeket küldött Wahrmannhoz, kik tőle szavaiért nyilatkozatot kérjenek. Ónody Géza és Szuhányi képviselők meg is vitték Istóczynak a W. nyilatkozatát, mellyel azonban amaz nem volt megelégedve s maga indult Wahrmannt fölkeresni. Fölhívott barátai is követték, anélkül azonban, hogy a legcsekélyebb sejtelmük is lett volna arról, ami következni fog.
Istóczy megtalálva Wahrmannt a könyvtárteremben, e szavakkal fordult hozzá:
– Az úr megtagadta szavait, én önt ezennel provokálom.
Wahrmann erre úgy nyilatkozott, hogy ő a parlamentben mondott szavaiért kihívást elfogadni nem érzi magát kötelesnek, – mire Istóczy azt mondá:
– Én hát akkor önt huncut gazembernek nyilatkoztatom.
Wahrmann erre azt felelte, hogy ő meg visszaruházza e címeket a szólóra.
Ekkor emelte föl Istóczy a kezét, s Wahrmannt, noha Rohonczy e pillanatban közbelépett, galléron ütötte.
*
Az esetnek rögtön híre futott a Házban. Irányinak igen szép és higgadt beszédét a legnagyobb izgatottság között hallgatták a képviselők. A beszéd végeztével az elnök kijelenté, hogy több képviselő egy fölmerült sajnálatos eset alkalmából zárt ülést kíván tartani.
A karzatok kiürültek, s a képviselők tárgyalás alá vették az esetet, melynek vége az lett, hogy az újra föltárult ajtók mellett tartott nyílt ülésben az elnök a Ház megbízásából kijelenté, hogy tudomására jutott egy eset, mely szerint egy képviselő egy másikat a Ház helyiségeiben tettleg bántalmazott, ezt a Ház a maga méltósága megsértésének tekinti s az eset fölött rosszallását fejezi ki.
A Ház e kijelentést határozattá emelte.
Természetes, hogy itt egyedül a Ház méltóságának szempontjából hozatván a határozat, a személyi sérelem más úton leendő orvoslására befolyással egyáltalában nem bír.
*
A zárt ülés két óra előtt vette kezdetét s teljes egy órát vett igénybe.
Miután az ülésszak holnap mindenesetre berekesztetik, s a szatmári kérvény tárgyában már több képviselő volt szólásra följegyezve, – a képviselőház a tárgyalás folytatására d. u. 5 órakor ismét összeült.
