APRÓSÁGOK A HÁZBÓL
APRÓSÁGOK A HÁZBÓL
nov. 23.
Harc és háború – intra muros et extra.
Odabenn meg se gondolva, hogy gyenge üvegből van a háztető, már nemcsak kővel dobálóznak, valóságos Osszákat és Pelionokat dobálnak egymás fejéhez a hazamentő titánok. I. Napoleon, a földi hadisten világverő hadainak vasléptei alatt dübörög a föld Jenánál, Wagramnál, Austerlitznél; formálódnak a carré-k, nyomulnak előre a colonne-ok, mialatt az ágyúk érctorkainak szörnyű zenekara bömböl hozzá kíséretet: kavarognak a füstoszlopok, melyeknek sötét méhében fel-felvillan a földi mennykövek sokaságának sápadt tüze, amint a pattantyúkat elsütik…
Az már bizonyos, hogy nagyszerűen tudja adni a csatát Németh Albert. Kommandírozza a nagy Bonapartét, Blüchert ide-oda, meg a hadsereggé szervezett fináncokat, erdőkerülőket és a Waldmajort, hogy szinte tűzbe jön a hallgató s egész elfelejti, hogy békés tanácskozás kedvéért van itten, olyan verekedhetnékje jön.
Jaj, nem csoda! Hadsereg-szervezés van, és a tisztelt Ház bele akar beszélni, amihez pedig semmi köze. Felségjog az egész, a népek köszönjék meg, hogy legkegyelmesebben megengedtetik nekik odaadni gyermekeiket »schätzbares Material«-nak s ha verejtékes garasaikat puskaporra elfogadják.
Ki is fejtette azt bőven és alaposan Pulszky Ágost – az észjog tanára az egyetemen –, hogy a magyar nemzetnek magyar hadsereghez nincsen joga, abszurdum az, s ő azt el nem ismeri.
Pulszky Ágost k.k. lajdinant úr nem ismeri el a magyar nemzet jogát egy magyar hadsereghez s tiltakozik ellene.
Mikor ezt a kis Pulszky Gusztit látom az öblös szájával, mindig azok a zöld gyepen legelésző apró, puha sárgamolyhos kis libák jutnak az eszembe, melyekkel szakértők véleménye szerint bizonyos körülmények között oly kellemes érzés az emberre a – fogát kipiszkálni.
Hej, ha ott lett volna ezen az ülésen az öreg Deák Ferenc, a Háznak micsoda derültsége között piszkálta volna ki a fogát a k.k. lajdinanttal, az észjog professzorával az egyetemen, vitéz és tudós Pulszky Gusztival…
Így csak Mocsáry mutatta ki, hogy Ágost úr, amikor így beszél, voltaképpen Magyarország államiságát tagadja, s Herman Ottó vágott oda neki, hogy mit gondol: hogyan jöttek be az országba a magyarok ősei: úgy-e mint szegény vándorlegények, avagy mint ugyancsak önálló külön magyar hadsereg?
Lőporszaggal, vigalommal volt tele a levegő. Nem engedjük a magyar fiúkat cserepárok közé sorozni! A mi zászlóaljainkat ne vigye Óperenciába senki! Csak Ráday, a honvédminiszter mosolygott a téglaszín bajusza alatt, gondolva magában: »lármázhattok ti, mikor már ott is vannak.«
*
A diplomaták karzatán a csata tartama alatt tűnt föl egy boltozatos kopasz homlok, hosszú szakállal.
– Nini, Klapka! – suttogák erre-arra, – no, az már csakugyan komoly jele a háborúnak.
– Már hogy volna Klapka – mondá egy tapasztalt honatya –, nem látjátok, hogy mellette van Péchy Jenő?
Amint aztán ki is derült, hogy nem Klapka volt az, de valami rézcsőkereskedő Glasgowból.
*
A nagy háborúság közepette csak a Helfy Náci feje képezett kivételt. Olyan volt, mint háborgó tenger közepén a sziget, – persze olyan sziget, amelyen kevés már a pálma. Szépen, nyugodtan fénylett a homloka, mint a Salamoné, míg egyszer csak szépen lekonyult.
– Ni, Náci elaludt! Az istégbáró, el biz az. Elaludt, éspedig – a Mocsáry beszéde alatt.
– No, ni, nem hiszem – mondá ott valaki –, hogy ez a Náci nem célzatosságból aludt el. Tudjátok, ezek a szélsőbal vezérei titokban mindig agyarkodnak egymásra.
Tehát még egy oly csendes, békés momentumban is, aminő az álom, ki volt fejezve a mai harcias napon az ellenségeskedés.
*
De hát még a folyosókon!
Herman Ottó, amikor a csatáját bevégezte odabenn, kiszaladt a korridorra s ott fogdosta az aláírásokat a következő indítványhoz:
»Akasztassék az országházára egy tábla, következő felirattal:
Itt minden fél órában friss párbajsegédek kaphatók.«
*
A büfé körül nagy csődület esett. Általános megbotránkozás között mutogattak egy zsurnaliszta képviselőt pénzért. Abban a veszedelmes gyanúban szenved a szerencsétlen, hogy e héten még nem volt párbaja.
Nagy nehezen sikerült a fölháborodott tömeg markából kimenekülnie Nina kisasszony védszárnyai alá.
*
Horváth Gyulát, akinek félbe kellett hagyni a vízszabályozást a Tisza körül, hogy a veszedelmes napok alatt mindig kéznél legyen egy slágfertig gavallér Tisza körül, a tegnapi ádáz párbaj alkalmából így támadta meg egyik kollégája:
– Hát te vízontó, te Budapestre vért jársz ontani?
S ő még mosolygott hozzá, a bősz szörnyeteg.
*
Polónyi Gézának fekete selyemkendővel van felkötve a balkeze.
– Szörnyen restellem – mondá. – Valami ostoba szemölcsöt vágott ki a karomból a doktor, s most mindenki gúnymosollyal néz rám. Azt hiszi, hogy már én is – gyerek lettem.
*
Nevezzük X-nek, mert nem akarnók, hogy bolondjába még kihíjon.
Tehát X-ről az a fáma, hogy amíg iskolába járogatott, mindig szekundába pónálták. Mondták is a professzorai, hogy sohase lesz ebből semmi.
És mégis lett belőle valami. A professzorok szamarak, nem tudják, hogy predestinációja van még a szekundának is.
X. tisztelt barátunk foglalkozására nézve – szekundáns.
