A T. HÁZBÓL [nov. 21.]
A T. HÁZBÓL [nov. 21.]
(Karcolat)
[nov. 21.]
A Ház órája félegyet mutatott, midőn az ülés bevégződött, befejeztetvén a tisztviselők minősítéséről szóló törvényjavaslat. Tisza, miután megette most már körmöstül a vármegyét, hazament ebédelni. Ekkora gyomorról még nem tett tanúságot senki.
Hanem a fiskálisokra már nem volt étvágya – ami természetes is, hamar elunja az ember azt, amit nagyon fogyaszt.
A fiskálisoknak nem kell denique gyakorlati vizsgát tenni.
– Mert azoknál – mondja az elnöki székhez támaszkodó Jókai – az az ártalmas, ha minél többet tudnak.
Ügyes dolog volt a Tisza Kálmán tegnapi megjegyzése a községi nótáriusokra, akik az érettségi vizsgát akarják kvalifikációnak. Igen derék dolog ez – úgymond –, hanem van benne egy kis hiúság is! Ha a községi jegyzők érettségit tesznek, hova legyek én akkor a főispánjaimmal?
S így maradtak a derék községi jegyzők a négy eleminél.
A Wahrmann és Istóczy párbaj tetteseit mintegy három nap előtt kiadatni kérte az illetékes bíróság a képviselőháztól.
A t. Ház furcsa helyzetbe keveredett.
Hogyan adja ő ki – teszem azt – Wahrmann Mórt, mikor maga a »Ház« határozta el zárt ülésében, hogy meg kell verekedni?
S azonfelül még egy forma-vétség is történt. A törvényszék Hollósy Károly kiadatását is kérte.
Hollósy Károllyal ritkán történik valami. Régóta szeretné már, ha emlegetnék, tesz-vesz, lót-fut már évek óta, de minden igyekezete mellett sem sikerül neki szerepelnie.
Belefáradt a dicsőség hasztalan kergetésébe s fogta magát, elhatározta, többet meg sem mozdul, nem vesz részt semmiben, nem ártja bele magát semmibe.
S íme, az első párbajnál, amelyben részt nem vesz, a törvényszék őt is kikéri a Házból.
Hollósy Károly, ámul-bámul s telekiabálja a folyosót, hogy hiszen ő nem volt se szekundáns, se semmi annál a párbajnál, micsoda violencia hát, hogy mégis kikövetelik?
S Hollósy Károly ez aproposnál fogva csakugyan hírre vergődik. Mindenki róla beszél.
– Hallottad-e Hollósyt? Hogy jut oda Hollósy? Hallatlanul felületesek ezek a bíróságok– akár a miniszterek! Hja, hiába, csak egy jó törvényszék van a világon… a »tiszaeszlári«. Szegény Hollósy, még talán el is ítélik. Magyarországon minden valószínű. Pedig nem volt ott, csak a lovai, akik kivitték a szekundánsokat.
A jószívű Mezei Ernő, mialatt a mentelmi bizottság tanácskozik ez »idegfagyasztó« ügyben, valóságos trémákat áll ki. Mezeinél már csak két jobb szívű ember van a Házban: Jókai Mór és Törs Kálmán; ezek képesek volnának még a légycsapó eltörlését is behozni. Mezei, mondom, drukkol és szorongatásokat áll ki a fajbeli Wahrmann és az ártatlan Hollósy miatt.
– Mit gondolsz, kérlek – kérdi Horváth Gyulától –, Hollósyt tán csak nem fogják kiszolgáltatni?
– Azt hiszem.
– De mit fognak mondani?
– Hát még nem tudod? – kérdi Horváth Gyula nagy szemeket meresztve. – Téged adnak ki helyette! Mert csupa antiszemiták ülnek bent a »mentelmi«-ben.
– Hüm, ühüm! – nevetett fel Mezei. – Te mindig tréfálsz.
– Hanem egy föltétel alatt kiszabadítlak. Ha prenumerálsz az Ónody könyvére.
– Mire való lenne az nekem?
– Furcsa kérdés! Már Wahrmann is aláírt ötven díszpéldányt.
– Aztán mire neki ötven?
– Hát csak úgy… szalonnát fog beléjük takargatni.
Ilyen külső diskurzusok szépítik meg a belsők ürességét a Házban, mert a külső olyan belső, amilyen hiábavaló a belső.
Ami okos dolog történt, az mind a Csanády bácsi fejéből kerekedett. Olyan pompásan mosdatta az átellenes oldalt, hogy a nagy Kemény Gábor nem állhatta, hanem átjött a szélsőbalra s leült Irányi Dániel mellé csevegni.
Arról a helyről, ahol én ültem, nem lehetett ugyan észrevenni ki ül mellette, hanem az Irányi szörnyű ásításairól könnyen kikombinálhattam, hogy kivel beszélget.
