70. sz., március 24. SZEGED, MÁRCIUS 23.
70. sz., március 24.
SZEGED, MÁRCIUS 23.
SZEGED, MÁRCIUS 23.
Két tövis volt a szegedi nép lábában, amely miatt nem járhatott úgy, amint akarta.
Az egyik tövis Bakay Nándor uram, a másik tövis a bizonytalanság és kétség a város jövendő sorsa fölött. Most a legközelebbi napok, egyszerre kivették lábunkból mindkét tövist. A szegedi javaslatok az egyiket, a vasárnapi közgyűlés a másikat. Csoda-e, ha egészen megkönnyebbülten érezzük magunkat.
Bakay fölsült, az intelligencia kinevette, a megrohadt gyümölcs lehullt.
Valóban, még egyszer igaz lesz az az agyonnyargalt királyi megjegyzés, hogy Szeged szép lesz, ezek a javaslatok is bizonyítják, hogy még egyszer igazi paradicsom lesz belőle. A kígyó már meg is van benne – Bakayban.
De a kígyó fullánkja ki van véve. Vagy legalább azt hiszik a vasárnapi nagy blamázs után, melyet Bakay magának előkészített.
Örvendetes dolog, hogy az intelligencia osztatlanul örül azon férfiú erkölcsi bukásának, kinek jellemtelenség a rugója minden tettében, kinek a politikában jellemtelenség a múltja és a jelene, ki jellemtelenséggel emelkedett és jellemtelenséggel akarja magát fönntartani, az intelligencia a saját győzelmének tartja ezt, és azt hiszi, ő készítette elő e bukást Bakaynak, nem gondolván, hogy hátha e bukás szándékos volt és főforrása lesz egykor népszerűségnek és új bizalomnak.
Teljes lehetetlen, ha minden egyéb jó tulajdont kereken meg is tagadnánk Bakayban, be nem ismerni az ő ügyes tapintatát és ösztönét, mellyel az adandó körülményekhez képest mindannyiszor föl tudja magát találni. A hangulatot, a közvéleményt, ha egyebet nem is, sajátságos jó érzékével mindig nemcsak fölismeri Szeged képviselője, de föl is tudja azt használni. Alig hihető tehát, – hogy az egyetlen egyszer annyira tompa, annyira tájékozatlan lett volna ez irányban, s komolyan hihette volna, hogy Szeged gyűléstermében pártot tud csinálni Tisza Lajos javaslatai ellen.
Nem, Bakay sokkal raffinírozottabb, mintsem ennyire naiv lehetne. Ő tudva tette azt, amit tett, s kiszámítással ment eléje a biztos bukásnak. Mert előre látott s érezte, hogy a bukás lesz az ő népszerűsége sírján az egyedüli rés, ahonnan új alakban támadhat még életre a népszerűsége.
Az ő pályája egy örökös vergődés, de e vergődés mozaikszerű részletei okadatoltak. Mikor Bakay fölment képviselőnek Budapestre, s ott a saját pártja nagyon hidegen fogadta s fumigatíve bánt vele, hogy más irányban szerezzen tekintélyt s erkölcsi renoméja hiányait külsőségekkel pótolhassa, a Tiszákhoz kezdett hozzá dörgölőzni, intimus lett a közvélekedés szerint, de tényleg csak is tűrve volt.
De lett légyen bármiképp, célját nem érte el, mert állását ez saját pártjában még jobban megnehezítette, s ott ahelyett, hogy mint ő képzelte, hatalmas legyen, egyszerűen lenézett egyéniség lett.
Ekkor fogamzott meg lelkében, hogy hát megálljatok csak, majd kivágom én magamat, s egyetlen lépésemmel népszerűvé leszek, s karakterré növöm ki magam. Ezalatt azt értette, hogy le fog köszönni biztosi tanácsosi állásáról, s jól megmarja az egész biztosságot. Igaz, hogy példák állottak előtte: ily eljárás sok embert tett már népszerűvé.
Neki azonban ez sem succedált.
De most már nem volt mit tennie, mint tovább menni ez úton, neki okvetlenül indokolni kellett a biztosi tanácsosi állásáról való leköszönését, – s ez az indokolás a vasárnapi közgyűlésen vallott fiaskót.
Bakay előre látta a kudarcot, de belement, mert úgy okoskodott, a jelen gúnyját népszerűségre válthatja föl a jövő.
Semmiféle emberi mű nem lévén tökéletes, nem tökéletesek a javaslatok sem, a annyi bizonyos, hogy kivált a megnehezített kölcsön miatt sokan lesznek azokkal elégedetlenek a jövőben, mert az emberek önzők, s az önzés csak ott nyitja ki szemeit, ahol neki nem kedveznek, a kedvezést nem látja meg, mert azt valami természetesnek találja. S ekkor jön a Bakay aratása.
A bárgyúság ekkor ő hozzá fog menekülni, s így fog szólani: »Erre az egyetlen emberre kellett volna hallgatni.«
Adja isten, hogy rossz próféták legyünk.
