65. sz., március 18. ZICHY VIKTOR NYÍLT LEVELE
65. sz., március 18.
ZICHY VIKTOR NYÍLT LEVELE
ZICHY VIKTOR NYÍLT LEVELE
A Zichy–Asbóth ügy epilógja hangzik el ezzel, a függöny legördült e különben sajnálatos dolog fölött, s Zichynek vesztett ügye van, mert szavát senki se hallgatja meg most, s ha a legnagyobb igazsága lenne is, a pusztában kiáltó szó lenne az már, mert [a] Zichy–Asbóth ügy fölött, Zichy elítélése után rég napirendre tért a közvélemény. S annak a figyelmét nem lehet többé visszahívni.
Hiába kezdi röpiratát a gróf a keserűség érdes és hatásra számított hangján, hogy: »Tisztelt közönség! Egy elítélt ember sorai ezek. Egy emberé, akit elítéltek kihallgatás nélkül, és ki nem hallgatták, hogy elítélhessék.
Aki ellen a legsúlyosabb állításokat bizonyítéknak vették megvizsgálatlanul; azt pedig, hogy minden tőle kitelhető módon egy bíróság létrejöttét sürgeté a saját valódi bizonyítékának megvizsgálására, azt arra vették, hogy nem tud bizonyítani.
Akinek gyávaságul tudták be, hogy ügyét nem akarta megoldatlanul ketté vágni, s rossz lelkiismeretnek, hogy az ellene emelt gyanúsítások elsimítását nem tudta sem igazolásnak, sem elégtételnek tartani.«
Tagadhatatlan, hogy sajátságos körülmények azok, melyek között Zichy-Ferraris Viktor oly magaslatról, aminőn állott, elbukott, s nem csoda, ha sok keserűség vegyül hangjába, s teljesen méltányoljuk azt is, ha a közönség előtt védi magát, mert most valójában csakis ez a fórum maradt meg előtte, – de hiszen ez a legilletékesebb fórum.
Nyílt levele azonban bármily tárgyilagos is, s bármily ügyesen csoportosítja is az adatokat, Asbóth vádjainak legnagyobb részét nem dönti meg, bár tagadhatatlan, olvasva e füzetet, önkénytelenül eszébe jut az embernek, hogy »aki nem bűnös, az vesse rám az első követ«, s meg kell adni, hogy Zichy-Ferraris Viktor gróf keményebben lakolt, mint ahogy érdemelte volna.
De ez csak a végzet szeszélyes keze.
Mert ha esőért imádkozunk forró nyáron, azzal senki sem törődik, hogy ha eső lesz, valamely utas megázik, megbetegszik s esetleg bele is halhat, – a fődolog ilyenkor az eső.
Az általános korrupcióban valóságos májusi eső volt Zichy bukása. Őt magát sajnálnunk kelle, mert túlságosan bűnhődött, de túlságos bűnhődésre szükség volt, mert a romlottság nyakát szegni csak elrettentő példák lehetnek elég alkalmatosak.
Hogy a kiindulási pont igazságtalan volt Zichy Viktor ellen, szívesen elismerjük, de hogy a következtetések is tarthatatlanok lettek volna, az semmi esetre sem áll meg, ő kompromittálta magát, annyi tény – de nem úgy, hogy becsületét teljesen elveszítse, annyira azonban mindenesetre, hogy magas államhivatalt, hol az erkölcsi nagyság és a teljes mocsoktalanság is nagy kellék, ne viselhessen.
De ha elhibázta a sajtó a kiindulási pontot, elhibázta azt Asbóth is, aki a sajtóval szemben »mágnáskodó«, azaz fitymáló modorban, kevésre becsülte ennek erejét, s túlbecsülte a magáét. Utol is érte a nemezis, mert éppen a mágnás-kör volt iránta a legkíméletlenebb.
Különben vessünk fátyolt ez ügyre végképp, mely szomorú és tanúságos [!] volt, szomorú Zichy grófra és a nemzetre, de tanulságos mindenkire.
A tudatlanok ne tolakodjanak ezentúl a közpályára, hol a nyilvánosság könnyen eltemeti őket, a sajtó pedig minél ritkábban inszcenírozzon ilyen dolgokat, mert az az erő, amely a sajtó által lejáratja a legnagyobb férfiakat, képes lesz lejáratni magát a sajtót.
Óvakodjunk a botrányoktól.
