89. sz., április 17. A SZEGEDI DEPUTÁCIÓ
89. sz., április 17.
A SZEGEDI DEPUTÁCIÓ
A SZEGEDI DEPUTÁCIÓ
A »Szegedi Napló« is hozta hírét, hogy Szabados János elnöklete alatt egy deputáció ment föl Budapestre, azzal a misszióval, hogy ott a szegedi javaslatok tárgyalása alkalmából kedvező hangulatot teremtsenek a javaslatok iránt az egyes kormánypártok: mamelukok, notibillitások és primipulusok között, más szóval, hogy őket Szeged részére s illetőleg a javaslatok elfogadására kapacitálják.
Vala pedig ez igen dicséretes szándéklatból csinálva és igen okosan kigondolva idehaza.
Mert hát nagy ott fönt a korrupció. Sok a korcs hazafi és Szegednek számtalanok az ő ellenségei, s még többen a közönyösek: amazokban az ellenséges indulatot kell agyonbeszélni, emezeknek pedig érzését kell fölébreszteni ékes, rábeszélő szavakkal.
Hozzá is fogtak föladatukhoz lelkiismeretesen. Megkerítették ötven krajcárért a »képviselők név- és lakjegyzékét« s elindulának, hogy sorba járják…. a jeleseket és kéteseket.
De fátumok fátuma!… nem találnak egy mákszemnyi oppozícióra sehol sem, s egyetlen argumentumukat sem mondhatták el, pedig milyen pompás érveik voltak kifundálva.
Szomorúan ballagtak házról-házra, követi küszöbtől követi küszöbig, s akivel csak szóba álltak, egytől egyig Szeged barátja volt.
S íme, mikor már egészen lemondtak a reményről, s csüggedten, lehorgasztott fővel éppen távozóban valának egy kiváló pártvezértől, ki Szeged iránt lelkesedéssel volt eltelve, az váratlanul egyszerre csak megállította őket az ajtóban.
– Tehát az urak kapacitálni jöttek Budapestre?
– Körülbelül… – mondja a deputáció egyik szerény tagja.
– Bizony könnyű föladat – jegyzi meg a pártvezér mosolyogva. Mert itt mindenki Szeged részén van saját szolgálatából…
– Valóban mi is azt tapasztaltuk…
– Hanem mondok én az uraknak valamit, hogy az idejüket még sem töltsék egész hiába. Van valaki mégis, akit nem ártana kapacitálni.
– Kicsoda? – kérdi fölcsillanó szemekkel a küldöttség.
– A saját képviselőjük.
*
Ekképp történt… vagy legalábbis történhetett. Csak az egyetlen Bakay emelte föl szavát a szegedi javaslatok ellen.
Jó szerencse, hogy – hiába.
