II. EGY » RÖHEJ«
II. EGY » RÖHEJ«
A mosoly szuperlatívusza a röhej. Egy mosoly, kivált ha szép ajkakon lebben el, olyan, mint a napfény, mely mindent bearanyoz. Egy röhej, mely előadás közben harsogón hangzik föl a karzaton vagy a földszinten, ragadós, mint a fekete himlő.
A röhej uralkodik, dúl, magával ragad mindenkit. Mintha valamennyi fej a színházban egyetlen eggyé válnék s egy óriási kacajt hallatna…
Egy ilyen koronként kifakadó röhej csiklandozta egész este a közönség idegeit.
S volt is nevetés annyi, – hogy könnyeztek bele számtalanok.
S így jön segítségére néha a publikum a szereplőknek a siker elérésében…
A színház derekasan meg volt telve, úgy, hogy a mai este az erősebb jutalomjátékok közé tartozott.
