249. sz., október 23. XI. LAJOS
249. sz., október 23.
XI. LAJOS
XI. LAJOS
Delevigne Kázmér darabja bár szorosan nem felel meg a tragédia elméletének, kétségkívül egyike a világirodalom nagy érzékkel írt drámáinak: remekmű a maga nemében, igen örülünk, hogy láthattuk, s hisszük, hogy a közönség szívesen megnézi még egyszer.
Szelesre nézve, ki a címszerepet játszotta, szívesen konstatáljuk, hogy kitűnő volt, s nemcsak minden ízében kiaknázta szerepét, hanem a szó szoros értelmében bevégzett jellemet rajzolt. Tetszett is a közönségnek nagyon.
Ővele úgy jártunk, ahogy a mesékben szokás a hamupipőkékkel, az ördög sem nézne ki belőlük semmit, mígnem egyszerre csak a lábaikra illik az aranyos cipő.
Szelest mindig szidtuk eddig, mert minden szerepében gyarló volt, míg most egyszerre úgy áll elénk, mint aki minden színészt messze maga mögött hagyott.
De ez nem azt bizonyítja, hogy mi tévedtünk, hanem csak azt, hogy aki a nagyobb dolgot meg bírja oldani, nem következés, hogy meg bírja oldani a kisebbet is, más szóval, nem kell a hátas paripát eke elé fogni, mert az rosszul húz ott a legtöbbször.
A többi szereplők valóságos liliputiak voltak mellette, de azért nem érdemelnek megrovást, mert nem tréfadolog a tragédia, s bizony a Nemzeti Színházban is vékonyan megy mainapság. – Kutasi Janka kisasszony egészen korrekt Dauphin herceg volt. Abonyi nemkülönben jó Nemours. (Ma nem a hosszú szalonkabát, hanem egy még hosszabb virágos vikler volt rajta.)
Ezeken fölül még Siposné (ki igazán otthon csak a szalonszerepekben van mégis), Halmay, Makó és Bodrogi feleltek meg szerepüknek. Megjegyezzük Bodrogiról szólva, hogy lehetetlennek látszik előttünk, miszerint a francia udvarnál, XI. Lajos alatt szerzetes, pláne a király gyóntatója, megfordulhatott volna olyan gyarló öltönyben: t. i. egy Lenhossék féle színehagyott, ízléstelen boncoló öltöny volt a derék Bodrogin.
