126. sz., június 8. A SZEGEDI KISKIRÁLYSÁG
126. sz., június 8.
A SZEGEDI KISKIRÁLYSÁG
A SZEGEDI KISKIRÁLYSÁG
Az 1879. évi XX-ik törvénycikk sohasem álmodta volna meg, hogy őbelőle valaha miféle miniszteri ukáz lesz.
Igaz, hogy a törvénycikk már mindjárt olyan anyagból látszott készültnek lenni, mint valami viaszgyurma, hogy Tisza könnyen olyan alakot adhasson neki, aminőt akar.
S mi azonnal meg is jegyeztük ezt a XX-ik törvénycikkről, melynél valami vázlatszerűbbet még képzelni sem lehet, mely tökéletes új variációja a megboldogult Horn Ede teóriájának, mely szerint: »ha egy ágyút akarunk, akkor vegyünk legelőször egy lyukat és azt öntsük körül rézzel«.
Tisza is egy olyan lyukat kért az országgyűléstől, s ezt ő most körülöntötte abszolutizmussal, bizarrsággal, s megvan a szegedi királyi biztosi intézmény, vagyis a szegedi basaság.
A szegedi basa pedig nagyon nagy úr lesz a miniszteri utasítás szerint, mely most egész terjedelmében előttünk fekszik, nagyobb úr lesz, mint akár a nagyváradi, akár a budai basák voltak valaha.
Mi magunk is óhajtottuk a királyi biztosi intézményt és szigorúnak óhajtottuk azt, mert rendkívüli bajok orvoslása rendkívüli eszközöket igényel, de az semmi esetre sem lehetett a cél, hogy e város romjain egy kiskirály székeljen abszolutisztikus hatalmával és engedelmeskedő udvarával.
Mi nem úgy fogtuk föl a dolgot, hogy Tisza Kálmán egy passzionátus méltóságot teremtsen itt a fivérének; mi a város újjáteremtéséről ábrándoztunk. (Nem véletlenül használom éppen ezt a szót.)
Mi azt hittük, hogy a biztosi tanács szakavatott, jeles férfiakból fog megalakulni, kik nemes szándékukkal, ügybuzgalommal s lelkes hazafiassággal látnak föladatukhoz. Mi azt hittük, hogy e tizenkét férfi jelleme, akarata, tapasztalata és tevékenysége lesz a mi garanciánk. Mi azt hittük, hogy a királyi biztos csak elnöke lesz a tizenkéttagú tanácsnak.
S mindezek helyett kaptunk a tanácsban egy befolyástalan, megkötött kezű testületet, s kaptuk a királyi biztosban a »minden szegediek urát és parancsolóját«. Pedig jó lett volna nem tévesztenie szem elől a kormánynak, hogy »több szem többet lát«, s aztán a »cárok«-ból egy is elég ott, ahol van Oroszországban. Nem »úrra« volt Szeged városának szüksége, hanem okos emberre.
A miniszteri utasítás szerint a biztosnak korlátlan hatalma van, mely mindenkire kiterjed. Az autonóm tisztviselők egyszerű eszközeivé törpülnek, minden ember úgy mozog, úgy tesz, ahogy a biztos rendeli, s a biztos esetleges hatalmaskodásai ellen nincsen orvoslás sehol, semmiben.
De mégis legszebb az utasítás e) pontjának a vége, mely szerint a királyi biztos a főispántól lefelé, mindenkit fölfüggeszthet hivatalából, s ezen fölfüggesztés után, ártatlan legyen bár az illető hivatalnok, még a miniszter sem hagyhatja meg tovább hivatalában.
Rettenetes, hogy lehetséges ilyen abszurdumot elrendelni a XIX-ik század második felében egy civilizált jogi államban!
Amennyire én a fölülről fújdogáló szellőt ismerem, az egész utasítás olyannak tűnik föl előttem, amelynek éle egyenesen Dáni főispán ellen van fordítva, kit őexcellenciája a belügyminiszter úr ilyen finoman akar megszekírozni.
De hát helyes-e azért megalázni, és így megalázni egy egész várost, és annak legjelesebb fiait, kiket a közönség a tisztviselői díszes székekbe ültetett bizalmával?
Hiszen a belügyminiszternek ezer más módja van Dáninak tudtára adni a kegyvesztettséget, s ezer más módja volt a Reizner-ügyet, mely a belügyminisztert, mint biztos forrásból tudjuk, fölötte irritálta, akként intézni el, ahogy neki tetszik, ahelyett, hogy aprólékos politikával azt a királyi biztos szigorúbb széke elé terelje és ezért külön kifejezéseket szőjön be az utasításba és külön őt meg nem illető jogokkal ruházza föl a királyi biztos[t].
Reméljük azonban, hogy Tisza Lajos, ki a miniszteri széken mérsékelt, higgadt férfiúnak látszott, sok tekintetben nem fog visszaélni a hatalommal, mellyel testvére oly bőkezűleg elárasztotta.
