TÉLI NAPFÉNY
TÉLI NAPFÉNY
A tegnapi királyi biztosi ebéd igen jó volt, s a »rekonstrukcionális ebédek« hírét megállapította hosszú időkre. A sárga bor, amit még a Tisza Lajos nagyanyja szüretelt, igen jól ízlett és vidám hangulatba hozta a társaságot.
Különben, hogy a királyi biztos, mint gazda ellen ne vétsek (mert már azt nem vinném el e lelkemen), ki kell jelentenem, hogy volt biz ott másféle bőr is bőven; csak egyetlenegy hiányzott, ami pedig legjobban ízlett volna a tisztelt vendégkoszorúnak – a szatymazi buckai.
A »kegyelmes úr« maga is folyton jó hangulatban volt, s egész szeretetreméltóságát kifejtette. Nyájasan társalgott vendégeivel és különös szívélyességgel Reiner úrral, kiben nagyon megszerette az iparos elemet.
De legjobban volt elemében az ősz Kremminger prépost, városunk ezen köztiszteletben élő ! alakja, s magasan kidomborodó karaktere.
Körülbelül ő vezette a társalgást az asztal fölött örök vidámságú mosolyával, eredetiséggel és szellemmel.
– Amikor a nagyságod gyémánt miséje lesz – mondja Tisza Lajos az öreghez fordulva – ha addig élek is, eljövök akárhonnan.
– Magam is szeretném megélni – mondja az öregúr – és talán meg is élem – dacára, hogy már nagyon lesi a halálomat Kovács Berci.
– Már miért lesné? – kérdi tréfásan a »kegyelmes úr«.
– Hát bizony csak azért, hogy új papot választhasson.
Az élc passzolt Kovács Bercire, mert ő már bebizonyította, hogy szereti a papválasztásokat, hanem azért ő sem engedte magát kardvágás nélkül.
– Alkalmasint azért apprehendál rám nagyságod, mert még eddig nem tehetett szerencsétlenné; nem eskettetett össze senkivel.
– Ami késik nem múlik – riposztíroz vissza vidáman az öreg úr –, ha kissé elkésett is ezzel a dolgával, azért legföljebb föl fogom számítani önnek a késedelmi kamatokat is – a stólában.
…A jelen volt házas emberek pedig mind irigykedve nézének vala derék iskolaszéki elnökünkre, aki még az esketési stóla fizetésen innen van.
