LAUKA GUSZTÁVRÓL
LAUKA GUSZTÁVRÓL
Kedves Guszti bácsi, mintha most is látnálak amint ott ülsz az írói kör legbelsőbb szobájában s pikétírozol Balázs Sándorral, és zengedezed neki: hat tizenöttel, huszonegy meg három… Körülötted egy egész csomó »gibic« a fiatalabb írói nemzedékből, kiknek egy csomó humoros frázissal ütöd ki a szemét, s jót nevetsz magadban, milyen olcsóba kerül bolonddá tenni a »gubó« népet.
Pedig hiába látlak az írói körben, mert te most, amikor ezt a tárcát írom, ott ülsz a Hungária dísztermében a tiszteletedre összegyűlt (mint te mondanád) írástudók és farizeusok között, s nekigombolkozol a dicsőségnek, mely alig-alig cseppent eddig, s most akó számra csurog.
Szép nap ez Guszti bátyám! a fekete betűk, amiket leírtál életedben, csillogó fényes pontokká lesznek s beragyogják ezt a napot. Szülőmegyéd, a legmagyarabb város Szeged, és maga az írói világ ajándékkal tisztel meg. Bizony csak szép nagy nap ez, de fájdalom csak novemberi nap. Negyven évig kellene utána várnod.
A király is kitüntetett. Lovag lettél, s most már még otthonosabban járhatsz a granadai kaballérók között.
De gát ennek mind nagy ára van. A te működésed eleje abba a korba esik, mikor még nagy nyomorúság volt magyar írónak lenni. Mikor még az égi szikrát eltaposták. Sokat kellett fáradni, tűrni, elszenvedni, míg az új éra megvirradt.
*
Nincs egyetlen írónk sem, kinek egyénisége azonosabb volna műveivel, mint éppen Lauka Gusztáv.
Irálya könnyed, síma és egyszerű. Az alakok, akiket teremt, legnagyobbrészt őhozzá hasonlítanak. Vidám, könnyelmű, jó emberek, akik nagy szenvedélyekre nem képesek, akiknek összes élete és tevékenysége a »jux« határai között mozog.
Negyven esztendő munkássága volt a mai nap előkészítője. 1839-ben jelent meg első rajza és első költeménye a Vajda Péter által szerkesztett »Almanach«-ban. – E kis költemény így hangzik:
Feljött már a holdvilág,
Fénylik mint ezüst világ
Eljön-e a kedvesem.
Már jó régen itt lesem.
Fénylik mint ezüst világ
Eljön-e a kedvesem.
Már jó régen itt lesem.
Be gyönyörű estve van
Minden csillag éjelez.
Mit ér az ég csillaga,
Ha nincsen itt ő maga?
Minden csillag éjelez.
Mit ér az ég csillaga,
Ha nincsen itt ő maga?
Talán míg én őt lesem
Másnál van szerelmesem;
Ez hát amit ígére
Pár csókomnak a bére.
Másnál van szerelmesem;
Ez hát amit ígére
Pár csókomnak a bére.
Eljönnél még valaha
Te most hozzám mostoha,
De már akkor késő lesz
Mert a szívem másé lesz.
Te most hozzám mostoha,
De már akkor késő lesz
Mert a szívem másé lesz.
Azóta hol a próza, hol a költészet múzsájához hajolva, szakadatlan kedéllyel ír, minden lap olvasói körében szívesen látott jóbarát, aki jóízűen beszéli el a vidéki élet furcsaságait, Don Gunárosz különös kalandjait és zengi Butter Flórián szerelmét.
De ha Lauka Gusztáv kedvelt műíró a nagy olvasóközönség előtt, még sokkal kedveltebb mint egyén, szűkebb körben barátai és ismerősei közt, ahol az örök derű képviselője. Jókedvű adomái »bonmot«-ja s szeretetreméltó lénye jellemzi.
Laukára mondta Jókai, hogy az isten jó kedvében teremtette a világra, csak a világot teremtette neki rossz kedvében. De Guszti bátyánk ezt észre nem veszi, vagy nem akarja észrevenni, s félszázad év óta csak rózsát szakít a saját életfájáról.
Műveiben mindig tréfáló, gúnyolódó.
Az élet fonákságait nagy előszeretettel mutogatja, de nem azért, hogy javítson, hanem csak azért, hogy mulasson.
Negyven év nagy idő. Mindenki elpusztult azóta, csak az öreg Guszti bácsi maradt meg, s az a virtus benne, hogy »fiatal embernek« maradt meg.
Mint a belügyminisztérium hivatalnoka nemrég itt járt Szegeden Jekelfalussyval, az országrendészeti főnökkel. Egy nagy láda is volt velök, amint a Hungáriában kiszálltak.
– Mi van abban a ládában, te Guszti?
– Hát a könyvtár öcsém… magunkkal hordjuk – mondja egész komolyan – mert nem tudja az ember, hol kell fölütni egy-egy jónevű auktort, hogy az embert kisegítse az észjárásban.
Voltak pedig a nagy ládában a következő kapacitások:
Ménesi, Diószegi és Egri – palackba szűrve.
Nyitogatták is szorgalmasan, és keseregtek mellettük – a Szegedet ért csapás fölött.
