A bankett a »Prófétá«-ban
A bankett a »Prófétá«-ban
Este 8 órakor kezdődött a bankett a »Prófétá«-ban, melynél népesebb alig volt valamikor Szegeden. A bankett eredetileg a szabadba volt tervezve, azonban az eső miatt bent a vendéglő nagy éttermében tartatott meg. Alig fele fért be a közönségnek. A többiek részint visszamentek, helyet nem kapván, részint pedig az udvaron helyezkedtek el nagy nehezen. A hőség fullasztó volt. A banketten a polgárság volt túlnyomólag képviselve, de részt vettek a királyi biztosság hivatalnokai, a biztosi tanács itthon levő tagjai s maga Tisza királyi biztos is, ki dicséretre méltóan minden áron részt akart venni a polgárság tüntetésében. Általában ez volt első nem hivatalos megjelenése Szeged közönsége előtt, s ez kedvező benyomást tett a közönségre s azt tehette őreá is fogadtatása. Zene hiányában a dalárda énekelt egyes szünetek közt.
A banketten a szépnem is kellőleg képviselve volt: különösen kell fölemlítenem Kelemen Istvánné úrhölgyet bájos leányával, Ida kisasszonnyal, ki nem kis mértékben tette mindinkább feledhetetlenné a franciák előtt a szép estét, mert kivált a bankett hivatalos színezete után ő volt központja a társaságnak, élénken társalogva Gouzien, Laurençon és Munkácsyval, kik egészen elragadtatva beszéltek a magyar hölgyekről ezután. Ott voltak még Salamon Zsigmondné, Rózenberg Izsóné, Horváth Lajosné, Tóth Péterné, Novák Józsefné úrhölgyek sat.
A toasztok sorát Tisza Lajos nyitotta meg, a franciákat köszöntve föl szabatos stílű francia toasztban, melyről Rops Felicien, a »Figaro« főmunkatársa akként nyilatkozott, hogy »egy francia író sem fejezheti ki magát szabatosabban és választékosabban«.
Tisza toasztjára Laurençon válaszolt hosszú, ömlengő beszédben a magyar dicsőséget magasztalva s a kölcsönös barátságra ürítve poharát.
Ekkor Kalmár István ügyvéd emelkedett föl, s lelkes hangon, óriási éljenzést előidézve üdvözlé a francia magyar barátság egyik legbuzgóbb létrehozóját, Pázmándy Dénes országgyűlési képviselőt.
A következő szónok Tisza Lajosra emelte poharát. A közönség lelkesen megéljenezte, már t. i. nem a jámbor szónokot, hanem Tisza Lajost. Bezzeg rég ideje már, hogy a Tisza nevet nem éljenezték meg Szegeden. Tisza Lajos azon az úton is mehet, hogy visszaszerzi azt, amit Kálmán elvesztett.
Rövid, de szép és magvas toasztot mondott azután Szekerke József Gouzienre, ki látszólag meg volt hatva e kitüntetéstől, s egész elfogódott hangon válaszolt. Volt még több toaszt is, Eisenstädteré és Horváth Gyuláé kettő. Ez utóbbi két toaszt volt a legszellemesebb. Az egyik Munkácsyt éltette, a másik bizonyos helytelen (?) »egymásután« hangsúlyozása mellett Grandemont konzulért lett ürítve.
A toasztok végeztével kihurcolkodott a közönség a friss levegőre az udvarba, s ott a késő éjfélutánig folyt a társalgás és mulatság. Francia vendégeink éjfél táján távoztak, megköszönve a pompásan sikerült bankett-ünnepélyt, melynek rendezésében dr. Lázár György, Koczor János, dr. Nyilassy Pál és Reizner János urak váltak ki.
Laurençon, Grandemont, Pyat, Pállik Béla, Pázmándy Dénes és Káldy urak szívélyes búcsúvétel után még az éjjel visszautaztak a fővárosba, míg ellenben Gouzien, Rops és Munkácsy itt maradtak s ma reggel Kelemen István úrnál, a főpolgármester úrnál és a »Szegedi Napló« szerkesztőségében tettek búcsúlátogatást. A délutáni vonattal aztán azon ígérettel utaztak el, hogy ha Szeged fölépül, újra meglátogatják, számos tárgyat vittek el magokkal emlékül, bicskákat, Kossuth-bankót, szegedi készítményű cserépkorsókat, melyek originalitásuknál fogva fölötte megnyerték tetszésüket.
