5. (69. sz., október 18.)
5. (69. sz., október 18.)
Sardou-darab (Az új cég) volt ma színen. Egy párizsi kereskedő család urat akar játszani, s anélkül, hogy valaha úrrá lehetne (mert hiába, az úrnak születni kell), tönkreteszi nagyralátása. Aki Sardou darabjait ösmeri, az tudja, hogy azokat bizonyos, alig észrevehető finom humor s a könnyed párbeszédekben nyilatkozó szellem teszi kedvesekké. Sardou darabjait nem volna szabad játszani, csak kitűnően.
És ezzel sok van mondva. Mert ha valamely darab gyengén adatik is elő, a közönség mégis legalább megösmeri a darabot. (A vidéki színészet sokszor jól applikált mentsége.) Sardou darabjaira ez nem áll. Ezek csak igazi művészetben szépülnek meg.
»Az új cég« előadása nem volt megfelelő azon fogalomnak, hogy a színészek a költők gondolatainak magyarázói, inkább az ellenkezője volt annak; – mindamellett viszonylag egyike volt a jobb előadásoknak. – Az egyes szereplők közül örömmel láttuk Somogyiné asszonyban (ami oly ritkaság vidéken, sőt a fővárosban is), hogy átgondolta egész szerepét, a bizonyos rendszer és tanulmány szerint játszott.
Ily játék, még ha tele van is hibával, figyelemreméltó és élvezhető. Somogyiné asszonynak annyi előnye van (mik közt nem utolsó a kedélymelegség), hogy legközelebb hosszabban fogunk szólani hibáiról – előadáson kívül.
A jelen előadásnál csak azt a hibáját emeljük ki, hogy nem elég előkelő volt – mozdulataiban, mert öltözékétől nem lehet megtagadni az ízlést. Ez különben nem csoda vidéken, hol annyi szerepkörben kell mozognia a színésznőnek.
Rónaszéky, mint mindig, ma is jó volt, Somogyi is.
Azonban a párizsi élet e tipikus alakjai közül mégis leghívebben volt találva a szobalány és a komornyik, kiknek személyesítőit nem hagyhatjuk dicséret nélkül, mert ezek, bár jelentéktelen szerepökben egészen kifogástalanok voltak, hacsak a »vezércikkező« komornyik azt az ostobaságát nem rójuk fel, hogy Prielle urat, ki De Marsille grófot személyesíté, frakk nélkül bocsátotta be egy előkelő közönséggel telt párizsi szalonba, táncestélyre.
